Olvasni jó, karantén idején különösen, amikor a bezártságot legalább azzal ellensúlyozni tudjuk, hogy a könyvek és a képzeletünk segítségével messzire szárnyalhatunk. Olvasmányainkat most nem oszthatjuk meg személyesen a barátainkkal, de az internet segítségével ajánlhatunk egymásnak verseket, novellákat, regényeket. A könyvek terápiás ereje most mutatkozik meg igazán, hiszen az életterünk beszűkült (kivéve azoké, akik most is hősiesen helyt állnak értünk), a mindennapjainkat átszövi a rettegés, vajon mi lesz velünk, sikerül-e átvészelnünk a vészterhes hónapokat. Ilyenkor igazi kincs lehet a könyv, mely, ha csak ideig óráig is, elfeledteti velünk a keserű valóságot, elröpít egy olyan világba, amely normál menetrend szerint működik. A szociális távolságtartás, mint a járvány lassításának leghatékonyabb eszköze, alapvető emberi értékrendünk ellen szól, ezért kíván tőlünk különös fegyelmet. Az ember társas lény, természetes mivoltunkból és szocializációnkból fakad, hogy igényeljük a másik közelségét. A csecsemő jobban fejlődik, ha szeretetteljes légkör veszi körül, az időskori demencia tünetei is lassíthatók társas kapcsolatokkal. A kutyánk nem akkor a legboldogabb, ha jól megdögönyözzük? A bezártság szintén rossz, hiszen eddig azt tanultuk, hogy legyünk kint minél többet, menjünk közösségbe, mert ez jó testnek és léleknek egyaránt. Most pontosan ennek ellenkezőjét kell tennünk, kerülni kell az embereket azért, hogy megvédjük egymást, be kell zárkóznunk otthonainkba, hogy elkerüljük a legrosszabbat.

De, és szerencsére ott van a „de", a fantáziánk még mindig szabad. Kutatások igazolják, hogy ha beleéljük magunkat egy történetbe, akkor azok az agyterületeink is aktivizálódnak, melyek úgy viselkednek, mintha mi magunk is csinálnánk azt a dolgot, amiről éppen olvasunk. [1] Az Emori Egyetem tanulmánya szerint az olvasás fokozza az agy központi barázdájának (sulcus centralis) tevékenységét, illetve azokat a területeket, melyek az elsődleges motoros tevékenységért felelősek. Amikor olvasunk, az agynak ezen területein lévő neuronok nemcsak az olvasásért felelős központokat késztetik működésre, hanem szó szerint megtapasztaljuk, amit leírva látunk. Például, ha azt olvassuk éppen, hogy Harry Potter menekül a Dementorok elől, akkor azok a neuronjaink is aktiválódnak, melyek a futásért felelnek. Fel tudjuk fogni, mekkora szabadság ez? Szó szerint lehetünk távfutók, kószálhatunk egy tavaszi réten, bejárhatjuk a világot, átélhetünk ezernyi más életet!

Az olvasás élménye önmagában is hat, de még jobb, ha megoszthatjuk másokkal.2008 őszén egy könyvtárosokból és a könyveket szerető olvasókból álló lelkes csapat elhatározta, hogy olvasókört hoznak létre a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Izgatottan készülődtek, vajon mit hoz majd a jövő, lesznek-e érdeklődők, bírják-e majd olvasnivalóval, és az idő őket igazolta, a BDK Olvasóköre ennyi év után is nagy érdeklődésnek örvend. Havonta egyszer találkozunk (az olvasóim talán elnézik nekem a többes szám első személyt, mivel én is kör tagja vagyok), ahol az előre megbeszélt olvasnivalót helyezzük górcső alá. Néha izgalmas vitáink alakulnak ki, nem mindenben értünk egyet, van úgy, hogy még az összejövetel után is ott maradunk a könyvtárban, és tovább folytatjuk a megkezdett gondolatot. Hatalmas érzelmeket váltott ki Tóth Krisztina: Akvárium című könyve, annyira mélyen beszippantott minket, hogy miután véget ért az olvasókör, a könyvtár előterében is arról beszéltünk, majd miután a könyvtár bezárt, az épület előtti téren maradtunk még egy ideig. Olyan is előfordult, hogy egy könyv kifogott rajtunk, Thomas Mann: József és testvéreit kellett volna a nyári szünetben elolvasnunk, de sokan még a közepéig sem jutottunk el, így abban maradtunk, hogy csak egyetlen fejezeten rágjuk át magunkat. Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje is mély gondolatokat indított el bennünk, a cselekményen keresztül korunk társadalmi problémáira ismertünk rá, személyes tapasztalatok, élmények bukkantak elő. Az évek során baráti kapcsolatok szövődtek közöttünk, az összejöveteleken kívül is találkozunk egymással, olvasnivalókat ajánlunk, meghallgatjuk a másikat. Az alkalmak biblioterápiaként is szolgálnak, gyakran találunk párhuzamot az olvasott történetek és a saját életünk között, sőt, olykor megoldási mintát is adnak.

Klasszikus és kortárs irodalommal egyaránt foglalkozunk, regényeket, novellákat, verseket is olvasunk, igény szerint. Ízelítő az eddigi könyvekből:

Szabó T. Anna: Törésteszt
Bartis Attila: A vége
Závada Pál: Hajó a ködben
Alice Munro: Ifjúkori barátnőm
Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
SMaggie O'Farrell: Utasítások hőhullám idejére
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Csehov: Dráma a vadászaton 

Márciusban Joyce Carol Oates: Állatok című regénye következett volna, ám ez most eltolódik. Szeretnék néhány gondolatot megosztani a könyvvel kapcsolatban, igyekszem nem spoilerezni, azokra való tekintettel, akik még nem olvasták.

Joyce Carol Oates: Állatok című könyve vékony, ám végig szigorúan fogott regény, az amerikai emberek vakságának kritikája, melyet a belső, vadállatias ösztönökkel szemben tanúsítanak.  Sőt mi több, a regény valójában analízis, mely a New-Englandben megbújó sötét erők elburjánzásával foglalkozik. A hideg, mérges szatíra hasonlít Oates többi híresebb és jóval vaskosabb könyveihez, a nagy terjedelmű, amerikai életről szóló családregényeihez, melyek olyan kanyargósak és dimbes-dombosak, akár a prérik. Ám a méret nem igazán számít, az a fontos, hogy minden történetnek megvan a saját mérete és formája. S bár talán az Állatok mellőzi azt a költői takarékosságot, ami általában Oates novelláira jellemző, a történet higgadtsága és olykor fagyos távolságtartása megfelel a regény állította követelményeknek. [2]

Oates a Szirakúza Egytemre járt, ahol rendkívül jól érezte magát, csatlakozott a Phi Mu szervezethez, az Egyesült Államok második legrégebbi egyetemi közösségéhez. Az egyetemi légkört roppant inspirálónak és magas színvonalúnak tartotta, folyamatosan edzette magát, egyik regényt a másik után írta, majd kidobta, amikor elkészült velük. Ekkor kezdett el Franz Kafkát, Lawrence-t és Thomas Mannt olvasni, mely az egész írói pályájára hatást gyakorolt. Az Állatok címét David Herbert Lawrence: Madarak, állatok és virágok című verseskötetétől kölcsönözte, a mottó pedig szintén Lawrence egyik verséből származik, melynek címe: Naspolya és berkenye.

„Szeretlek, romlott, gyönyörű erkölcstelenség."

DH Lawrence végig fontos szerepet játszik a regényben, Andre Harrow, a kreatívírás-tanár kedvenc költője, aki szívesen idéz a verseiből. Egyik alkalommal felolvassa a tanítványainak az Őszibarack című verset.

„Miért oly bársonyos, miért oly érzéki-nehéz?
Miért függ oly telhetetlen súllyal?
Miért oly süppedt-homorú?
Miért a barázda?
Miért a kerekdedség, a kedves, kettős héjú?
Miért a dús csordulás?
Miért a sugallt bemetszés?" 

Az egyes szám első személyben mesélő főszereplő, Gillian Brauer, a Katamount Főiskola hallgatója már korábban is találkozott ezzel a költeménnyel, de csak a tanára felolvasása után értette meg igazán a lényegét.

„Mert most megértettem, hogy a vers igazi témája nem az őszibarack, nem a költő által ízlelgetett őszibarack, a zamatos gyümölcs, a költő ujján csordogáló dús lé; a vers igazi témája a női test.

A női nemi szervek. A vagina.

A nő létezésének legbenső magházában megbúvó, világtól rejtett titkos nőiesség. Rejtett, mert félő, hogy megsebzik.

Rejtett, mert félő, hogy kigúnyolják. Rútnak bélyegzik."

A regény másik mottója:

„Állatok vagyunk, és ez a mi vigaszunk."

Ezt írja Dorcas, Andre felesége a művészeti múzeum falára nagy port kavaró kiállításakor. A nő nyers, buja, totemisztikus faszobrokat készít, sokak rosszallását kiváltva.

Az eredeti szövegben így szerepel:

„We are beasts and this is our consolation."

A beast az angol nyelvben nem csupán állatot, hanem vadállatot, dögöt, bestiát, fenevadat jelent. A könyv eredeti címe is: Beasts. Talán a vadállat kifejezés jobban visszaadja a regény hangulatát. A bujaság, érzékiség végig áthatja a történetet. Nekem személy szerint nagyon tetszik az Állatok, egyrészt mert szeretem az egyetemeken játszódó sztorikat, másrészt Oates nyelvezete teljesen magával ragadott. Minden szó, minden mondat a helyén van, bár néha hiányérzetem támadt, szerettem volna, ha a szerző egy kicsit jobban kifejti a dolgokat. A felnőttkor küszöbén álló lányok, akiket magával ragad a tanáruk lenyűgöző lénye, átható, szürkészöld szeme, hiúzszerű megjelenése, hegyes szakálla, kedves, leereszkedő stílusa, aki a pletykák szerint mindent tud, naná, hogy versengenek érte. Andrénak és Dorcasnak persze megvannak a maguk kiválasztottjai, ám ezt titokban kell tartaniuk. Oates rendkívüli módon ért hozzá, hogy finom módszereivel fenntartsa a feszültséget. Titokzatos tűzesetek söpörnek végig a campuson, szóbeszéd kel lábra, vajon lesz megoldás?

Igen, az Állatok az édes romlottság, az ártatlanság elvesztésének regénye. Rámutat arra, hogy mindannyian esendők vagyunk, legfeljebb van, aki jobban kordában tudja tartani a belső ösztöneit. Az Állatok jó karantén idejére is, mert bár a járvány lassítása érdekében fegyelmezett magatartásra van szükségünk, szellemünk ott lehet a Catamounti Főiskolán, és Giliannel együtt élhetjük át a lélek zuhanását majd felemelkedését.

[1] https://www.bustle.com/p/what-does-reading-do-to-your-brain-these-5-effects-are-pretty-astounding-74676

[2] https://www.theguardian.com/books/2003/apr/19/fiction.alismith