Sokan eljöttek a Weöres Sándor Színházba a márciusi Kötelező olvasmányra, ami nem véletlen, hiszen Péterfy-Novák Éva írónő írásai nagy népszerűségnek örvendenek. Az Egyasszony című regényében sérült kislánya, Zsuzsi történetét dolgozza fel, az Apád előtt ne vetkőzz pedig egy kényes témával, a pedofíliával foglalkozik. Lévai Balázs és Jordán Tamás a tőlük megszokott fesztelenséggel vettek részt a jó hangulatú beszélgetésen. A színházigazgatótól megtudtuk, hogy a március mindig problémás egy színház életében, mert ilyenkor zajlanak a szerződtetések, a következő évad műsorának összeállítása, és bizony nagyon nehéz olyan színdarabokat találni, melyeket mindenki megelégedéssel fogad, mivel a nézők ízlése olyan sokféle, annyiféle elvárással.  A közönség egy részének tetszik az adott darab, míg más esetleg azt mondja, hogy ezek után többet be nem teszi a lábát a színházba, mint ahogy tette egy hölgy, aki megnézte az 5 fiút.

Péterfy-Novák Éva viszonylag későn, 52 éves korában kezdett el regényírással foglalkozni, mégis sikerült az Egyasszonnyal azonnal berobbannia az irodalmi életbe. Az újrakezdés fontos motívum az életében, úgy tartja, hogy aki nem tud újrakezdeni, az meghal. Az Egyasszony kulcsmondata, az hogy „Megyünk tovább". Az Egyasszony és az Apád előtt ne vetkőzz is nehéz témát feszeget, szerzőjük meg is szenvedi az írást, a munkafolyamat közben magával sodorja a történet, ám amikor végez, és leadja a kiadónak, akkor megpróbál eltávolodni tőle, hogy kívülről szemlélje. Férjétől kreatív írást tanult Miskolcon, az egyetem bölcsészkarán. A csoporttársai beszélték rá, hogy vegye fel a kreatív írás kurzust, mivel 3 kreditpontot kap rá. Éva nem értelmiségi családból származik, Diósgyőrben gyerekkori könyvtáros nénije inspirálta az olvasásra és a tanulásra. Középiskolai tanulmányait a Herman Ottó Gimnáziumban végezte Miskolcon.

Az Apád előtt ne vetkőzz témája már az Egyasszony megírásakor is a fejében volt. Ismerős terapeutákat keresett meg azzal, hogy hozzák össze őt olyanokkal, akikkel szemben szexuális abúzust követtek el. A könyvben található szexszel kapcsolatos jelenetek mind valódiak, nem az írónő fantáziájának szüleményei. Ezekből a vallomásokból jött létre a kislány-monológ, a nagyapa-monológ viszont teljesen fikció, egy-két levéltárban talált dokumentum alapján rakta össze. Az elkövetők nem szívesen beszélnek a saját gyerekkorukról, hogy őket is hogyan abuzálták, mert akkor azt is be kellene vallaniuk, hogy felnőttként mit tettek, amit természetesen tagadnak. Ezért nehéz visszakövetni azt az utat, hogy hogyan és miért váltak pedofillá, ezért kellett a szerzőnek a fantáziájára hagyatkoznia. A könyv elkészítéséhez tehát előzetes beszélgetéseket végzett az áldozatokkal. Ezek a beszélgetések öltöztették fel a korábban elképzelt vázat. Írás közben a könyv szerkezetét is megváltoztatta, az utolsó héten a végét előre tette, mivel rájött, hogy máshogy kell kezdenie. Ezzel arra készteti az olvasót, hogy amikor befejezi az olvasást, újra szemügyre vegye az első fejezetet. Az interjúk során kemény dolgok is előjöttek, annyira kemények, hogy később kihúzta őket a kéziratból, mert úgy érezte, sem ő, sem a papír nem bírja elviselni. Főleg azért megrendítőek ezek a történetek, mert valóságosak. Mindig azon rendülünk meg a legjobban, amiről tudjuk, hogy valóban megtörtént. A nagyapa-monológ annyira leterítette írás közben, hogy egy évre félre is tette a könyvet, mert úgy gondolta, képtelen befejezni. Egy év után állt neki ismét.

Az írónőt sok minden inspirálta, például egy baráti összejövetelen egy ismerőse bevallotta, hogy ő annyira szereti a lányát, hogy mindig erekciója van, amikor tisztába teszi. A gyerekek szexuális bántalmazásának semmi köze a valódi szeretethez, a családon belüli erőszakot elkövetők szexuális eszközként használják őket. Az elkövető azt gondolja, hogy ő ezt megteheti, mert a gyerek az ő tulajdona, és nem is érti, hogy mi ezzel a probléma, mivel sok esetben vele is ezt csinálták gyerekkorában. A Ferenczi-féle nyelvzavar arra utal, hogy az a kisgyerek, akivel szemben 6 éves kora előtt követnek el szexuális visszaélést, nem igazán fogja fel, hogy az rossz, talán még jól is esik neki, hogy simogatják, és ebbe nő bele. Tizenéves korában ugyan rájön, hogy ez még sincs rendben, akkor viszont már nem szól ellene, mivel kialakult a szégyenérzete és a bűntudata. Évának is volt ilyen tapasztalata gyerekkorában, a szomszéd bácsi személyében, és nem merte elmondani az anyukájának, mert azt hitte, vele van a baj.

A regény főszereplője, Eszter még felnőttként sincs tisztában azzal, hogy ő áldozat volt, illetve tudja, de nagyon hárítja. Éva félt a könyv fogadtatásától, szeretett volna a borítóra 18-as karikát tetetni, de a kiadó nem tartotta szükségesnek. A fiktív nagyapát is érte abúzus gyermekkorában, először egy gyermekotthonban, ami sajnos még ma is előfordul az otthonokban. A bekerülő kicsik könnyen a nagyobbak szexuális eszközévé válnak. A családon belüli erőszaknál fontos szerepe van a korábbi mintáknak is, olyan súlyokat jelentenek, melyeket egész életünk során cipelünk. Az írónő rengeteg levelet kapott az Egyasszony megjelenése után, és naponta 50-60 levelet kap ma is, melyben a segítségét kérik, akár szexuális abúzus témájában is. Vannak férfi olvasói is, akik rajonganak a könyveiért. Az Egyasszonyból színházi produkció is készült Tenki Réka előadásában. Eleinte főleg nők látogatták, de később a férfiak is kíváncsiak lettek rá.

Az érdekes és figyelemfelkeltő beszélgetés után dedikálásra is lehetőség nyílt.