Magyar szereplője is lesz az idei Forma1-es szezonnak

2019.03.15. - 14:00 | vaskarika.hu

Magyar szereplője is lesz az idei Forma1-es szezonnak

A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal hivatalosan is kezdetét veszi a 2019-es Forma 1-es szezon. Sokan tekintenek nagy várakozással az ötszörös győztes brit Lewis Hamilton, valamint a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csatájára, de idén magyar szereplője is lesz a Forma 1-es szezonnak.

HIRDETÉS

Az idei szezonra pedig nem mást szerződtettek, mint a népszerű mentalistát, Danny Blue-t. Ő ugyan nem a versenypályán mérkőzik majd meg, hanem közvetlenül a box utca feletti Paddock Clubban fogja a versenyzőket, vendégeket és hírességeket szórakoztatni.

A mentalistát az elmúlt két évben már szerződtették a Hungaroringre is, de idén úgy döntöttek a szervezők, hogy a szezon számos versenyére magukkal viszik a magyar mentalistát. Így A bahrein-i futammal kezdve, Baku, Hockenheim, Silverstone, Monza és Abu Dhabi futamokon sem lesz hiány gondolatolvasásból. "Igen, valóban felkértek, hogy kísérjem el a száguldó cirkuszt az idei szezonban, a naptárainkat egyeztetve pedig minden harmadik futamon részt fogok tudni venni." - nyilatkozta Danny Blue.


Miközben a konstruktőrök a Barcelonában rendezett hivatalos tesztek során felkészültek az idényre, addig a magyar mentalista sem tétlenkedett: újabbnál újabb kísérleteken törte a fejét, hogy a Club VIP vendégeit tudja szórakoztatni, ahogy tette azt Will Smith-el vagy épp Ashton Kutcherrel. Danny Blue exkluzív műsorát nem a színpadra tervezte, hanem az emberek közé, azaz gondoskodni fog arról, hogy a gondolatolvasás élményét mindenki személyesen és közvetlen közelről élje át.


A Paddock Club egyébként a versenyek ötcsillagos lelátója közvetlenül a célegyenes előtt. A vendégek pezsgő és 5 fogásos ebéd mellett élvezhetik a versenyeket és ahol a nagydíj előtt a pilóták családias hangulatban mesélnek az élményeikről, a szórakoztatást pedig Danny Blue nyújtja. "Tavaly már Ricciardo is kiakadt, amikor nem értette, hogy hogyan találtam ki, hogy milyen színre gondolt, de természetesen fontolgatom, hogy papírra vessem a jóslatomat az idei szezon győztesének nevével." - mesélte a mentalista.

Nem csak Danny-nek vannak tippjei, hanem már a szakértők is találgatnak a gyorsasági világbajnokság 70. szezonja kapcsán, mindenesetre izgalmas szezonnak ígérkezik. A 21 futamos idény december 1-jén, Abu-Dhabiban zárul. Danny Blue-val pedig számos helyszínen, köztük Budapesten is találkozhatnak majd a vendégek, akik a nagyszerű verseny mellett felejthetetlen gondolatolvasó élményeket is hazavihetnek.


2019-ben is kiemelt szerepet kap a Forma-1 Magyarország legnézettebb sportcsatornáján, az M4 Sporton

A világ legnépszerűbb nemzetközi autóverseny-sorozatának futamai mellett az M4 Sport a száguldó cirkusz pénteki szabadedzéseit és szombati időmérőit is közvetíti. A 2019-es Forma-1 szezon az Ausztrál Nagydíj szabadedzésével indul március 15-én. Az M4 Sport stúdiója megújult arculattal várja a nézőket: a grafikai elemek egyszerre idézik meg a Forma-1 világát és a sportcsatornát. Kommentátorként az idei szezonban is Szujó Zoltán és Wéber Gábor köszönti a nézőket. Természetesen nagy erőkkel készül az M4 Sport az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjra, amelyet idén augusztus 4-én rendeznek. A csatorna nemcsak a versenyről, hanem az azt követő kétnapos kollektív tesztről is beszámol majd.


Az M4 Sport 2019-ben is igyekszik a lehető legközelebb hozni a Forma-1 csodálatos világát a televíziónézőkhöz. A Boxutca című magazin segít eligazodni a futamok és a Forma-1 eseményei között, 2019-ben is rendszeres elemzésekkel, stúdióbeszélgetésekkel jelentkezik. Szakkommentátorként köszönthetjük idén is a hazai autósport legnagyobb alakjait: Kiss Norbertet és Michelisz Norbertet, akik bennfentes információkat osztanak meg a motorsport világáról. A csatorna helyszíni stábja a száguldó cirkuszt követve bejárja a világot: helyszíni riporterként Bobák Róbert, Szeleczky Ádám és Ujvári Máté jelentkezik az események sűrűjéből, mind a 21 futamról.

A vérbeli Forma-1 rajongóknak idén is érdemes követniük az M4 Sport online felületeit is, hiszen az m4sport.hu oldal folyamatosan exkluzív tartalmakat kínál az látogatóknak. A Boxutca közösségi oldalán érdekes háttér-információkat tudhatnak meg a felhasználók, valamint kérdéseket is feltehetnek a csatorna szakértőinek.  

Új hozzászólás