Győri édes vérből, aranyból – Wakachuka és Colombre Band az AZK-ban

Képgaléria megtekintése2009.11.19. - 00:20 | twickkk - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Van egy nagy biztonsággal beazonosítható, jellegzetes íze a győri gyökerű zenekaroknak is, mint ahogy sokszor csattogtatták már ezt hozzáértő tollforgatók például Debrecennel, vagy Péccsel kapcsolatban is. A Wakachuka először, a Colombre másodszor mutatkozott be a sárvári AZK-ban.

Nem nagyon akad az országnak olyan régiója, ahonnét az AZK a többévtizedes működése során ne fogadott volna fellépőket. Az itt megfordult együttesek mára (link: Nálunk játszottak) szövevényes hálót alkotva kapcsolódnak egymáshoz, vagy éppenséggel saját előképükhöz.

A fent említett bandák esetében sincs ez másként, mindkettő kulcsfigurája (Szilágyi Balázs - Wakachuka, Váray László - Colombre Band) gitározott ugyanis a Vér és Arany nevű győri formációban és a 2000-es évek elején többször is "bejátszották" magukat a sárvári szívekbe. Az akkori - helyenként szoft- máskor hardrockos - zenei világ mára mindkét ágat tekintve beérett valami annál sokkal izgalmasabbá.

Wakachukáék akkurátus gonddal soundcheck-elnek, mígnem végül a zenekarral érkezett kísérők is rábólintanak a hangzásra. A felállás a sárvári koncert esetében némiképp más, mint a megszokott: Weibl Zoltán helyett, a perkás Vérti Krisztián ül a dobok mögött, játéka elegáns és igényes.

A Wakachuka az a zenekar, amelynek zenéjéről mindenkinek beugrik valami hasonlítási alap. Van, akinek a Quimby, másoknak a Nyers, megint másoknak a Kispál. Mindegyikben van valami, mégsem lehet ennyivel elintézni ezt az együttest. A gitártémák, rendkívül egyediek és aprólékosan kidolgozottak, viszik a hátukon a zenét. A bőgő keretez, markáns, de a számok zömében visszafogott, a szaxi pedig elmondja fogós, sosem túlzó szólamokkal azt, amit Szilágyi Balázs nem énekel el szavakkal. Az ének egyébiránt pontos és határozott (néha valóban mintha Czutor Zolit hallanánk), a szövegek ütemhangsúlyosak és érettek, az egész Wakachuka mindezek mellett az egyik legszimpatikusabb zenekar, akit ismerek ebben a műfajban. És nem utolsó sorban hordozója a már említett győri íznek is.

Mire a Colombre átveszi a terepet, némiképp bíztatóbb a közönségszám is a pinceklubban. Többen már ismerősként üdvözlik a színpadon Váray Laciékat, akik utoljára tavaly szilveszterkor jártak Sárváron, de csak az időjáráson múlott, hogy a Szent Iván éjen nem tudtak fellépni. Az az újraértelmezett akusztikus zene, amilyet rajtuk kívül nem sokan művelnek ma (hacsak nem etno kategóriában) Magyarországon, a beállás után nem sokkal már táncoltat. A zene alapköve a hallhatóan régóta összeszokott páros, Váray Laci és Deák Gábor csodás ritmikai alapú gitárpárbeszéde, amelyet csak "moderál", vagy kiegészít a cajon, de soha nem tör meg. Ez a velejéig egyedi és izgató hangszeres főzet pedig még inkább teljes lesz az énektől (Váray Lacit és Csordás Veronikát dicséri.). A szövegek értelmesek, sosem jelzésértékűek, a szólamok magabiztosak és fogósak, itt-ott a Geszti-féle Jazz+Az eredetiségét idézik.

Jó egyórás, nem törő lendületű koncert után ők is búcsúznak, a sikerük fergeteges, bár tény, hogy nem feszíti a falakat duzzadó teltház, még éjfél tájban sem. A sárvári közönség távolmaradó része ezúttal alábecsülte a két együttest, szimpatikus kiállásuk és csillogó egyéniségük nagyobb figyelmet érdemelt volna.

Az AZK az idei évre már csak a Szilveszterrel adós. A bejáratottan jó hangulatú, az Artical Sessionnel közösen szervezett, kéthelyszínes mulatság idén is élőzenével és DJ-kkel várja Sárvár igényes zenékre nyitott közönségét.