Őszi ízek és színek kavalkádja - Orsolya-napi Vásár részletes programja (okt. 20-22.)
2018.10.16. - 00:30 | vaskarika.hu
Helyszín: Kőszeg
Dátum: 2018.10.20 - 22.
Kőszeg és vonzáskörnyezetének jellegzetes, őszre jellemző ízeit kóstolhatják meg az idelátogatók: mézeskalácsot, helyi borokat, kürtőskalácsot, különféle mézeket. A környékbeliek versenyre nevezhetnek hozott süteményeikkel, amelyek megvásárolhatók és az ebből befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel.
Az idén 17. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei"-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével. Már a fesztivál előnapján, október 20-án szombaton tájsétákkal, városnézéssel és déltől a vásárosok kiváló portékáival is várják a vendégeket.
A rendezvényen kirakodóvásárt tartanak a natúrpark településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket a Fő téren és a Jurisics vár területén.
Egyél-igyál sajátból!
A szervezők, a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése, és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdetnek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt! A megszokott, minőségi eszközök használata révén valószínűleg gusztusosabb formában tudnak kóstolni, a kiváló termékek fogyasztása kulturáltabb módon történhet, ráadásul nem terhelik környezetüket eldobható műanyag eszközökkel.
A rendezvény mindkét napján Orsolya-napi Civil Főzőversenyt szerveznek a Civil Ízek Utcájában (Diáksétány)!
A rendezvény ideje alatt Ízek az Natúrparkból címmel sütemény-, lekvár és gyümölcs minden felhasználási, tartósítási formájának (lekvárok, jam-ek, ízek, szörpök, aszalékok) versenyét hirdetik a szervezők. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak.
Mindkét napon Örökbefogadó Napot tart a Fekete István Állatvédő Egyesület!
Október 20. szombat
Tájnapi séták az Írottkő Natúrparkban
8.00 Séta a doroszlói réteken,
10.00 Tájséta a Kálvária hegyen,
14.00 Séta a Chernel-kert ösvényein
részletek: naturpark.hu, koszeg.hu
Vásárkezdés
Október 21. vasárnap
Jurisics vár
14.00 óra - Vadrózsa Népdalkör
14.30 óra - Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és a Tulipánt Zenekar
16.00 óra - Gulyás László Vándormuzsikus MÁTYÁS MESÉK c. gyermekműsora
16.45 óra - Cirákulum
Fő tér
14.00 óra - Kőszegfalvi Nemzetiségi énekkar és Maitz József
14.30 óra - Bozsoki Dalárda
15.30 óra - CimbaliBand Gipsy Fusion
17.00 óra - Zsidányi Tamburások és a Čakavci Horvát Nemzetiségi Tánccsoport
Október 22. hétfő
Jurisics vár
14.00 óra - Berecz András
15.00 óra - Díjátadások: főzőverseny, és „Ízek az Alpokaljáról"
16.00 óra - Kőszeg Város Fúvószenekara
Fő tér
14.00 óra - Galagonya Énekegyüttes
15.00 óra - Langaléta Garabonciások: Háry János, avagy a nagyot lépő obsitos
16.30 óra - Fonó Zenekar
A Civil Ízek Utcájában (Vár melletti Diáksétány) 21-22-én Civil Főzőverseny és délidőben kóstoló!
KÖSZHÁZ (Jurisics vár külső udvar)
„Ízek az Alpokaljáról"
09.00 - 11.00 óra nevezés, 14.00 órától kóstoló támogatói jegy vásárlása után
október 21-én befőtt - savanyúság - kompót - aszalék - szendvicskrém verseny - gyógybor - gyógy likőr
október 22-én sütemény-, és lekvárverseny
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás