vaskarika: Jövő héten, szombaton lesz az Ilja próféta premier előadása. Mióta és milyen ütemben zajlanak a próbák?

Török Gábor: Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Ferrum életében ez egy rendhagyó darab lesz, mert a társulat 32 éves fennállása alatt ugyan nem minden darabot én rendeztem, de egyetlen egy eset volt, amikor külsős rendezőt hívtunk, a jelenlegi Körmendi Színház vezetőjét, Szalóki Dánielt. Az Ilja prófétára azért mondom hogy rendhagyó, mert valamikor a 80-as évek elején a Badárka színpadon nevelkedő gimnazista, majd a Ferrumba kerülő, jelenleg Jászai-díjas színész, a Katona színház rendezője, Lengyel Ferenc rendezi a darabot. Így nem tudtunk 3-4 hónapon keresztül folyamatosan próbálni, hanem már februárban elkezdtük az olvasópróbákat. Aztán következett az augusztusi hagyományos, nyolc napos velemi tábor, ahol két egész napot szenteltünk a darabnak Lengyel Ferenc társaságában, s most hétvégén jutottunk el a főpróbáig. Ilyen alkalmakkor azonban nem 3-4 órát, hanem akár tíz-tizenkettőt is a színpadon töltenek a színészek.

vaskarika: Ha már a próbáknál tartunk... egy amatőr színtársulatnak bizonyára nehéz megoldani a próbákat annak ismeretében, hogy nincs állandó kőszínházi próbaterme. Hogyan sikerül mégis?

TG: Mi a Művelődési és Sportház együttese voltunk, de ha ott csak bekapcsolják a reflektorokat, már több tízezer forintba kerül egy próba. Utána úgy próbáltunk, hogy különböző középiskolák tornatermeit béreltük ki. 1980-ban, mikor az MMIK felépült, az Ungaresca táncegyüttes és a Ferrum - ami a legszínpadigényesebb művészeti csoport -, áttelepült ide. Ez nem jelenti azt, hogy a heti két próba alatt mindig színpadon vagyunk, hanem csak a főpróba időszakában kerülünk olyan kiváltságos helyzetbe, hogy odaállhatunk. Természetesen köszönettel tartozunk a díjmentes próbalehetőségekért az MMIK-nak, ugyanis 2000 óta egyesületként működünk, így magunknak kell csinálni mindent, a buszrendeléstől kezdve a plakáttervezésen át, a honlap üzemeltetésig.

vaskarika: Említette a plakátokat, melyek mindig nagyon kreatívak, ötletesek és figyelemfelkeltőek. Ki a felelős ezekért?

TG: Örülök a kérdésének. Mindig kitermeli a közösség az efféle kreatív embereket. Hosszú évek óta Bakucz András tervezi a millenniumi műsorfüzetet, plakátot, valamint jó ideje velünk van Trifusz Ádám is, akinek főállása most a Bábszínház, annak művészeti mindenese. Nem utolsósorban ennek az előadásnak egyszerre ő a hangosítója és a világosítója is.

vaskarika: A Tanár Úr már az alapítás óta tagja a Ferrumnak. Volt kedvenc darabja, amire szívesen visszaemlékezik?

TG: Olyan is volt már, ami után azt mondtam, hogy abbahagyom, mert ha az ember eléri az amatőrökkel azt, akkor mit lehet még csinálni utána? A 90-es évek közepén csináltuk például a Pirandellot, mely tulajdonképpen színház a színházban. Hatalmas darab volt. Vagy amikor Bereményi Géza még nem volt ennyire elismert, akkor kezdte írni az első Cseh Tamás dalok szövegét, s akkor játszottunk egy darabot tőle, aminek Kutyák volt a címe. Ez a magyar történelem kora Kádár-kori időszakát figurázta ki. A Kutyák az egyik kedvenc darabom volt.

vaskarika: Egy rendezőnek rengeteg feladata van. Többek között tanít. Hogyan sikerült megszerettetnie a Ferrumosokkal a színház semmihez sem hasonlítható világát?

TG: Húha... A tanításról annyit tudok röviden mondani, hogy ez az első év, hogy korkedvezményes nyugdíjasként már csak óraadó vagyok a Főiskolán. Előtte azonban volt, hogy öt-hatszáz diákot tanítottunk a tanszéken, és nagyon nehéz volt a társulati életet fenntartani. Ilyenkor vannak segítők, viszont igazi szellemi vezető nincs. Talán majd most lesz lehetőségem több időt szentelni arra, hogy legyen a Ferrum élén egy ilyen markáns, meghatározó személyiség, hisz itt kopog az ajtón a csodálatos, szépséges, nagyszerű konkurencia: Szombathely hivatásos társulata. Az embereket megtanítani a színház szeretetére - nyugodtan mondhatom, mert már 40 éve csinálom - egyre nehezebb. Az értékválság már a középiskolások körében ott van: ma ezt csinálom, holnap azt csinálom, ma ebbe kapok bele, holnap abba. Mondok egy példát: csinálunk egy felvételit, eljönnek tizenketten, ebből felveszünk nyolcat, két hét múlva már csak hat jön el, de a nyári tábort már csak öten bírják ki. Ebből az ötből lesz aztán három, aki 5-10 évet eltölt a Ferrumban. Kitaláltuk, hogy aki 10 évnél többet játszik a társulatban, az vasgyűrűt kap. Már több mint tíz „meggyűrűzöttünk" van! Ez a legnagyobb kitüntetés nálunk.

Úgy érzem sok hatás éri a mostani fejlődőképes generációt, de a kínálat zöme gagyi, kezdve a tévék által sulykolt sorozatoktól a nívótlan könnyűzenei produkciókig. Csak belekapnak mindenbe, kevés a végigvitt, tartalmas alkotás. Elmegyünk kanálgörbítésre, meg ufológiára és közben elpazarlódik az élet.

vaskarika: A szombati premier után mik a tervek?

TG: A Holdviola lesz a következő műsorunk, utána pedig menedzselni kell a futó darabokat, hogy minél több helyen játszhassuk őket. Mellette még játszuk az Autótolvajokat, és a Középkori Lüszisztraté vásári komédiát. Utóbbi már húsz előadást élt meg, de csináljuk, mert a színészek és a közönség is egyaránt szereti. A darab nem a magas szellemi igényt, hanem a játék örömét elégíti ki.

A hosszú próba közepette Lengyel Ferenc rendező is szakított ránk időt, s megosztotta velünk a felkészüléssel, a darabbal, illetve Szombathellyel kapcsolatos élményeit.

vaskarika: Honnan jött az ötlet, hogy éppen egy lengyel szerző munkáját dolgozzák fel?

Lengyel Ferenc: Ez tulajdonképpen egy keresés. Keresés a tagoknak, hogy mi fekszik igazán nekik, milyen stílusban játszottak eddig, s az sem mellékes, én mit szeretek. Aztán sok-sok darab elolvasása után van egy olyan történet, ami mulatságos is, de elszomorító és elgondolkodtató is egyben. Egy falusi közösség ugyanúgy befogadja és élvezi, mint a városi értelmiség, a diákok ugyanúgy megértik, ahogy a felnőttek. Ezért esett erre a darabra a választás.

vaskarika: Milyen érzés visszatérni hajdani színésztársaihoz? Annak idején együtt játszott velük, most pedig őket „igazgatja".

LF: Tulajdonképpen semmi nem változott, annyi hogy én idősebb lettem. Úgy tekintek a városra és a Ferrumra is, mint aki hazamegy. Ha hosszabb idő telt el azóta, hogy otthon voltál, de mégis hazamész, akkor otthon vagy.

vaskarika: Bizonyára nem könnyű feladat összehangolni a rendező, a díszlet-és jelmeztervező munkáját. Pláne, ha távol vannak egymástól... Ragaszkodnak a forgatókönyvhöz, vagy a próbák során változik egy-egy jelenet? Ki a fő koordinátor?

LF: Mindig a rendező a vezér. Ő koordinálja a munkaköröket, és az ő látásmódja, ízlésvilága lesz a mérvadó, ő „álmodja meg a filmet", s annak a filmnek úgy kell peregnie kockáról-kockára, olyan ruhákban, olyan körülmények között, ahogy azt a rendező elképzelte. Természetesen kíváncsi vagyok azoknak a véleményére is, akikkel együtt dolgozom. Kollázs Zsuzsa például világbajnok divattervező, akit barátaim ismerőseként ajánlottak. Kíváncsi voltam rá, hogy ő mit lát, hogyan látja a darabot. Természetesen sokat diktál, és követel a színdarab is. Nem lehet ezt akármilyen stílusban játszani, hisz olyan, mint egy szakrális, felemelő történet, miközben a gatyaletolásig megy a komédia.