Nő:
- Késik - gondolta , amint sokadjára pillantott a falióra számlapjára, vagy a számítógép monitorjára. Érezte, ahogy lassan kezd felgyűlni benne a harag: nem tudott várakozni, soha nem is tudott. Ugyanez ismétlődött már számtalanszor, és ő mindannyiszor elhatározta, hogy most aztán véget vet ennek, mert hogy' jön ő ahhoz, hogy megvárakoztassák?! Ilyenkor a felháborodásával a helyzetét mentegette, és néha sikerült is meggyőznie magát, hogy ő ennél sokkal különbet is kaphatna, jobbat is érdemel, mások felett áll, de belül tudta, hogy nem így van. Jó ideje egyedül élt, egyik kapcsolatból a másikba menve, és élve abban a kettősségben, amelyet megerősödő önbizalma, és kudarcaiból eredő kishitűsége okozott. Kikapcsolta a gépet és az ablakra meredt, kezét ölében nyugtatva. Lehunyta a szemét, mintha ezzel fedőt szoríthatna feltörni készülő türelmetlen indulatára. Csak egyet tudott: hogy ő nem akarta ezt, soha. Nem akarta ezt a férfit, és ezt a kapcsolatot, amelyben most olyan kétségbeesetten vergődött, ami annyira jó néha, máskor pedig teljesen nevetséges.

Jó ideje ismerték már egymást látásból, mert ahol dolgozott, a férfi gyakran megfordult. Megtörtént, hogy egymásra mosolyogtak, vagy váltottak is pár közömbös szót, de személytelenül. Egyszer aztán a férfi egy névjegyet csúsztatott az asztalára, azzal, hogy hívja fel. Még jól emlékezett a csodálkozással vegyes felháborodására, amit ettől érzett, és a névjegyet a papírkosárba dobta. Nem egyszer látta a férfit messziről, vagy munka után, amint a kocsijában ül és várakozik. Egyszer pedig az ajtóban futottak össze, és akkor elkapta a férfi elismerő pillantását, amint szemét végigfuttatta a testén, és ezt még sokáig jóleső érzéssel idézte fel magában. Hónapok is elteltek azután, hogy végül megismerkedtek egymással. Most pedig itt ült, ernyedten lelógó kezekkel, türelmetlenül várakozva. Szinte összerezzent, amint megszólalt a telefonja. A férfi hangja meleg volt és megnyugtató, nevetése magával ragadta őt is. Idegesen, kapkodva csatolta be a szandálját, és szinte futva ment a kapu felé. A kulcs csörgésére előszaladt a

Kutya:
Kisgazdi elmegy - hallotta meg, és rohant a kapuhoz. Tudta, hogy nevetséges az az ijedtség, ami ilyenkor elfogja, de nem tehetett róla. Mindig megrémült, ha Kisgazdi kilépett a kapun, és az sem tudta megnyugtatni, ha azt mondta neki, hogy siet haza. Jól emlékezett még a napra, amikor Nagygazdit elvesztette: ő is kiment a kapun, és többé nem jött vissza. Néha még érezte az illatát, vagy távolról hallotta a hangját, ilyenkor lélekszakadva szaladt elő, próbált kinézni a kapu alatt, hogy a szuszogástól orra tele lett porral, és sokáig kellett prüszkölnie utána. Nagygazdi eltűnését nem értette, kutyaszíve csak a bánatot érezte, és a hiányát. Szerette, ha mellette fekhetett, míg dolgozott, vagy együtt bolondoztak, és Gazdi ilyenkor néha ölbe is kapta, amitől ő mindig elszédült, de határtalanul boldoggá tette. Vidám csaholással szaladt körbe az udvaron, szétrebbentve a tyúkokat, macskákat, vagy két lábra állt, ami igazán nehéz volt, hogy a  mellsőkkel derekát átölelve fejét Gazdi testéhez szorítsa, és beszívja  a kedves illatot. Kisgazdit is szerette, vele is lehetett bolondozni, finom falatokat adott neki, esténként pedig, amikor végre hazajött, néha kiültek a tornác lépcsőjére, Kisgazdi keze az ő bundájában motozott, és mesélt, és mesélt, és ő ilyenkor fejét az ölébe fúrta, lehunyta a szemét, és igyekezett mozdulatlanul feküdni, hogy ne zavarja meg ebben.

A kapu kinyílt, és ő kiszaladt rajta az utcára, bár tudta, hogy Kisgazdi ezt nem szereti. Most is hallotta, ahogy a nevén szólítja, de már ismerte ezt a hangot, ami engedi még, hogy gyorsan körbeszimatoljon a ház előtt, kapkodva sorra vegye a már ismerős, és a sok idegen szagot. Az ecetfa alatt kicsit tovább kellett időznie, mert a vérfolt már nem látszott a fűben, és a macska szagát is egyre kevésbé érezte. A múlt héten még, amikor Kisgazdi megtalálta és bevitte a mozdulatlan macskát, egészen nagy tócsa volt a fűben, meg a porban. Ahogy most megállt azon a helyen, és húzta az időt, mikor be kell mennie, tudta, hogy Kisgazdi nem bánja, és megsimogatja majd, ha végül elhívja onnan. A kapu bezárult, a kulcs csörgése újra idegessé tette, ugatni kezdett, hangos, rövid vakkantásokkal, de Kisgazdi már eltűnt. Lefeküdt, fejét előrenyújtott lábain nyugtatva várakozni kezdett.

Férfi:
Nézte, ahogy a nő a kocsija felé siet csinos ruhájában, azzal az energikus, vidám léptekkel, ami annyira elbűvölte, ahányszor csak megpillantotta. Néha, csak, hogy tovább lássa a közeledését, autójával messzebb állt meg, és figyelte kicsit kapkodó, szeleburdi járását. Ahogy beszállt, a kocsit azonnal betöltötte az illata, és ettől erős vágyat érzett. Miközben az utat figyelte, egyik kezét a nő combján nyugtatta, bár tudta, hogy a nő ezt nem szereti. Imádta a nőben ezt a kis küzdelmet, amelyet minden alkalommal önmagával folytatott. Egész finom lényének tartózkodása meghatotta, de, ugyanakkor valami minduntalan arra késztette, hogy megfossza ettől. Tudta, hogy minden találkozásuk egy - egy győzelem a nő felett, és még a szenvedély pillanataiban is, amikor elhomályosult tekintetük egymásba merült, még akkor is ott van az a parányi, szenvedő, megadó villanás, ami elárulja ezt. Elégtételt érzett, ahányszor csak átélhette a nő megadását, kárpótlásul azért a hosszú időért, míg sikerült közel kerülnie hozzá, míg birtokba vehette.

Régóta ismerte látásból, szerette mindig vidám mosolyát, élénkségét, és bár nem találta szépnek, inkább csak helyeskének, sokat kezdett gondolni rá, meg hogy milyen lehetne vele? Néha sokáig ült a kocsijában a nő munkahelye előtt, és várta, hogy kijöjjön, és ő megszólíthassa. Magában már jól elképzelte, mit mond neki, de aztán vagy elkerülték egymást, vagy ő nem várt tovább, mert nevetségesnek érezte magát. Egyszer még egy névjegyet is adott neki, és várta, hogy a nő felhívja, de miután hosszabb idő is eltelt, rá kellett jönnie, hogy hiába vár. Belül haragot érzett iránta, sértett volt, és meglepett egyszerre. Már nem is gondolt rá, amikor nemrég újra viszontlátta, hogy egy újfajta vágy ébredjen benne iránta. Ahogy belépett az épületbe a nyárias napsütésről, először az illatát érezte meg, egy nagyon finom és andalító, buja illatot, és aztán meglátta őt, ahogy apró, vidáman táncoló léptekkel felé közeledett, csinos, pántos nyári ruhájában, lélegzetelállítóan karcsún, magassarkú szandálján kecsesen egyensúlyozva. Pillantásuk találkozott, a nő rávillantotta elbűvölő mosolyát, aztán hátra sem nézve továbbment. Most meg, ahogy mellette ült, fejét hátrahajtva pihent, vagy épp feléje fordulva csacsogott vagy nevetett valamin, már távolinak, mégis elevennek tűnt az emlék.

Ketten:
Nagyon meleg volt a kocsiban, meztelen testüket parányi üveggyöngyökként borították az izzadság cseppjei. Szótlanul feküdtek, gondolataikba merülve, egymáshoz sem érve, jóleső kimerültségben, alig hallható lélegzettel. A nő már tudott a harmadikról, és ez a tény időnként keserű ízt kevert az édes percekbe is. Nem szerette a férfit, ezt biztosan tudta, rossz érzéseit nem a féltékenység okozta, hanem valamiképp megalázottnak érezte magát. Az utóbbi években már nem először került abba a helyzetbe, hogy osztoznia kellett egy férfi érzésein, és képtelen volt erre. A férfi most megmozdult, és erős karját a nő teste köré fonta, arcát a nyaka hajlatába fúrta. Szerette ezt a helyet, a finom bőr bársonyos érintését, azt az édes, érzéki illatot, vállának kecses ívét, amin most izzadságcseppek csillogtak, amit valamiképp meghatónak érzett, a nő sérülékenységét látta benne. Majdnem teljesen sötét volt, a hold fénye alig-alig hatolt át a fák levelei között, szétszórt fényeket rajzolt az éj bársonyára. Szorosan simultak egymáshoz, nem törődve a kényelmetlenséggel, amit a hely szűke okozott, egymás illatában és forróságában. A férfi szerette ezeket a perceket, az édes álmodozást szeretkezés után, visszaidézve magában ölelkezésüket, hozzákeverve fantáziájának mozzanatait, amelyben néha más férfiakkal együtt látta a nőt, amit izgatónak talált, amire vágyott, és aminek szóba hozatalával is annyira rémületbe ejtette.

Talán a nő őzike szelídsége tette, de szerette kínozni, gyötörte szavaival és gyönyört hajszoló vágyaival, szánta és élvezte a nő szemében megjelenő fájdalmat, és a bőrén át is érezte hozzá simuló testében sérült madárként verdeső szívét. Ahogy lassanként nyirkos foltok jelentek meg a testükön a kocsiba belopódzó éj hűvösében, úgy kerültek egyre távolabb gondolatban. A férfi másnapi teendőin tépelődött már, a nő ismét a helyzetén rágódott. Elmúlt élete, a belé nevelt konvenciók, és a mostani realitás küzdött benne a vággyal, hogy semmivel sem törődve dőljön bele a pillanatba, és élvezze azt. A szenvedély, melyet a férfi keltett benne mindenkor, a közeledése, amely buldózerként döntötte le tartózkodásának falait, aztán pedig az együttlét mámora, amely úgy áradt szét testében, mint eső után az út szélén csörgedező patakok. Gyűlölte ezt az érzést, mert nem tudott uralkodni rajta, és mert ha nem voltak együtt, csak erre várt. Lehunyt szemhéjai alatt könnyek gyülekeztek, maga sem tudta, hogy a bánat vagy az átélt öröm cseppjei-e? Akkor a férfi végre elszánta magát, kibontakozott az ölelésből és felült, gyors mozdulatokkal öltözködni kezdett. Odakint feltámadt a szél, közelgő vihar illatát sodorva.

Hárman:
A kutya félálomban várakozott, elnyújtózva a terasz meleg tégláin. Az éjszaka hangjait figyelte. Az autó, amely elvitte Kisgazdit, halkan megállt a ház előtt. Megismerte már, és határtalan megkönnyebbüléssel ugrott fel. A kulcs végre megfordult a zárban, Kisgazdi sokáig ügyetlenül kereste a kulcslyukat, míg a kapu kinyílt. A közelgő vihar fényei egyre-másra villantak fel, a szél dühösen rázta a fák lombjait, halk mormogás hallatszott, de a kutya nem félt. A hold fénye betöltötte a ház előtti járdát, meleg fénnyel árasztva el, egy pillanatig egységbe foglalva hármójukat. A nő lehunyt szemmel állt és várt még valamire. A férfi gyors csókot nyomott a szájára és sietős léptekkel, kicsit fáradt, kissé meggörbült háttal a kocsihoz sietett és beszállt. Akkor hideg esőcseppek koppantak a járdán, a nő meztelen vállán, mire megborzongott és apró sikkantással, mindenről elfeledkező nevetéssel szaladt be a házba, a kutya boldog vakkantással rohant a nyomában, és egyikük sem nézett hátra a távolodó autó után...