Civil Ősz - Sajtóreggeli a Kámoni Arborétumban
2018.11.08. - 11:30 | Bangó Mária 'Mira' - Civil Információs Centrum
November 6-án a Kámoni Arborétum látogatóközpontjában tartotta hagyományos civil sajtóreggelijét a Vas Megyei Civil Információs Centrum. A havi rendszerességgel tartott tájékoztatón ez alkalommal hét civil szervezet képviselője hívta fel a közeljövőben várható, nyilvános érdeklődésre számot tartó programjára a sajtó figyelmét.
Szombathelyen, Márton püspök szülővárosában tartják a róla elnevezett emlék- és teljesítménytúrát. November 11.-én vasárnap 8 és 16 óra között invitálja a Borostyánkő Természetbarát Sport Egyesület öt, tíz és húsz kilométeres távokra a mozogni vágyókat. A távokat mindenki saját erejéhez mérten teheti meg, így mindhárom távon szabad sétálni, kirándulni, de tempósan túrázni vagy futni is akár. Mindhárom útvonal Szombathelyről (Oladról, a Herman Ottó középiskolából) indul, és - körtúra lévén - oda is tér vissza. Az idei újdonságról Gombos Kálmán elmondta, hogy az indulók mindhárom távot teljesíthetik egymást követően.
A 2006- óta működő Martinus Vallási és Kulturális Egyesület tagjai arra törekednek, hogy Szent Márton kultuszát vallási, történelmi és idegenforgalmi szempontból elmélyítsék és minél több emberrel megismertessék. Szombathelyen a Szent Márton hét keretében november 12-én 16 órakor nyílik meg „Szent Márton ábrázolások és emlékek bélyegeken és képeslevelezőlapokon" című kiállítás Kőszegfalviné Pajor Klára és Steindl Rezső gyűjteményéből. Ezt követően 17 órától kerül bemutatásra Sághy Marianne Szent Márton - Krisztus katonája címmel megjelenő könyve, amelyet a szerző sajnos már nem élhetett meg.
Évtizedes hagyomány Szombathelyen, az évente megrendezett Szent Márton Kórustalálkozó, amelyre november 18-án 15:30-kor kerül sor a Szent Márton templomban. Bődi Livia az esemény jelentőségét abban látja, hogy a találkozók lehetőséget teremtenek arra, hogy a kórusok tapasztalatot cseréljenek, a közös éneklés pedig egy lélekemelő része a programnak. Az ingyenes rendezvényen négy kórust hallhat majd a közönség: a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium fiúkórusa Esztergomból, Pálmai Árpád karnagy vezényletével; a Gaudium Kamarakórus Szentkirályszabadjáról, Pusker János karnagy vezényel; a Balatonalmádi Városi Vegyes Kar Balatonalmádiból, karnagya Kovácsné Nagy Márta és a Szent Márton Városi Kórus Szombathelyről, karnagyok: Bánó Zoltán, Horváth Imre.
Őszi Zsidó Szabadegyetem címmel ismét heti rendszerességgel szerveznek programokat a Szombathelyi Zsidó Hitközség Bernstein Béla Kulturális Központja I. emeleti nagytermében (Batthyány tér 9.) Minden héten izgalmas beszélgetéseket, előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, a zsidóság történetéről, néprajzáról és mindennapjairól, de amellett tárlatvezetéssel és zenés esttel is készültek a szervezők. Császárné Sugár Judit kiemelte, hogy programjaik nyitottak, arra a nagyközönséget várják.
A magyar zsidóságról - Heisler András a MAZSIHISZ elnöke
2018. november 22. csütörtök 17 óra
Az izraeli társadalom dióhéjban - Büchler Tamás, az Izraeli Kulturális Intézet programigazgatója
2018. november 29. csütörtök 17 óra
Mozaikok a szombathelyi zsidóság történetéből a XIX. század elejéről - Dr. Tilcsik György levéltáros
2018. december 5. szerda 17 óra
Zsidó dalok, zsidó előadók dalai - Gáspár Eszter és a Wéberek
„AZ ÉV VAS MEGYEI ÖNKÉNTESE 2018" FELHÍVÁS
A Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház 2018. december 4-én, az Önkéntesség Világnapja alkalmából díjakat kíván átadni a megyében kiemelkedő önkéntes tevékenységet végző személyek elismerésére. Gorza Norbert elmondta, hogy a második alkalommal meghirdetett felhívásra civil, non-és forprofit szervezetek, intézmények, önkormányzatok is jelölhetnek önkéntest. A jelölés tartalmazza a jelölt rövid bemutatását, a jelölés indoklását és az elvégzett önkéntes tevékenységet is - maximum egy oldal terjedelemben.
A jelöléseket a következő elérhetőségeken várják: postai úton a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, 9 700 Szombathely, Óperint utca 1.
E-mailben:
, Facebookon: Cseöh Vas Megye
A borítékon vagy a „tárgy mezőben" fel kell tüntetni: „Az Év Vas Megyei Önkéntese 2018"
A jelölések beküldésének határideje: 2018. november 23. péntek 14:00
A Táplánszentkereszt Kultúrájáért Egyesület és a Vépi Művelődési Ház és Könyvtár idén is közösen rendezi meg a Vas-Film - Vas Megyei Függetlenfilm Fesztivált Vépen - tájékoztatott Meskó Krisztián. A fesztiválra bárki nevezhet 2017-ben, vagy azóta készült alkotással. A filmekkel kapcsolatban sem tematikai, sem műfaji megkötés nincs, de az alkotásokat csak vetítésre alkalmas, megfelelő minőségben fogadják el. Időtartam max. 60 perc. A fesztiválon előválogatás után kerülnek be a filmek a versenyprogramba. A jelentkezési lap mellékleteként kérik elküldeni, vagy feltölteni a nevezett filme(ke)t, valamint a nevezési díjat (2000.- Ft/film). Egynél több film nevezése esetén minden alkotáshoz külön lapot kell kitölteni. A jelentkezési lap beszerezhető a www.vasfilm.hu és a
e-mail címen, illetve a fesztivál facebook oldalán keresztül! Postai cím: Vépi Művelődési Ház és Könyvtár; 9751 Vép, Kolozsvári u. 3/a
Jelentkezési határidő: 2019. március 1.
VAS-FILM 15 - Már lehet jelentkezni a vasi függetlenfilm fesztiválra (ápr. 13-14.)
2018.10.31. - 00:15 | vaskarika.hu
A fesztiválra bárki nevezhet 2017-ben, vagy azóta készült alkotással, a filmekkel kapcsolatban sem tematikai, sem műfaji megkötés nincs, de az alkotásokat csak vetítésre alkalmas, megfelelő minőségben fogadják el. Időtartam max. 60 perc.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1933 szavazat








Új hozzászólás