Helló-gúd-báj! - A képtárban a K17-ek
Képgaléria megtekintése2010.02.20. - 01:23 | Vidaotone - Fotók: Büki László
Megszűnt a Kossuth Lajos utcában működő K17 galéria. Talán ennek kompenzálásaként, úgymond enyhítésül került be a környékbeli alkotókból álló közösség munkáinak gyűjteménye a képtárba egy tárlat erejéig, vagy talán mert eleve ott lenne a helye? A csütörtök délután öt órai tárlatnyitóra nem annyira meglepő módon, viszont annál figyelemre méltóbban szépszámú érdeklődő érkezett.
Természetesen mondhatnánk, hogy a sok művész, az sok ismerős és rokon is egyben, de még emellett is egészen felemelő volt ekkora "tömegben" kiállítás avatón részt vennünk. Természetesen a K17 név jól és ismerősen csenghet bárkinek, de annak mindenképp, aki környékünkön például a megyei napilap sport-rovatán és hátoldalán is túllát. Kis galériájuk színt vitt a műkedvelők mindennapjaiba, munkáik megbízható minőségűek, régóta és elhivatottan "dolgoznak", és ez már így együtt is elismerést érdemel. Nem beszélve a mai féltékeny és veszekedős világban arról a példamutatásról, amit ők magukénak tudhatnak. Mint azt a képtár igazgató nyitóbeszédében is hallhattuk - melyről az alkotók iránti tiszteletből, illetve saját vérnyomásunk stabilitásának megőrzése okán többet nem is jegyzünk meg -, a csoport meghatározó tényezője lett mára a helyi kulturális életnek, és az elkövetkező időszakban is sűrűn találkozhatunk velük majd a közéleti és össznépi rendezvényeken. Ennek a ténynek egyfelől örülünk, másfelől pedig elgondolkodunk azon, hogy micsoda egyszerű és követendő példája ez a közösségépítésből való kibontakozásnak. Mindannyiuk munkásságát, ha alaposan nem is, de részleteiben megtekinthettük már sokszor, és kijelenthető, hogy jelentős, amit tesznek egyesével is, de vélhetően egyedül erre egyikük sem lett volna képes.
Köztudatba férkőzni manapság magányos alkotóként, beleművésziesedve saját világokba már nem lehet. Nagyon nehéz azonban olyan közegre lelni, amelynek nemcsak alkalmas táptalaja van, hanem biztosított a megfelelő pozitív hatású napsütéses órák száma, illetve a frissítő és éltetető eső is. Bartek Péter Pál, Bodorkós András, Oroszy Csaba, Stekovics Gáspár, T. Takács Tibor, Veres Éva és Veres Gábor összehoztak egy olyan, mára ritkaságszámba menő mikroklímát maguknak, melynek sugárzása szép lassan elért a nagy felhők fölé is, sőt, a nagy fehér házakba is. A megnyitón jelen volt Majthényi László, a megye közgyűlésének alelnöke, illetve Szabó Gábor alpolgármester is, illetve szép számmal a város kulturális életének hivatalos és civiloldali mozgatói is. Ebből mindenesetre leszűrhető, hogy a nép letette voksát, és nem az urnáknál, és talán nem is tudatosan eme üdvözlendő kezdeményezés mellett. A sokféle ember egy úton jár, és ha már egyfelé mennek, akkor teszik ezt egymást megsegítve és inspirálva, pont, ahogy nagyban is kellene ezt csinálni. Útjuk biztosan sokszínű és izgalmas, legalább annyira, mint közös gyűjteményük összhatása a képtár falain. Amiről juszt sem szólunk semmit, tessék megnézni!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás