Mit tekintesz ma az iskolai irodalomoktatás elsődleges feladatának, milyen kimenete kell legyen egy nyolcadikos, illetve egy középfokú oktatási intézményből kikerült diák életében? Meg kell-e alapozza az általános műveltséget vagy „csak" az olvasásra nevelés, annak megszerettetése a célja 18 éves korig az irodalomoktatásnak?

A minőségi szövegek segítségével történő élményadást, élményszerzést tartom az irodalomtanítás legfőbb feladatának. Ha jól csináljuk, akkor a diák azt fogja érezni 8. osztály végén vagy érettségi után, hogy van néhány olyan, szövegekkel kapcsolatos élmény a hátizsákjában, amelyek mással fel nem cserélhetők. Így később ő maga lesz az, aki örömmel gazdagítja majd olvasással az általános műveltségét, mert egyszerűen élvezi, ha olvashat.

15 éves korban a PISA-tesztek a szövegértést (is) vizsgálják. Befolyásolja-e az egyre romló eredményeinket, hogy a tantervből hiányoznak az olvasást megszerettető kortárs, könnyedebb művek, amelyek adott esetben hatással lehetnek a szövegértésre?

Természetesen befolyásolja, hiszen a diák a kortárs irodalomból tanulná meg azokat a nyelvi formákat, mintázatokat, amelyek a mai generációk számára jelentésesek, kommunikatívak. Varró Dani sms-versei olyannyira a mából merítkeznek, hogy annál jobban nem is lehetnének modernek. Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc és mások nyelvi játékai pontosan a magyar nyelv mélységeit, attraktív használatát taníthatnák meg diákjainknak.

A Nagy László Gyógypedagóiai Intézmény, az egykori Iskola a határon - Fotó: Fűzfa Balázs

Miben hibás a jelenlegi NAT, ami az átolvasása után kb. 80%-ban ugyanazokat az írókat, költőket és műveket tartalmazza, mint 40 évvel ezelőtt? Mit lenne érdemes változtatni rajta, miközben a „törzsanyagon" kívül többek közt Szabó Magdán, Romhányi Józsefen, Csukás Istvánon, Weöres Sándoron, Lázár Ervinen, Márai Sándoron, Krúdy Gyulán és Agatha Christie-n csapódik le közvetve a „tanárharag"? Számos kritika fogalmazódott meg a NAT-ba „csempészett" nemzeti érzelmű alkotókhoz kötődően is. Miért érinti ennyire érzékenyen ennek a négy írónak a jelenléte a pedagógusokat? Feladata-e az irodalomoktatásnak a nemzeti minimumra nevelés?

Az élet és a mű ellentmondása vetődik fel először ezzel kapcsolatban: jómagam is azt mondtam pár évvel ezelőtt, amikor kerettantervet írtam, hogy fasiszta írókat nem vagyok hajlandó belevenni a tananyagba - és nem is vettem bele. Emellett az is nagy baj, hogy ezek az írók nem jó írók, hanem közepesek (bizonyára Wass Albertre, Herczeg Ferencre, Szabó Dezsőre és Nyíró Józsefre gondolsz). Klisékben mozognak, nem hoznak létre új poétikát, eredeti nyelvhasználati módot.

Harmadrészt aki ilyen törvényt hoz, egyszerűen nincs tisztában egyfelől a szakirodalommal, a létező kánonnal, másfelől döntésének következményeivel. Formailag úgy tűnik, a tananyag 80 %-a ugyanaz, de ha a sorok közé nézel, láthatod, hogy a középiskolai tananyagnak 30-40 %-át megváltoztatták! Nem feltétlenül szerzőcserékkel, hanem a tervezeten belüli „státuszhelycserék"-kel. Ez azt jelenti például, hogy az eddigi hat „életmű" helyett szeptembertől 10 életművet kellene megtanulniuk a gyerekeknek! Ez hihetetlen mennyiségű tananyagbővülés. Jókai, Mikszáth és Vörösmarty is átkerült az életmű kategóriába, holott már vagy húsz éve a csapból is az folyik, hogy A kőszívűt és a Csongor és Tündét nem lehet elolvastatni a mai - tegnapi és tegnapelőtti - gyerekekkel.

Másfelől ne felejtsük el, hogy a ma pályán lévő tanárgenerációk nem tanultak Herczeg Ferencről, Wass Albertről - hál' Istennek, teszem hozzá gyorsan - egy sort sem, most meg hirtelen (igaz, felmenő rendszerben vezetik be a Natot, de azért mégis elég hirtelen lesz ez) egy egész életművet kellene elolvasniuk (Herczeg az „életmű" kategóriában kapott helyett, Wass „portré" lett).

Vagy: „portré" (tehát a második legfontosabb és legterjedelmesebb kategória) lett Janus Pannonius, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós... - ezt senki nem gondolhatja komolyan! Mint ahogyan azt sem - és sok más mellett ez a legfelháborítóbb és legkevésbé érthető és magyarázható tény -, hogy az egyetlen Nobel-díjas magyar író nincsen benne a Nemzeti alaptantervben, illetve egyáltalán nincsen benne nevesítve a kortárs irodalom egésze sem! E kijelentések mindegyike önmagában is katasztrófa a jövő irodalomtanítása szempontjából!

1978 óta nem volt ilyen mértékű kánonátrendezés az irodalom tananyagban - s tették mindezt, akik tették, jellemzően névtelenül... - a szakma megkérdezése nélkül! Egy ilyen határozatnak egyetemi tanszékek, MTA-kutatóintézetek és középiskolai munkaközösségek évekig tartó, kiérlelt vitáin alapuló tudományos konszenzusa lehetne csak az alapja!

Kritikaként fogalmazódott meg az is, hogy a NAT nem veszi figyelembe a mostani gyerekek megváltozott olvasási szokásait. Olvasásra kell nevelnie - akár könnyed, irodalmi szempontból súlytalan könyvekkel -, vagy művelnie, műveltséget adnia a megváltozott szokások mellett az oktatásnak? Az általad is képviselt élményközpontú irodalomoktatás tematikája, koncepciója mennyiben illeszthető a NAT-ba?

Nehezen élem meg, hogy az új Nat teljességgel szembemegy az élményközpontúsággal. A szakmai életem ennek jegyében telt el, s boldog voltam minden Nagy Versmondáson, amikor a csillogó gyerekszemeket láttam (összesen eddig körülbelül 30 ezer diákkal mondtunk együtt és közösségben verset!), akik most, 10 év múlva jönnek hozzám, s mesélik el marosvásárhelyi tanítványaimként, hogy mekkora élmény volt nekik Nagyváradon együtt Adyt mondani Jordán Tamással és 600 társukkal a színház lépcsőjén vagy Szombathelyen a Székesegyház előtt - 12 éves korukban. Hogy ezt soha nem fogják elfelejteni: és még idézik is az Ady- meg a Berzsenyi-verset! A bolyais 12. osztályos fiúk még akkor, a szalagavatójuk után A közelítő télt kántálták egymásba kapaszkodva éjfél után! Mert ez volt az ő „közös szövegük", közös kincsük, identitásuk jelentős eleme - mivel ezt mondták 800 társukkal együtt korábban a Székesegyház előtt, vagyis ott volt mögötte az élmény!

Az új Natnak azonban nincsen szüksége élményekre, nincsen szüksége a jelenre. Egy búskomor, önsajnálattal terhes nemzet képe sejlik föl belőle, a nemzeti identitás - amúgy természetesen fontos, de soha nem túlhangsúlyozandó - értékeinek, „a magyarság örök dicsőségé"-nek mindenekfelett való hangsúlyozása. Mintha mi sosem lettünk volna Komp-ország, mintha mi sosem hibáztunk volna, mintha itt sosem lett volna holokauszt, Mohács, Újvidék, mintha mi mindig tökéletesek lettünk volna és lennénk a jövőben is. De nekünk Kertész Imre akkor sem kell, ha az egész világ elismeri, a modernséget elindító Ottlik Géza szintén nem kell - errefelé ez külön fájdalom, hiszen 25 éve próbáljuk építgetni a kőszegi, Vas megyei Ottlik-kultuszt -, Nemes Nagy Ágnes, Esterházy Péter, Nádas Péter nem kell. Miközben fél Európa őket olvassa!

Talán jobb lenne, ha Nat helyett és a fentiekhez hasonló buta frázisok helyett mi pedig inkább egy kis Adyt olvasnánk, soha nem volt igazabb, mint most, amit 115 évvel ezelőtt írt: „Sok bajunknak, vergődésünknek, nyomorúságunknak vajon nem az az oka, hogy a magyar iskola rosszul nevel? A kultúrtársadalmak egyre szédületesebb röpülésű versenyében helyet kaphat-e mai minőségű értelmiségével a magyar társadalom?"

A képen dr. Fűzfa Balázs azzal, a talán azon a napon kidőlt, Ottlik sétány kezdetét jelölő táblával Kőszegen, amikor közzétették az új, Iskola a határon nélküli Natot. Az Ottlik-kultuszt negyedszázada hűen ápoló önkormányzatnak köszönhetően azonban a tábla és a sétány hamarosan újra a régi fényében fog tündökölni! Fotó: Szauer Ágoston

A memorizálás és a megértés a tanulási folyamat központi fogalmai. NAT-tal szembeni kritikaként hangzott el a poros, unalmas életrajzok bebiflázása. A tulajdonságot mégis fejleszteni kell. Mivel lehet támogatni az értelemgazdag tanulást a felesleges magolás helyett?

A világ tele van sokféleséggel, sokszínűséggel, örömlehetőséggel, vidámságlehetőséggel, humorral. Ezek megértéséhez a nyelv differenciált használata segít hozzá bennünket. Az emberiség legnagyobb találmánya a nyelv, a nyelvnek pedig legnagyobb találmánya, legszebb attrakciója a szépirodalmi beszéd.

Magam nem vagyok a memoriterek ellensége, sőt, a nagymemoritert az élményközpontúság egyik legfontosabb lehetőségének tartom. Eddig körülbelül ötven olyan diákkorú és felnőtt tanítványom volt, aki fejből megtanulta a János vitézt, a Toldit vagy Arany János 15 balladáját. Maximum egy gyakorlati jegyet kaptak érte, azaz nem a jegyért tették, hanem mert ez egy mással nem pótolható élmény, ha az ember végig elmondja a János vitézt a társainak - netán a saját gyerekének (mert ilyen is volt).

Nekünk csak engedni kellene, hogy a fiatal elme tobzódhasson a nyelv hihetetlen gazdagságában. Azaz reproduktivitás helyett a produktivitásra kellene tennünk a hangsúlyt (a látszattal ellentétben a nagymemoriter sem reprodukció, hanem produkció!), az ismeretközpontúság helyett a kreativitást kellene előnyben részesítenünk. Nemcsak annak kellene örülnünk, ha a diákunk el tudja mondani, mi jellemző egy szonettre, hanem annak is, ha ír egy szonettet. Jelenleg előbbire igen, utóbbira nem adható jeles érettségi osztályzat. Micsoda badarság ez? A magyar oktatásból, irodalomtanításból éppen a legfontosabb hiányzik: a szöveggel való találkozás öröme.

Ebben az őrült tempóban változó (és nem feltétlenül fejlődő!!) világban nem kellene egy kicsit megállni, és mondjuk épp az irodalomnak példát mutatnia ebben a korosztályban állandóságból, időtálló, általános műveltséget megalapozó, egyetemes, adj' Isten, nemzeti értékekből?

Dehogynem, természetesen egyetértünk. Ám ennek nem az a módja, hogy sok száz évvel ezelőtti viselkedési, életviteli és ma már felfoghatatlan szövegmintákat erőltetünk a gyerekeinkre, hogy mindent állandóan nemzeti mázzal és lózunggal öntünk le, hogy magunkat (nemzetünket, népünket, országunkat) okosabbnak, szebbnek és értékesebbnek tartjuk másoknál - mindezeknek pontosan az ellenkezője kellene, hogy értékként vezérelje a közoktatást.

A differenciált önmegértésre való készségek fejlesztése, a másokon segíteni akarás szándéka, a szolidaritás elve, a tolerancia, a környezettudatosság és az erőszakmentesség, az egyenlőség elve lenne a legfontosabb. Ha az irodalomtanítás ezekhez, a jövőnket érintő kérdésekhez nem tud hozzászólni, hanem az új Nat köldöknézős és öntetszelgős, befelé forduló szemléletmódját követi, akkor nem megszeretteti az olvasást a diákokkal, hanem ennek pontosan az ellenkezője történik meg a közeljövőben: elidegeníti őket a szavakba foglalt világ csodáitól.

Kapcsolódó írásaink:

Így jutsz fel a csillagokig! - Fűzfa Balázs 60 éves

2018.11.14. - 01:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Sic itur ad astra! Vergilius gondolata övezte azt a két órát, ami Fűzfa Balázs köszöntéséről szólt november 13-án. 60. születésnapja alkalmából a meghitt hangulatú ünnepségen a méltatások mellett a 12 legszebb magyar vers is elhangzott, és előkerült egy igazi fűzfa is.

 

 

Mindannyian Ottlik zakójából bújtunk ki - Fűzfa Balázs tartott előadást a posztmodern versekről a Genius Savariensis Szabadegyetemen

2018.10.02. - 13:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Ha meghalljuk azt a szót, hogy posztmodern, általában megrettenünk. Fűzfa Balázs élvezetes előadása hozzásegített ahhoz, hogy ne utasítsuk el, ha meglátunk egy posztmodern verset, hanem a megfelelő kontextusba ágyazva akár még élvezni is tudjuk.

 

 

Visszacsalogatni a diákokat a könyvek világába - Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel beszélgettünk a Magyar Költészet Napja alkalmából

2018.04.11. - 01:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'

"A magyar oktatási rendszer sajnos nem képes követni a modern kor kihívásait. Sőt, visszafelé tekint. Ideáljának az 50-100 évvel ezelőtti eszményeket és embereket tartja. (...) Mint minden nagy rendszer, elképesztően lassan és nehezen mozdítható, pedig a pedagógusokban megvan az elhivatottság. Sajnos a rendszerben nincs szabadság- és kreativitás-igény." - 21 kérdés és válasz a Költészet Napján Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel.

A hangzó verselés ünnepe - Nagy versmondás Sárváron

2012.04.12. - 08:30 | vaskarika.hu - Büki László 'Harlequin'

A költészet napja alkalmából került sor idén április 11-én 13 órakor Sárváron is a Jordán Tamás nevével fémjelzett közösségi versolvasásra, amelyhez hasonlót már országszerte tartott a Kossuth-díjas színművész.