A rendezvény szeptember 24. és október 17-e között zajlik, fellép többek között Bródy János, az Anna and The Barbies, Lovasi András, szombaton pedig a Müller Péter Sziámi AndFriends adott nagysikerű koncertet, kiegészülve a Pintér Béla Társulat művészeivel.

Szirtes Tamás, a színház igazgatója a következőt mondta a fesztivál ötletéről: "A rock, a 20. század meghatározó zenei irányzata messze túlmutat önmagán, létrejöttével valóságos kulturális forradalmat idézett elő. Óriási hatása volt az irodalomra, képzőművészetre, de kimondható, hogy a művészet valamennyi megjelenési formájára, és társadalmi hatása is felmérhetetlen. A zenei stílus igen sok változáson ment át, számtalan érvényes mutációja létezik, de személyes véleményem, hogy ennél jobb és hatásosabb zenét még nem talált fel az emberiség".

Müller Péter zenekarát, előadását már sokféle helyszínen volt szerencsénk élvezni, színházban még nem. Talán a helyszín tette, hogy most nem egy "egyszerű" koncertélményt kaptunk, hanem egy komplexebb, színpadi produkciót. Már az első szám, az Ez a világ is inkább színpadra tervezetten szólalt meg, némileg jelmezben előadva, hogy rögtön azzal az elgondolkodtató mondattal kezdjünk bele az estébe, hogy "könnyű kiesni a világegyetemből". Aztán sorra jöttek a már jól ismert dalok, amelyek közül A vágy pengéjén-t most is Roszik Hella adta elő csodás hegedűjátékkal kísérve énekét. Thuróczy Szabolcs színész énekelte az Én úgy szeretem című dalt, néha huncutul ironizálva, kikacsintva a nézőkre. Most vetített képek festették alá a szöveget, néha absztrakt, néha a szövegekhez kapcsolódó jelenetekkel. Az Éjszakás nővér alatt némi erotikával, ami sokaknak okozott nemi felüdülést.

A régi vágyakról duettben énekelt Müller Péter az általa leírhatatlannak aposztrofált Stefanovics Angélával, teret engedve a játékosságnak. A Kő még kába című dalt megszokott módon Roszik Hella szólaltatta meg, hogy ismét megcsodálhassuk nem mindennapi énekhangját, hegedűjátékát, és hogy elgondolkozhassunk a nagy ücsörgésben, hogy „ocsúdni kéne"! Ekkor következett az a dal, ami szerintem Müller Péter egyik „legerősebb" dala, és amiről elmesélt egy rövid anekdotát is előadása előtt. Történt pedig, még az 1980-as évben, amikor még az URH tagjaként a nótát írta, hogy egy éjjel hazafelé menet egy szalagavatós, becsípett társasággal akadt össze. A fiatalok, jócskán berúgva éppen az ő dalát énekelték. Oda is szóltak neki, hogy ezt ő nem értheti, meg egyébként is. Ezt én írtam - válaszolta nekik. Ez a dal pedig az Ismeretlen katona volt.

Volt az estének még egy momentuma, ami kifejezetten színpadra szánt előadás volt, ez pedig a Tézisek a kultúráról, Stefanovics  Angélával előadva. Papírra vetett gondolatok, melyek felolvasás után gombóccá gyűrve a közönség soraiban landoltak, akik közt felfedeztük többek között Mécs Imrét, Bródy Jánost, Menyhárt Jenőt és Bárdos Deák Ágit.

Az előadás második részben az új lemezről elhangzott az Égkorszak, háttérben a hozzá készült videó klippel, nem nélkülöztük Roszik Hellától a Kicsi, kicsiszolt kő című klasszikust sem, melyben előbb Hella éneke és hegedűje, majd  Kirschner Péter gitárszólója szögezett mindenkit a bársonyszékhez.

Másik János szintén a meghívott vendégek közt volt, billentyűs hangszerén játszva, humort hozva az előadásba adta elő saját dalát, amit ő népdalnak nevezett, tekintve, hogy ő is tagja a népnek. Az előadás a megszokott keretekben folyt tovább: Cukortükör, háttérben a hozzá készült képekkel, Kiss Llacival az Ez az a bár, az Elmentek a fiúk, egyik kedvencünk, a Száz bolha Thuróczy Szabival, hozzá a régi film, még Tarján Györgyivel. Pintér Béla adta elő a Ha előre látó csecsemő lettél volna című nótát, és olyan színészi átéléssel, hogy utána egy pillanatig dermedt csend, majd alig szűnő taps lett az eredménye. Ő és társulata az alternatív színjátszás egyig legkiválóbb képviselője, előadásaikra, saját tapasztalat, szinte lehetetlen jegyet kapni. Elhangzott még Kis Llacival a Vigyetek el, az Ennyi, és a végén, persze, háromszoros visszatapsolás, és szerencsénkre még három dal, és naná! hogy a Bon bon si bon volt a befejezés!

A színházból kifelé menet csak lelkes párbeszédeket hallottam, egymás szájából kapva ki a szót, hogy emlékszel...? A körúton, a kis kávéházi teraszokon vidám fiatalok ültek, hangosan nevetgélve élvezték a langymeleg őszi estét. Mi szavak nélkül, halkan dúdolva ballagtunk hazafelé.