Kortársak testközelben – Irodalmi est a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
Képgaléria megtekintése2019.11.30. - 03:00 | Rozán Eszter
Kapcsolatok címmel került megrendezésre a Berzsenyi Dániel Könyvtár „Nincs karácsony könyv nélkül” sorozatának irodalmi estje. A rendezvényen Stekovics Gáspár képzőművész, fotográfus kortárs írókról készült fotóit láthattuk, az írók műveit Szabó Tibor, Bálint Éva és Kelemen Zoltán színművészek tolmácsolták, a házigazda Fűzfa Balázs volt.
Fűzfa Balázs bevezetőjében elmondta, az est folyamán a ma és a közelmúlt társadalmi kérdései jelennek meg, hiszen ezzel foglalkoznak a bemutatásra kerülő írók, költők is. Egyrészt személyes élményeiket, örömeiket, bánataikat rögzítik, másrészt állást foglalnak és véleményt mondanak az ország állapotáról. Az elhangzó művek segítségével azt járják körül, hogy milyen volt tegnap, és milyen ma Magyarországon élni. Az irodalomnak az a dolga, hogy a megértéshez közelebb segítse az embert, az egyik embert a másik ember felé, és általában önmagunk megértéséhez. Az irodalom azért is ölti nyelvi alakzatba a gondolatokat, hogy egy kicsit jobb, tisztább és becsületesebb legyen az a jövő, amelyet szeretnénk megélni. Az est bővelkedett humorban, a műfaját azonban nehéz volt meghatározni.
Stekovics Gáspár képei álltak a középpontban: Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Vámos Miklós, Háy János, Esterházy Péter, Zalán Tibor, Spiró György, Kelecsényi László, Dragomán György, Szabó T. Anna, Ágh István és Varró Dániel portréi. S hogy a humor máris terítékre kerüljön, Fűzfa Balázs egy Tatabányán készített fotót mutatott, egy építkezést láthatunk rajta, melynek állványzatán az „AVERS" felirat szerepelt, vagyis a vers tartja össze a világot a hangjegyekkel, képzőművészeti alkotásokkal, színpadi művekkel együtt.
Az elhangzott műveket Szabó Tibor, Bálint Éva és Kelemen Zoltán színművészek tolmácsolásában hallhattuk, miközben az adott író fotóját láttuk a kivetítőn.
Stekovics Gáspár elmesélte, hogyan kezdett írókról, költőkről portrékat készíteni. Rendszeresen találkozott Szilágyi Györggyel a Centrál Kávéházban Budapesten, és miközben a kávéházban üldögéltek, a fotográfust teljesen magával ragadta a hangulat, és készített egy fotót Szilágyiról. Nagyon megtetszett neki, kinyomtatta. Amikor Szilágyi meglátta, azt mondta, még senki sem csinált róla ilyen jó képet. Akkor kezdett a szigligeti Alkotóházba járni, és hatalmas élményt jelentett a számára, hogy élőben találkozhatott a nagyokkal.
Már nem csupán íróként tekintett rájuk, hanem kollégaként, hiszen együtt nyaraltak, beszélgettek, együtt rúgtak be és józanodtak ki. Először csak véletlenül, később már tudatosan örökítette meg a szigligeti hangulatot, amiből könyv is született. A bemutatott képek nagy része Szigligeten készült, kivéve a Kukorelly- és Dragomán-fotókat.
Fűzfa Balázs 12 képet választott ki erre az alkalomra, de Stekovics Gáspár jóval többet készített. A fiatalokról kevesebb fotó született, inkább a „nagy öregek" kerültek sorra. A fotók fekete-fehérek, mert ez nemességet, művészi jelleget kölcsönöz nekik. Van, amelyik pár perc alatt elkészült, van, amelyikhez jóval hosszabb idő kellett. Dőry Virágról például az a fotó lett igazán jó, ami akkor készült, amikor a színésznő a hosszas fényképezés végén fáradtan a karjára dőlt. Minden képnek megvan a maga a története, Vámos Miklós fotóján még a régi, felújítás előtti ajtót látjuk Szigligeten.
A színészek a felolvasás mellett maguk is aktívan részt vettek a beszélgetésben, Szabó Tibor Parti Nagy Lajos Ibusár című drámájáról beszélt, melyben maga is játszott, Kelemen Zoltán pedig Háy János: A Herner Ferike című darabjára emlékezett, amit ő rendezett a Weöres Sándor Színházban. Az istendráma 12 előadást ért meg viszontagságos körülmények között, a próbákat egy kis teremben tartották, többször költözniük kellett, a szereplők is változtak, de a nézők szerették.
Élvezettel hallgattuk az elhangzott műveket, élményekkel gazdagon távoztunk, szeretnénk még több ilyen estet.
Kapcsolódó írásaink:
Arcok és rézkarcok Szigligetről - Stekovics Gáspár és S. Horváth Ildikó tárlata
2013.07.28. - 10:15 | Déri Norbert
Július 19-én az Alkotóház falai között került megrendezésre S. Horváth Ildikó és Stekovics Gáspár alkotásaiból készült kiállítás, mely augusztus végéig várja a látogatókat. Képekkel gazdagon illusztrálva számolunk be a tárlatról.
2012.11.24. - 15:00 | Büki László 'Harlequin'
Szinte kérdezni sem kell - beszél mindenről, ami foglalkoztatja. A művészi sorsról, festészetről, fotózásról, macskáról: az életéről. Egy kávéra beülni vele szinte lehetetlen: repül az idő, amit mindig kevésnek érzünk vele eltölteni.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás