„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem..." Bibó István (1956)

Az 1956. november 3-án kinevezett egykori államminiszter így fogalmazta meg a polgári demokratikus eszmék alapvető elvét. A korszakban az egykori keleti blokkba tartozó országok sorra kezdtek felkelni nemzeti függetlenségük és identitásuk visszaszerzése érdekében. Így történt ez Magyarországon is, ahol a fővárosi események jelentős hatást gyakoroltak a peremrégiókra. Megyei szinten nem elhanyagolható az egykori Borostyánút kereszteződésében fekvő Szombathelyen történt események.

A jelenkori belpolitikai események pontos feltárása érdekében azonban elengedhetetlen az egyes elemek többszempontú vizsgálata, így a szombathelyi, 1956-os változások is több színtéren játszódtak le: bírósági, intézményi, illetve politikai aspektusokat is figyelembe kell vennünk az események pontos feltárása érdekében. A fővárosi események hatására milyen változások történtek az '56-os Szombathelyen, milyen vetületei voltak ezen változásoknak az egyházak, a bíróságok szintjén? A következőkben ezen kérdéseket követve igyekszem rekonstruálni, milyen lehetett a mindennapi szombathelyi ember számára mind politikai, mind hétköznapi szinten átélni az aktuális rendszerben végbement változásokat.

Az események feltárásában segítségemre voltak Laky Ferenc: Az 1956-os forradalom történései és következményei a Vas Megyei Bíróságon c. cikke, valamint Katona Attila történész beszámolói, illetve Kövér István: Forradalom és megtorlás Vas megyében 1956-1960 c. monográfiája.

1956. Október 23. A párás őszi melegben a Hazafias Népfront Bizottsága éppen Vas megye megszüntetéséről tanácskozott, amikor a békésen - ám ugyanakkor rettegésben élő - szombathelyi lakosok az első budapesti vonatok érkezésével értesültek a fővárosi eseményekről. (Ebben az időben Vas megye nehéz helyzetben volt, ugyanis még Rákosiék idejében, a Központi Bizottság által hozott döntés szerint a megye egy részét Zala, másik részét pedig Győr-Moson-Sopron megyéhez akarták csatolni.) Azonban nem az este, hanem a hajnalban érkező vonatokkal érkezett értékes információ, ugyanis akik este 20 órakor indultak el Budapestről, azok hajnali négy órakor érkeztek a megyeszékhelyre, egy érdekes rakományt hozva magukkal, mégpedig a ledöntött Sztálin-szobor kézfejét. Ugyanakkor (október 23-án) a szombathelyi megyei értelmiségi bizottság a gazdasági, társadalmi reformokra vonatkozó többpontos javaslatot dolgozott ki, amelyben Nagy Imre és mások politikai bizottsági tagságának visszaállítását is követelte.

Október 24-én, szerdán a rádióban fasiszta radikális elemekről beszéltek és kérték a szovjet csapatok segítségét. Ekkor a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, J. Kiss Ernő körlevélben fordult a járási tanácsok végrehajtó bizottságának elnökeihez, akiket a párt és a kormány melletti kiállásra, illetve a munkáshatalom megdöntésére törő ellenforradalmi bandák megfékezésére szólított fel. Az események ekkor gyorsultak fel.

Október 25-én a 11-es Huszár úti laktanyából elindult két szovjet tiszt, akik a tanárokkal együtt nyugalomra intették a helyi diákságot. Így jutunk el a megmozdulások egyik központi alakjához, Koncz Endre tanárhoz, aki - a feszült helyzetre való tekintettel - Horn Miklóssal felkereste a pártbizottságot, ahol kérték a területi rendezés elhalasztását, illetve a megye megszüntetésének eltörlését. Eközben a bíróságokon kezdetét vette a munkástanácsok megalakulása. Egészen október 27-ig nem történt jelentős előrelépés, amely mind a diákok, mind vasutasok körében fokozta az elégedetlenséget.

Október 27., szombat. Megalakul a Megyei Nemzeti Bizottság (16 tag) amelynek feladata a megye vezetésének átvétele, így a helyzet stabilizálása érdekében nyomban intézkedéseket hozott a rend fenntartására és az élelmiszerellátás biztosítására. A hétvége azonban további izgalmakat is tartogatott. A vasutasok két felvonulást is szerveztek: egyet szombaton, egyet pedig vasárnap. A menetek a Vasútállomástól indultak a Fő térre, több ezres tömeg kíséretében.

Szombaton a Megyei Tanács előtt a tömeg követelte a megyei titkár, Tóth Dezső, valamint a rettegett Nika Sándorné lemondását, amely meg is történt. Ezután a Püspökvár (ma: Püspöki Palota) felé fordult a tömeg, ahol követelték az ún. bajszos püspökök lemondását. (Dr. Kövér István szerint azokat a kommunista rendszerhez hű püspököket nevezték így, akik szerint a kommunizmus nem idegen az egyháztól, mert Jézus Krisztus is az egyenlőséget hirdette.) Mindezek után a tömeg az ÁVO székháza, valamint a megyei börtön felé vette az irányt. A kiszabadított politikai foglyok, valamint az ÁVH egykori székházában (Király utca 14.) tett „látogatás" - iratok megsemmisítése, irodák feldúlása - után október 29-én, hétfőn Nagy Imre miniszterelnök a felkelést már nem ellenforradalomnak, hanem nemzeti demokratikus mozgalomnak nevezte.

Október 29., hétfő: Létrejött a Vas Megyei Nemzeti Bizottság (15 fő), dr. Welther Károly vezetése alatt, amelyben a volt kommunista vezetők már nem kaptak helyet, valamint ugyanezen a napon megalakult mind a Megyei Tanácson, mind a Járási Tanácson a munkástanács. A nemzeti demokratikus erők azonban nem sokáig élvezhették az édes szabadság gyümölcsét, hiszen a november 4-re virradó hajnal gyökeres fordulatot hozott a megyeszékhely történetében....