Garaczi László költő, próza-, esszé-, dráma- és forgatókönyvíró, műfordító volt a Weöres Sándor Színház Kötelező olvasmány című programjának vendége. A beszélgetést a megszokott módon Lévai Balázs vezette Jordán Tamás közreműködésével. Pénteken lesz a Titus Andronicus bemutatója a színházban, Jordán Tamás és az egész társulat izgatottan várják az eseményt.

Garaczi Lászlót elsősorban a lemur-regényciklusáról ismerjük. Az első kötet 23 évvel ezelőtt, 1995-ben Mintha élnél címmel jelent meg. A szerző már ekkor tudta, hogy regényének folytatása is lesz, ezért az Egy lemur vallomásai 1. alcímet illesztette hozzá. Az újságírók kérdésére, hogy hány kötetesre tervezi a sorozatot, azt válaszolta, hogy öt részt szeretne, amit az idén el is ért, a Hasítás című regényével. Most már azonban tudja, hogy itt nem fog megállni, hamarosan meglesz a hatodik és a hetedik rész is, sőt, a kiadója azt tervezi, hogy egy kötetbe rakja az egészet.

A lemur-könyvek önéletrajzi ihletésűek, ami nem jelenti azt, hogy a regényekben szereplő főhős teljesen azonos lenne Garaczi Lászlóval. A szerző az életéből merít mozzanatokat, melyeket aztán továbbgondol, átgyúr. A Hasítékban a Garaczi László név is elhangzik, mintegy nyomatékosítva az önéletrajzi jelleget. Az írásaihoz szükséges anyagot a szerző három forrásból nyeri: az első a saját életéből merített tapasztalatok, a második a mások által elmondott történetek, hiszen ezekből is rengeteg ihletet lehet szerezni, a harmadik pedig az író által kitalált események.

A lemur-vallomások egymástól különálló történetek, külön nézőponttal, stílussal, elbeszélői móddal, nyelvezettel, de még ugyanazon a köteten belül is megtaláljuk a változatosságot. A Wünsch hídban például (a sorozat 4. darabjában) nem egy lineáris cselekménysort találunk, a mű töredékekből építkezik. Szabálytalan az időrend, váltakoznak a bekezdések, a nézőpontok, a szövegek egymásra épülése valódi posztmodern jelleget ad. A Hasítás visszatér a korábbi elbeszélő módhoz, gyorsan pergő sztorik váltják egymást, leginkább a Pompásan buszozunk!-hoz hasonlít.

A lemur szó latin eredetű, azt jelenti, holtak lelkei, kísértet. Garaczi elmagyarázta, ahogy a holtak szellemei felkelnek és visszajárnak, az ő szelleme is ugyanúgy visszajár a múltba, hogy aztán írásaiban megörökítse. A lemur szó egy félmajomfajt is jelöl.

Garaczi gyermekkorában bohóc szeretett volna lenni, az iskolában is ő volt az osztály bohóca, állandóan intőkkel volt tele az ellenőrzője, mígnem a felnőttek elmagyarázták neki, hogy egy bohócnak sokkal nehezebb a dolga, mint egy egyszerű akrobatának. Egy bohócnak ügyesebbnek kell lennie, mint egy légtornásznak, hiszen azt is el kell játszania a trapézon, hogy ügyetlen, méghozzá úgy, hogy ne essen le, vagyis csak a látszat legyen az, hogy esetlen. Így aztán szép lassan lemondott a bohóci pályafutásról. A másik kedvence a foci, de végül az irodalmat választotta fő tevékenységéül. Írói képességei már szabadfoglalkozású közvélemény-kutatói munkája során megnyilvánultak. Idegen lakásokba kellett becsöngetnie, a kérdések között talált olyanokat, melyeket kínos volt feltenni, ezért saját maga írta be a válaszokat.

A meghitt hangulatú beszélgetésen a három beszélgetőpartner felidézte a 70-es és 80-as évekbeli budapesti underground helyeket. Azt is megtudtuk, hogy Jordán Tamás és Garaczi is ott voltak 56-ban a Sztálin-szobor ledöntésénél, csak Jordán 13 évesen, Garaczi pedig három hónaposan, mégis mind a ketten életük meghatározó eseményeként tartják számon. Mindketten kettős nevelést kaptak, bár ellenkező előjellel, Jordán Tamás szülei antikommunista elveket vallottak, de az ideológiákra fogékony kisfiúra azért hatott, amit az iskolában a szocializmusról hallott, Garaczinál pont fordítva történt, a szülők hittek a kommunista elvekben, és Garaczi volt az, aki ezt megkérdőjelezte.

Szóba került, hogy akár a színházi életben, akár az irodalomban, mennyire elfogytak a kritikák. Lévai Balázs elmesélte, hogy Grecsó Krisztián arról panaszkodott, hogy a legutóbb megjelent kötetét figyelemre se méltatta a kritika. Ennek több oka is van, egyrészt rengeteg irodalmi heti-és havilap megszűnt, másrészt a napilapok se foglalkoznak már kritikával.

Nos, ha a kritikusok most pihennek is, olvasónknak azt javasoljuk, hogy vegyenek a kezükbe Garaczi-köteteket, és ne csak a lemur-könyveket.