„Az eltelt négy év kevés volt, hogy elfogadjam a hiányát. Naponta ötlik eszembe, mi minden lenne másként, ha élne. Bár hatalmas a hátrahagyott életmű, mégis torzóban maradt. Páratlanul széles zenei és szellemi horizontján ott világítottak az elmúlt évszázadok és korunk óriásai, akikkel szemben kötelességének érezte műveik leghűségesebb tolmácsolását. Súlyos adósságokat törlesztett" - véli Kovács Géza.

„Szoros együttműködésünk is adósságtörlesztéssel kezdődött - folytatja -, Schönberg gyönyörű, késő romantikus műve, a Gurre-dalok hazai ősbemutatójával. 1996-ban szövetkeztünk a két év múlva megvalósult bemutatóra; akkor még nem sejtettük, hogy a haláláig tartó két évtized együtt-munkálkodása követi ezt az emlékezetes produkciót.

Kíméletlen volt önmagával szemben, és gyakran türelmetlenséggel töltötte el a világ tökéletlensége. A tehetség, a képességek hiányát elfogadta, de a tehetséges emberek lustaságát, igénytelenségét nem tűrhette."

Kocsis Zoltán és Kovács Géza az NFZ-nek odaítélt Visegrád-díjjal Fertõdön 2014-ben. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Nem kétséges, hogy munkásságának, ezen belül a Filharmonikusoknál eltöltött két évtizedének a zenetörténet lapjain a helye - állítja a volt főigazgató.

„Ugyanazzal az otthonossággal mozgott Bach oratóriumainak magasságba vezető oszlopai között, mint Jeney Zoltán Halotti szertartásának megrendítő világában. Sokunk számára általa lett grandiózus cirkuszi vállalkozás helyett felemelő élmény Mahler 8. szimfóniája. Liszt, Bartók, Kodály, Debussy, Rachmaninov, Ravel műveiből készült átiratai új térbe helyezték az eredeti remekműveket. Megírta Schönberg Mózes és Áron című operájának második felvonását, és elővette Richard Strauss mellőzött operáit, bebizonyítva, hogy ugyanolyan ragyogó csillagok, mint az életmű slágerdarabjai."

Kovács Géza szerint komplex, megkérdőjelezhetetlen zongoraművészi, kamaraművészi, karmesteri és filológusi tudása és teljesítménye okán egyértelmű volt, hogy csakis ő lehet a Bartók Új Sorozat művészeti vezetője.

„E lemezsorozat minden egyes darabja mérföldkő, amely hitelességével, ihletettségével, páratlan művészi színvonalával még sokáig övezi azt az utat, amelyen a Bartók-interpretációnak járnia kell." A sorozat - fájdalom - befejezetlen maradt.

„Még vagyunk jó néhányan, akik személyiségéről közvetlen emlékeket őrzünk. Anekdotákat, történeteket, a pillanattal elillanó rögtönzéseket, elképesztő »agykapacitása« megnyilatkozásait, perzselő lobbanásait és derűjét. Jómagam a kormánykeréknél álltam, ügyelve, hogy ne sodródjon hajónk bajba, miközben ő mint látnok felfedező sürgetett, mert tudta, egyedül ő tudta, hogy az a föld, ami a mi térképeinken nem is látható, ott kell hogy legyen valahol a látóhatár szélén. És e föld rendszerint ott volt."

Sanghajban Kovács János vezényelte a zenekart. Kocsis bízott benne, hívta korábban is.

„Sok évvel ezelőtt egész napos Bartók-ünnep a Zeneakadémián, reggel tíztől késő estig, felvonul a magyar zenei élet apraja-nagyja. Jelenésre várva beszélgetünk Kocsissal. Egyszer csak azt mondja:

Tudod, Janó, elegem lett abból, hogy az engem kísérő karmesterek legtöbbjének fogalma sincs az adott darabról, no, ezért kezdtem vezényelni.

Értettem, mert én is régóta hajtogatom, hogy a dirigensi szakmát javarészt szélhámosok uralják" - idézi fel a Kossuth-díjas karmester.

„Többször játszottunk együtt Kocsissal, egyszer például Ljubljanában. Akkoriban állt a Nemzeti Filharmonikusok élére, mesélt a körülményekről. Kemény próbajátékot tartott, ami nagy vihart kavart. Örök probléma volt az NFZ-nél, hogy ő képtelen volt elviselni a nem ezerszázalékos odaadást. A muzsikusok meg szenvedtek a kevéssé cizellált kifakadásaitól; sokak életét megkeserítette.

Amikor végképp elvesztette a türelmét, rájuk förmedt: - Hát nem értitek?! Odacsörtetett a zongorához, úgy mutatta meg, mit akar.

Tény, hogy a saját zenekara »szívta meg« a maximalizmusát; nyilván azt gondolta: »én választottalak benneteket, dolgozzatok e szerint«. Ma már elismerik, némelyek talán hiányolják is azt az univerzális tudást, amit kaptak tőle."

Ha más együtteseknél próbált, szinte kenyérre lehetett kenni. A zenekari próbái konfliktusmentes tanítások, szinte akadémiai kurzusok voltak.

„Egyesek kárhoztatták, mert valóban nem volt túl szép a vezénylése. De akik számára a dirigálás egyfajta koreográfiai művészet, azoknak két felvételt ajánlok figyelmébe: A fából faragott királyfit és a Concertót Bartóktól. Ha valaki abszolút fakezű, nem készít ilyen túlszárnyalhatatlan, etalonértékű felvételt."

Amit ő persze már megtagadott, mire megjelent, újat szeretett volna készíteni; erre sajnos nem került sor.

„Amikor szóba került, hogy helyette én megyek Sanghajba, bementem hozzá, hogy beszéljünk a darabokról. De volt egy hátsó szándékom is. Készültem Dohnányi Ünnepi nyitányára, annak van egy szerzői kézirat példánya, amin Sherlock Holmes sem igazodna el. Tudtam, hogy Kocsis éppen gépbe írja a partitúrát, ezt akartam elkérni. - Odaadom - mondta -, de kellene még egy hét, hogy beírjam az artikulációt meg a dinamikát. - Hagyd a csudába, én a kottafejeket szeretném látni - válaszoltam. - Ugyan, Janó, megtanulod egy éjszaka - hárította el. - Látod, Zoli, ez a te bajod - feleltem -, azt hiszed, földi halandó kollégáid ugyanazt meg tudják megcsinálni, amit te."

Kovács János szerint rangsort csak teljesítmény szerint állított.

„Meghívta Borisz Berezovszkijt, aki úgy érkezett meg, hogy alig volt fogalma Bartók II. zongoraversenyéről. A próbán Kocsis szégyenszemre felállította, aztán éjfélig tanította a sztárzongoristát. A darabban a trombitának a két szélső tételben különösen nehéz feladata van. Lement a koncert, siker; Berezovszkij felállt, odalépett Kocsishoz, hogy együtt hajoljanak meg. Ő félretolta, és odament kezet fogni azzal a kiváló szólamvezető trombitással, Tóth Lászlóval, aki ezen az esten remekelt. Médiumnak láttam, aki azért érkezett a szellemvilágból közénk, hogy általa szólaljanak meg a remekművek. A küldetését betöltötte."

Kocsis Zoltán 1971-ben - Forrás: Fortepan. Adományozó: Urbán Tamás

A Nemzeti Filmarmónikusok november 6-án Emlékezet koncertet adnak Kocsis Zoltán előtt tisztelegve.

Nyitókép forrása: MTI / Soós Lajos

A teljes cikk itt olvasható