Eltáncolt örökség - Táncbéli táncszók az Ungarescával

Képgaléria megtekintése2009.11.30. - 01:45 | Büki László 'Harlequin'

Eltáncolt örökség - Táncbéli táncszók az Ungarescával

Az Ungaresca Táncegyüttes épp egy éve lépett fel "Örökség" című műsorával a Sportház színpadán, s búcsúztatta el közel félévszázados koreográfusi munkásság után Horváth János 'Gedit', az együttes igazgatóját. A szombat esti program velejét most is az "Örökség" táncai adták, ami jelképes üzenetként tánclépésekbe öntött szavakkal fejezte ki: az együttes ápolja és átadja azt az örökséget, amit elődei hagytak rá.

HIRDETÉS

Az Ungaresca Táncegyüttes műsorát Táncbéli táncszók címmel 2009. november 28-án 19.00 órakor az AGORA Sportházában láthatta a közönség. A jövőre 55 éves születésnapját ünneplő együttes - a múlt évben nyugdíjba vonult Horváth János 'Gedi' tanítványai - színes folklórműsorral szórakoztatta a néptánc kedvelőit. Az elmúlt években nagyobb szerepet kaptak a táncszínházi darabok az együttes repertoárjában, így most szükségessé vált ismét az autentikus néptánc felé fordulni, és új, színes koreográfiákkal frissíteni a műsort. A Sportház nézőterét szépen megtöltötték a néptánc kedvelői, jó hangulatú, sodró, lendületes koreográfiákat láthatott a közönség. A könnyen befogadható, látványos táncdarabok mellett az elgondolkodásra késztető, tematikus tartalmú művek is megjelentek, mintegy megállítva a nézőt egy kicsit a vidám, felhőtlen szórakozásban. Az így összeállított repertoár is utalás arra vonatkozóan, hogy az együttes munkájában - az eredeti táncanyag felhasználásával - nemcsak a színes forgatag, hanem a gondolatiság is megjelenik.

Az Ungaresca, mint egy nagy család, jövőre ünnepli 55. éves jubileumát. Nem sok közösség mondhatja el magáról, hogy ilyen szép kort megért, és ebben a műhelyben a kicsi ovisoktól kezdve a középkorú táncosokig mindenki megtalálja a számára fontos, tartalmas és értékes eltöltését a szabadidőnek. Szombathely nagymúltú együttese sajnos a helyiek számára kevés alkalommal látható. Pedig talán ki kellene használni azt, hogy létezik még olyan közösség ebben a városban, amely az embereket a hagyományok, a népi kultúra tiszteletére tanítja, és továbbadja, közvetíti ezt a nézők felé. A szombat esti műsor bizonyíték volt arra, hogy az emberek továbbra is szeretik, igénylik a néptánc, népzene sodró lendületét, a színpadon táncoló tömeg hangulatát, mely magával ragadja őket. A kétórás műsorról néző és táncos egyaránt elégedetten és feltöltődve térhetett haza, hiszen azonos ügyért voltak együtt a Sportházban: megmutatni, hogy a magyar néptáncnak továbbra is van létjogosultsága, továbbra is szeretik az emberek, akár művelni, akár csak gyönyörködni benne. Ezért van, és reméljük még sokáig lesz is az Ungaresca Táncegyüttes.

A műsorban nagyrészt az autentikus néptánc-koreográfiák kerültek bemutatásra, de mellettük megjelentek a táncszínházi művek is. A koreográfiákat Csollányné Horváth Krisztina, Horváth Győző, Horváth János és Varga Zoltán készítették. Két új koreográfia is bemutatásra került: „Ez a világ..." - bonchidai táncok és a Sárközi táncok. A műsort a Boglya Népzenei Együttes kísérte, közreműködött az Ungaresca Senior csoportja, és a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mákvirág csoportja.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás