A káposzta toros, a csütörtök torkos - Hagyománymegtartó disznóölés Bükön (videóval)

Képgaléria megtekintése2019.03.01. - 07:00 | Büki László 'Harlequin'

A káposzta toros, a csütörtök torkos - Hagyománymegtartó disznóölés Bükön (videóval)

Február 28-án nyolcadik alkalommal volt hagyományt megtartó disznóölés Bükön, ezúttal rendhagyó módon a Művelődési Központ mögött. A kulturális intézmény által életre hívott gasztro-eseményen sokan szorgoskodtak annak érdekében, hogy kellő szakértelemmel feldolgozzanak két disznót, és több mint 100 adagnyi, jeggyel megváltott kóstolót szervírozhassanak a nap során. Figyelem! Képgalériánk a nyugalom megzavarására alkalmas fotókat is tartalmaz!

Nyolcadik esztendeje, hogy Patthy Sándor aranykoszorús gazdától szerzik be a vágóállatokat a gasztronómiai hagyomány szervezői - idén 460kg volt a két állat -, amit szakértő módon dolgoznak fel hentesmesterek és önkéntesek, valamint az önkormányzat dolgozói - két napon keresztül közel 30-an szorgoskodtak azért, hogy csütörtök délutánra igazi terülj-asztalkám várja a vendégeket.

A délután derekára elkészültek az étkek, a kóstolásra pedig már szép számmal gyülekeztek a helybeliek és a távolabbról érkezők, akiket Meskó Krisztián kisbíró informált és "terelgetett" időről-időre. Többek közt a megnyitóra, amin idén Taródi Lajos képviselő, a helyi szociális központ vezetője mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte, a hagyománytartó disznóölés főhajtás eleink előtt. "Annak idején tulajdonképpen a túlélésről szólt a dolog, ma pedig arról, hogy legyen jókedv, vigadalom, és örüljünk egymásnak, de gondoljunk azokra az elődökre, akiktől mindezt örökül kaptuk."

Ezt követően Tóth Tamás művelődési központ igazgató, a rendezvény házigazdája felidézte, hogy az évek során mára kiforrott esemény indulásában többek mellett Taródi Lajos is támogatta őt. De nagyon sokat köszönhet a rendezvény annak a csapatnak, aki elindította, és akihez az évek során csatlakoztak új segítők, hogy a gasztronómiai rendezvény színvonala évről-évre magasabb, kiforrottabb legyen. "Minden alkalommal igyekeztünk visszahozni ennek a farsangfarki rendezvénynek azt a hagyományát, hogy nagyböjt előtt eleink előtt tisztelegjünk, szokásaikat megidézzük, táncaikat megnézzük."

Míg a város apraja-nagyja a kóstolás ínycsiklandó illatával, és a jeggyel megváltott étkekkel foglalatoskodott, addig ez idő alatt a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes folklórműsorral, a Spektrum zenekar pedig étvágy- és kóstolójegy vásárlást fokozó minőségi muzsikával körítette a programot. 

A rendezvény eddigi autentikus helyszíne, a Koczán-ház udvara és környéke megújítás alatt áll, így került a finomságok elkészítése a művelődési központ mögött felhúzott részre, a kóstoltatás és a kulturális programok pedig a vele szomszédos Atriumba.

Az eseményt meglátogatták a Felsőbüki Nagy Pál Szakiskola szakács és pincér tanulói is, akik a kezdeti bizonytalanság után be is segítettek a munkákba.

A hagyomány megtartó disznóölésről - a rendfára tevéstől a feldolgozáson át a toros káposzta "titkos receptjének" ismertetéséig - egy jó hangulatú videót is készítettünk!


Kapcsolódó írásunk:

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes műsora a büki Atriumban

2019.03.01. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes műsora a büki Atriumban

Február 28-án a büki Torkos Csütörtök programjában lépett fel a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes. A kóstolás előtt közel 30 perces műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt a magyar folklórkincs gyöngyszemeivel. Kísért a Harangláb zenekar.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás