Gyümölcsfákat ültettek a Szent Jakab Szociális Központ Közösségi Kertjében

Képgaléria megtekintése2018.10.27. - 03:00 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Gyümölcsfákat ültettek a Szent Jakab Szociális Központ Közösségi Kertjében

Magyar őshonos és tájjellegű gyümölcsfákat telepített október 26-án az egyházashetyei Szent Jakab Szociális Központ Közösségi Kertjében a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. A gyümölcsöst Székely János megyéspüspök áldotta meg.

HIRDETÉS

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 2010-ben indította Kríziskamra projektjét, amelynek egyik lényeges eleme, hogy vidéki plébániaépületeket felújítva szociális intézményeket működtetnek, szociális foglalkoztatást valósítanak meg. Ez párosult azzal, hogy az épületekhez tartozó régi, már nem művelt plébániakertek is a karitászhoz kerültek, ahol a szakembereknek ezek hasznosítására is volt ötletük.

Néhány hete áldotta meg a felújított és szociális foglalkoztatás céljára is alkalmas egykori plébániaépületet Székely János megyéspüspök. Természetesen ehhez az épülethez is tartozik kert, nem is akármekkora. A cél ezzel is az volt, hogy ne maradjon az enyészeté, hanem hasznos, közösségi célokra használják fel - mondta a karitász igazgatója, Tuczainé Régvári Marietta. Így jött az ötlet, hogy ezt is magyar őshonos és tájjellegű gyümölcsfákkal ültessék be (cseresznye, szilva, alma, meggy, sárga-és őszibarack). A fákat nem csak a karitász itt dolgozó munkatársai gondozzák, hanem bevonják ebbe a falu lakóit is, így válik közösségivé a kert. A gyümölcsöket pedig nem lekvárnak főzik majd be, hanem a településen élő gyermekes családoknak, időseknek, betegeknek adják.

Székely János megyéspüspök áldotta meg a fákat és a kertet, rövid beszédében pedig emlékeztetett arra: Isten a Földet termékenynek, rendezettnek, szépnek teremtette. Ennek jeléül V. Németh Zsolttal és Majthényi Lászlóval együtt ültetett el egy szilvafát a kertben.

Az ünnepség zárórészében V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Ambrus Lajos író egyaránt a nemzeti értéket képviselő magyar gyümölcsészeti és kertművelési hagyományok, a biológiai sokféleség fenntartásának fontosságáról beszéltek.

A program a gyümölcsfák telepítésével zárult.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás