Tanítóként a fronton - Karáth László: Két pogány közt a Kárpátokban című kötetének bemutatója a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

2026.09.03. - 16:20 | Rozán Eszter

Tanítóként a fronton - Karáth László: Két pogány közt a Kárpátokban című kötetének bemutatója a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

Karáth László: Két pogány közt a Kárpátokban című kötetét mutatták be a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, mely a Szülőföld Kiadó gondozásában jelent meg. A nagykanizsai 17. gyalogezred II. világháború utolsó szakaszában zajlott harcait ismertető könyvet Tóth Kálmán múzeumpedagógus és Katona Attila történész méltatta, melyet a szerző vetített képes előadása követett. A rendezvényen közreműködött Böndicz-Major Patrik versmondó.

A nagykanizsai 17. gyalogezred harcait a II. világháború utolsó szakaszában 1944. máj. 20 - 1945. ápr. 6-ig ismerteti meg az olvasókkal Karáth László: Két pogány közt a Kárpátokban című kötete, mely édesapja naplója és bajtársai visszaemlékezése alapján készült. Tóth Kálmán múzeumpedagógus elmesélte, hogyan ismerkedett meg Karáth Lászlóval a Múzeumbarát Egylet egyik rendezvényén, hogyan került hozzá Karáth László édesapjának katonai térképtáskája, és hogyan lett az évek folyamán az id. Karáth László által gépelt szövegből összeállított saját tervezésű borítóval ellátott keménytáblás könyvéből 2026-ra nyomtatásban megjelenő kötet. A kiadványban megtaláljuk id. Karáth László kézzel rajzolt térképeit is. A napló nem csupán egy egyszerű frontnapló, visszaemlékezés is, melyben a hadi cselekmények ismertetésén túl leírja szeretetét és ragaszkodását a parancsnokaihoz, kifejezi bajtársiasságát, emberszeretetét és katonáinak megbecsülését.

Karáth László, a Magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalj távbeszélő szakaszának parancsnoka eredetileg egy kockás füzetbe írta naplóját tintaceruzával, majd 1980-ban, nyugdíjba vonulása után elhatározta, hogy legépeli harctéri naplóját. Három év alatt gyűjtötte össze és a sajátjával összevetve szerkesztette kötetté 11 egykori bajtársa feljegyzéseit és visszaemlékezéseit. Kiváló rajzkészsége lévén saját maga tervezte a borítót is, melyet a most megjelent kötetben is megtalálunk, bár nem a borítóra került.

A könyvet lapozva eredeti fotókat is láthatunk, melyek egy része saját készítésű, de egyéb fotókkal is találkozhatunk, például dr. Szőcs Géza orvos százados fényképeivel.

Ifj. Karáth László korábban három alkalommal is tartott beszélgetést a Múzeumbarát Egyletben édesapja könyvéről.

Id. Karáth László (1920-1990) Mikosszéplakon született. A kőszegi tanítóképző elvégzése után egy évig Bodorfán tanított, majd 1941-1945 közt karpaszományos katonaként teljesített szolgálatot. Csapategységét, az 1. magyar hadsereg kötelékébe tartozó, Csáktornyán állomásozó 17/II. zászlóaljat 1944 júniusában Galíciába vezényelték, egészen Ivano-Frankivszkig (Sztanyiszlav) jutottak.

Katona Attila történész elmondta, az id. Karáth László által megörökített időszak pontosan azt a kort örökíti meg, amikor Örkény István Tótékja játszódik. Kihangsúlyozta, ez egy tanító naplója, ami abból a szempontból érdekes, hogy a tanítók különös helyet töltöttek be a hadseregben. Az 1930-as években kezdtek nagyobb számban kiképezni tanítókat tiszthelyettesekké, mivel foglalkozásuknál és intellektusuknál fogva képesek voltak arra, hogy megértsék és megfogalmazzák, illetve értelmezzék a parancsokat. A tanítók hadijelentéseket írtak, de sokan naplóban is rögzítették az eseményeket. Katona Attila arra is utalt, hogy a könyv egy jó írászkészséggel megírt szöveg. A történetírás a hetvenes években kezdett el foglalkozni az egyszerű emberek naplójával, ahol elsősorban az élmény volt a fontos, ahogyan az emberek megélték a történteket. Id. Karáth Lászlót izgatta a valóság, Nem afféle Háry János szerepbe képzelte magát, ő a valóságot akarta rögzíteni, ezért kérdezett meg másokat is. A kötetben kultúrtörténeti érdekességek is megjelennek, például megtudhatjuk, hogyan éltek Nyugat-Ukrajnában az emberek. Végigvonul a könyvön a „Mi történt", miközben szerző a saját álláspontja is megnyilvánul.

Ifj. Karáth László diavetítéssel egybekötve mutatta be a kötetet. Ő is visszautalt a tanítók szerepére a háborúban, és ennélfogva hogyan kiáltották ki őket bűnbaknak a háború után, amit ideológiai átképzésük követett. A vetítés során megnézhettük az eredeti fényképeket, nyomon követhettük a hadsereg mozgását a térképek segítségével, és ízelítőt kaptunk id. Karáth László sokoldalú pedagógiai munkásságából is.

 

Új hozzászólás