MŰSOR:

Beethoven: Egmont-nyitány
Liszt: Haláltánc
Liszt: Prométeusz
Beethoven: V. szimfónia

Szólista: Szokolay Ádám
Vezényel: Kovács János 

Időpont: 2020. október 22.; 19:00-22:00

Belépő: 3500 Ft

Beethoven: Egmont-nyitány

Az október 23-i eseményekről, tüntetésekről, harcokról szóló fekete-fehér képsorokkal szinte egybeforrt Beethoven Egmont-nyitánya, hiszen annak idején, a forradalom napjaiban is ezt hallgatta leginkább Magyarország a rádióból. A magyar nemzet számára ekkor a Bánk bán, a Himnusz és a Szózat szintjére emelkedett e nyitány, annyit játszották. Az Egmont-nyitány arról a holland grófról szól, aki a spanyol elnyomás ellen harcoló németalföldiek élére állt egykor, ezért II. Fülöp spanyol király alatt megtorlásként kivégezték. Az alakját középpontba állító zene és állandó játszása mintha megírta volna előre Nagy Imre sorsát is - írja a promotions.hu

Liszt: Haláltánc

Liszt ifjú kora óta érdeklődött az okkult dolgok iránt, és erősen foglalkoztatta a halál gondolata. Mélyen hívő emberként a lélek halál utáni sorsa egész életében nyugtalanította. Lisztnek a vallás, illetve a vallás zenével való kapcsolata iránti érdeklődését nagyban meghatározta Félicité de Lamennais abbéhoz, egy sokoldalú és termékeny íróhoz és a katolikus egyház bírálójához fűződő barátsága. Lamennais munkájának segítségével Liszt megtalálta az útját annak, hogy összeegyeztesse művészetét, társadalmi lelkiismeretét és vallásos hitét - írja tanulmányában Anna Harwell Celenza.

"Manapság, amikor az oltár remeg és inog, amikor a szószék és a vallási szertartások a gúnyolódók és kételkedők céltáblái, a művészet el kell, hogy hagyja a templom szentélyét, és át kell hatnia a külvilágot, hogy teret találjon dicsőséges megnyilvánulásai számára[...] A zenének fel kell ismernie Istent és az embereket, mint éltető erejét; el kell jutnia egyiktől a másikig azért, hogy nemesítse, hogy támogassa, tisztábbá tegye az embert, és dicsérje és áldja Istent [...] miközben kolosszális léptékben egyesíti a színházat a templommal [...] a drámait a szakrálissal [...] az ünnepélyeset a komollyal [...]" - Paul Merrick: Revolution and Religion in the Music of Liszt,Cambridge: Cambridge Univ. Press,1987, 17.

Lehetséges, hogy Lisztnek a Haláltánccal is ez volt a szándéka? A zeneszerző bizonyos fokig titkolózott a mű mögött rejlő inspirációval kapcsolatban, amit a mai napig is "titok" övez, rengeteg tanulmány, feltételezés lát napvilágot keletkezését illetően. A darabot tárgyaló első írás 1865-ben leszögezte, hogy megkomponálásához az első lökést ifjabb Hans Holbein művészete szolgáltatta. Ez az attribúció azonban háttérbe szorult, amikor a zeneszerző életrajzírója, Lina Ramann Orcagna Trionfo della morte freskóját nevezte meg a Haláltánc egyedüli ihletőjeként. Később ugyanezt a freskót a firenzei Buonamico Buffalmacco-nak tulajdonították.

Liszt: Prométeusz

Liszt fantáziáját is megmozgatta Prométheusz, a mitológiai hős - a humánum, az emberiség érdekében szenvedő hős szimbólumát látta benne. Nem csoda ez, hiszen az ókortól kezdve számos művészt ihletett meg az embereknek a tüzet elhozó titán tette és szenvedése. Liszt a műve előszavában ezt írta róla: Prométheusz „...a bátorság, szenvedés, kitartás és megváltás, az ember számára megközelíthető legmagasabb hivatás elérésére való merész törekvés" jelképe, ily módon művét akár ars poeticaként is lehet értelmezni.

Beethoven: V. (c-moll, „Sors") szimfónia, op. 67

Beethoven V. szimfóniájának első ütemeit az is ismeri, aki a teljes művet nem. De hogyan ragadt hozzá az ismert anekdota a sorsról? Beethoven V. szimfóniája, az 1808-ban komponált opusz 67-es c-moll a Sorsszimfónia melléknévvel vonult be a zenetörténetbe. A ragadványnevet valószínűleg Beethoven nem éppen szavahihetőségéről híres titkárának, Anton Schindlernek köszönhetjük, aki saját visszaemlékezése szerint rákérdezett a négyhangos motívumra a mesternél.

- Ez a sors, amely az ajtón kopogtat - felelte Beethoven.

"Beethoven zenéje megnyitja a zsilipeket a borzongás, a félelem, a rémület, a fájdalom áradata előtt, és felébreszti a végtelen vágyakozást, azt, ami a romantika lényege." - E. T. A. Hoffmann
A teljes szimfónia az ember kétségbeesett küzdelmét és az emberi akarat végső diadalát példázza.