„Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem" - írta magáról Egyperces önéletrajzában az író, aki 1912. április 5-én született Budapesten.

Gyógyszerészi és vegyészmérnöki diplomát is szerzett

Jómódú polgárcsalád sarja volt, patikus apja fiát is erre a pályára szánta. A piaristáknál érettségizett, a pesti Műegyetemen 1934-ben gyógyszerészi, majd 1941-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett, noha saját bevallása szerint világéletében írónak készült.

Első írásai a barátaival 1934-ben alapított Keresztmetszet című folyóirat hasábjain jelentek meg, első jelentős novelláját a Szép Szó című folyóiratban közölték 1937-ben József Attila javításaival. Tengertánc című antifasiszta írására felfigyelt a hatóság is, ezért az 1938-39-es időszakot Londonban, majd Párizsban töltötte. 1941-ben jelent meg első novelláskötete Tengertánc címmel.

1942-ben munkaszolgálatosként a doni frontra került, egy évvel később szovjet hadifogságba esett, és csak 1946 karácsonyán térhetett haza. Ezt követően belépett a Magyar Kommunista Pártba, és a párt napilapjának, a Szabad Népnek a munkatársa lett. A háborúban és a hadifogság alatt szerzett keserű tapasztalatait az Emlékezők (Amíg ide jutottunk) és a Lágerek népe című írásaiban, valamint a Voronyezs című drámájában örökítette meg.

1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) dramaturgja volt, közben folyamatosan publikált. A kritika elismeréssel fogadta őszinte meggyőződésből fakadó, de a sematizmus jegyében fogant Házastársak című regényét, Lila tinta című elbeszélését viszont Révai József, az akkori kultúrpolitika teljhatalmú irányítója „fülledt és rohadt szexualitással" vádolta meg.

1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, közben megjelent Hóviharban című novelláskötete. 1955-ben József Attila-díjjal tüntették ki, ezt később, 1967-ben másodszor is megkapta.

Aktívan részt vett az 1956-os forradalomban

A Magyar Írók Szövetségének tagjaként tevékenyen részt vett az 1956-os forradalomban, október 30-án ő fogalmazta meg a Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjét: „Hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon".

1957-ben önkritikát gyakorolt a Kortárs folyóirat hasábjain, de évekig így is publikálási tilalom alatt állt, s hogy családját eltartsa, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár mérnökeként dolgozott. 1962-től az Élet és Irodalom, a Kortárs, a Magyar Nemzet lapjain ismét publikálhatta novelláit. 1965-ben megjelent a korhoz nem köthető szerelmi vágy érzelmes-elégikus, ám finom humorral átszőtt ábrázolása, a Macskajáték drámájának kisregény-változata.

1966-ban kiadták a történelemnek és az önkénynek kiszolgáltatott kisember lázadásának szatirikus, szívszorító rajzát, a Tóték kisregény-változatát, és az irodalmi élet szenzációja volt a Jeruzsálem hercegnője című kötete is. 1968-ban jelent meg máig legnépszerűbb gyűjteménye, az Egyperces novellák, amelynek jeligéje: Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek.

A Macskajáték és a Tóték a színházban és filmen is nagy sikert aratott, a világ számos pontján öregbítve írója hírnevét. 1969-ben a Tótékból Isten hozta, őrnagy úr! címmel Fábry Zoltán rendezett filmet, a Macskajátékot 1972-ben Makk Károly álmodta filmvászonra. Az író 1970-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját a Tóték színre kerülése alkalmából, 1973-ban munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el.

Az utolsó években is tevékeny volt

Élete utolsó éveiben is tevékenyen dolgozott, egymás után mutatták be a Vérrokonok, majd a Kulcskeresők című drámáját, megjelent a halállal való szembenézés témáját feldolgozó Rózsakiállítás című kisregénye. Még megérte, hogy tíz éven keresztül betiltott drámája, a Pisti a vérzivatarban 1979 elején a Vígszínházban színre kerüljön.

1979 májusában megműtötték a gerincét, de betegségéből már nem épült fel, június 24-én meghalt. Hagyatékának gondozója harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa dramaturg. Darabjait azóta is folyamatosan játsszák, emlékét drámaírói ösztöndíj, színház és közterület őrzi, s 2009 óta az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából igényes honlapja is van.

Örkény István visszahallgatja a hangfelvételt, melyen véleményt mond Moldován Domonkos rendező nagysikerű Halottlátó asszony című filmjével kapcsolatban. (Fotó: MTI/Danis Barna)

LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK IS MEGVALÓSÍTHATÓK!

- Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.

- Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.

- Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.

- Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!

- Jé, tényleg... Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?

- Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.

- Jaj, szegények!

- Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.

- Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.

- Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?

- Csak nem fél tőlük, Feri?

- Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből... Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!

- Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?

- Mert rosszul vezetek.

- Azt meg lehet tanulni.

- Félig-meddig, Ilonkám... Az ember és az autó nem egyenrangú fél.

- Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!

- Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle.

- Én nem félek az autótól.

- Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni...

- Ne fájdítsa a szívem, Feri... Imádom a rohanást!

- Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.

- Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.

- Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.

- Nem túl óvatos maga egy kicsit?

- Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.

- Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.

- Irigykednek.

- Egészen ki van dülledve a szemük.

- Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.