A Bloom testvérek a leghíresebb és a legtehetségesebb szélhámosok, ez nem is meglepő, hiszen már gyermekkoruk óta gyakorolják ezt a mesterséget. Az idősebb testvér, Stephen (Mark Ruffalo - Azt beszélik, Vakság) részletes forgatókönyveket dolgoz ki az átverésekhez, melyekben minden szerep, és minden mozzanat pontosan kiszámított. Éppen ebből lesz elege a fiatalabb testvérnek, Bloom-nak (Adrien Brody - A zongorista, King Kong), aki úgy dönt, - immár sokadszorra - hogy elege van a megírt életekből, most már ideje igazi életet élni.

Természetesen nem készült volna film ebből a történetből, ha ezek után Stephen nem keresné meg az öccsét még egy utolsó balhéra. A célpont ezúttal a milliomosok unalmas életét élő Penelope (Rachel Weisz - A forrás, Az elszánt diplomata), aki rengeteg szabadidejében folyton új hobbikat talál magának. Ha megtetszik neki valami, akkor azt megtanulja, majd jöhet a következő kihívás. „A hölgy egy kissé bogaras" - mondhatnánk, és ebben Bloom is egyetértene velünk, de Penelope kissé fura, a maga módján mégis vonzó személyisége nem hagyja hidegen a férfit. Innentől már egyre bonyolódik a történet, a célpontba ugyanis nem ajánlatos belehabarodni, ráadásul ezeknél a szélhámos fivéreknél soha nem lehet tudni, hogy hol ér véget az előző átverés és hol kezdődik az újabb...

Rian Johnson (Brick) egy pörgős, izgalmas és szórakoztató filmet rendezett, amin nem lehet unatkozni, ráadásul vicces jelenetekből sincs hiány. Ezek nagy részét a Penelope-t alakító Rachel Weisz szolgáltatja, aki igazán bájosan mutatja be hobbijait - a break-től elkezdve, az akrobata mutatványokon keresztül, egészen a sokféle hangszeren játszásig - és már-már művészi fokra emeli a gyönyörű sportkocsik összetörését. De igazán mókásak a testvérek gyermekkorából megismert történetek vagy a különböző robbantások is.

Érdemes még megemlíteni Rinko Kikuchi-t, Bang Bang szerepében, aki ugyan csak pár szót szól a film alatt, mégis minden leolvasható az arcáról. A két hölgy, kiegészülve Adrien Brody és Mark Ruffalo karakterével, remek kis társaságot alakít. De ha még ez sem elég, a film jó alkalom lehet arra is, hogy a lehető legtöbb szögből megvizsgálhassuk Adrien Brody - nem mindennapi - orrát.

A film - különösen a vége - pedig igazán elgondolkodtató, a moziból kijövet jókat lehet vitázni azon, hogy vajon mennyire jó az, ha előre megírt egy élet? Mennyivel könnyebb lenne, ha mindig tudnánk, hogy mit kell tennünk és mondanunk, mert már valaki megírta nekünk. Vagy jobb a nem megírt élet, ahol saját magunknak kell meghozni - a nem mindig jó - döntéseket? Talán erről megkérdezhetnénk a Bloom fivéreket is...