Az író így vall művéről: „Egyszeribe nem újvidéki problémává válik az, hogy Bácska, Vajdaság kiüresedik. Tehát voltak, akik a háború alatt mentek el, mert nem akartak ott élni a háborús körülmények között, a fiatal nemzedék pedig már azért nem akar ott élni, mert annál lejjebb már nincsen."

Az MMA Irodalmi tagozata minden évben két nívódíjat is odaítél az arra érdemeseknek. Ezt az elismerést 2018-ban Csender Levente Örök utca, valamint Király Farkas Sortűz című regényéért kapta.

Kontra Ferenc korábban több novelláskötetében is foglalkozott a délvidéki magyarságot sújtó világháborúk és a kilencvenes évek délszláv háborúinak emberi katasztrófáival. Most, csaknem húsz évvel később, visszatért legéletbevágóbb tárgyához, és új regényének cselekményét - kimondatlanul, de felismerhetően - a Vajdaság fővárosának jelenkori, poszttraumás valóságába ültette, ahol egy gyermekkórház sugárfertőzött, fiatal felnőtt bentlakóinak sorsán keresztül a fizikai és lelki sérülések valós következményeivel nézhetünk szembe. Több nemzedék képviselőjének, és ezen belül két baráti társaságnak a történetét követhetjük nyomon, akiket nemcsak a város köt össze, amelyben élnek, hanem léttapasztalatuk is: hiába születtek és nőttek fel itt, szinte egytől egyig idegennek számítanak, akiket szabálytalanságuk miatt "félelmetesen békén hagy", mellőz a társadalom. "Akit kirekesztenek, az úgy érzi, hogy meztelenül áll egy kihalt utcán. Azt hittem, itt majd idegen leszek, holott otthon voltam az" - meséli a regény egyik szereplője, aki - több sorstársához hasonlóan - a méltó életért végül elhagyja a szülőföldjét. De vajon miként élik meg számkivetettségüket az otthonmaradók, akik a maguk sorsa mellett a túlélők emlékeit is cipelni kénytelenek? Az álom hídjának egyik legnagyobb érdeme, hogy Kontra Ferenc elfogadó kíváncsisággal és kifinomult lélektanisággal közelít minden egyes, közösségét kereső szereplőjéhez.