A salemi boszorkányok rendezői díjat nyert a Városmajori Színházi Szemlén
2019.09.03. - 00:15 | vaskarika.hu / MTI - Fotó: Mészáros Zsolt (WSSZ)
Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait hétfőn Budapesten: a legjobb előadás a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című produkciója lett, a legjobb rendezés díját pedig Alföldi Róbert vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadásáért. Ebből a darabból került ki a legjobb férfi főszereplő (Bányai Kelemen Barna) és megosztva a legjobb női mellékszereplő (Hartai Petra). A szemlén a Weöres Sándor Színház előadását nézték meg a legtöbben! Az előadás 2018-ban a legjobb rendezés kategóriájában a Színikritikusok Díját is megkapta.
Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált működtető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadón elmondta: a fesztivál keretében megrendezett szemlén nyolc vidéki színház nyolc előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Hozzátette, hogy a szeptember 1-jén véget ért Budapesti Nyári Fesztiválon több mint 120 produkción és programon vehetett részt a közönség. Idén már mintegy 120 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra és programokra a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az interaktív meseszínpadon, a Szent Margit romoknál és a margitszigeti Víztoronyban.
A Városmajori Színházi Szemle idei programját az elmúlt évad legjobb zenés, szórakoztató és drámai előadásaiból állították össze a szervezők, az idén a különdíjjal együtt hét díjat osztottak ki. Mint elhangzott, a székesfehérvári, győri, szegedi, kecskeméti, tatabányai, szombathelyi, szabadkai és miskolci társulatok előadásait idén egy négyfős, kizárólag nőkből álló zsűri kísérte figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszter, Tenki Réka színészek, valamint Miklós Melánia dramaturg, színikritikus és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.
Bán Teodóra elmondta, hogy a zsűri a legjobb előadás díját a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című, Mohácsi János rendezte produkciójának ítélte oda, míg a legjobb rendezés díját Alföldi Róbert vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadásáért. A különdíjat a Czukor Balázs által rendezett Az üvegcipő című előadás, a tatabányai Jászai Mari Színház produkciója kapta. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Dobó Enikő vehette át a kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című előadásában nyújtott alakításért, a darabot Benkó Bence és Fábián Péter rendezte. A legjobb férfi főszereplő díját Bányai Kelemen Barna érdemelte ki A salemi boszorkányokban nyújtott teljesítményéért. A legjobb női mellékszereplő díját megosztva kapta Danyi Judit (Állami Áruház) és Hartai Petra (A salemi boszorkányok), míg a legjobb férfi mellékszereplő Hirtling István lett (Black Comedy).
Az idei Városmajori Színház Szemlére válogatott előadások közül a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok című előadást 486-an nézték meg Forgách Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház a Tóték című előadását Bezerédi Zoltán rendezésében 561-en látták, a kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című darabjára 784-en voltak kíváncsak. A Miskolci Nemzeti Színház Édes Anna című előadást 650-en látták Rusznyák Gábor rendezésében, míg 765-en tekintették meg a tatabányai Jászai Mari Színház Az üvegcipő című produkcióját. A szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című darabja 809 nézőt vonzott, míg a Szabadkai Népszínház magyar társulatának Osztrigás Mici című darabját 771-en, a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című produkcióját 802 néző látta.
Kapcsolódó írásunk:
Boszorkány vagy te is! - A salemi boszorkányok a Weöres Sándor Színházban
2018.05.12. - 11:15 | Rozán Eszter - Fotók: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház
Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség Arthur Miller: A salemi boszorkányok című darabját a Weöres Sándor Színházban. Aki igazi Alföldi-alkotásra vágyik, nem fog csalódni, hatalomvágy, féltékenység, bosszú, hiszékenység, polgárpukkasztás, társadalomkritika egyaránt szerepel a darabban, mindez a színház színészeinek nagyszerű tolmácsolásában.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás