Újabb 500 előadóművésznek fizet gyorssegélyt az EJI
2020.12.16. - 15:30 | vaskarika.hu
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte a segélyek folyósítását a koronavírus második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. A beérkezett kérvények alapján az EJI Elnöksége mintegy félezer zenész, táncos, színész és artista számára állapított meg rendkívüli szociális támogatást. A támogatások átlagos mértéke 70 000 Ft, a kifizetés holnap estig lezárul.
A szolidaritási intézkedéssel kapcsolatban az EJI ismételten hangsúlyozta, hogy bízik abban, hogy a fellépési lehetőség nélkül maradt előadóművészek állami és más források segítségére is mielőbb számíthatnak. Továbbra is alapfeladatának tartja ugyanakkor a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, amelyhez hozzátartozik a rendkívüli helyzetben nyújtott aktív, jelen esetben akár életmentő segítség is.
A mostani rendkívüli támogatás az EJI második kezdeményezése idén, tavasszal az egyesület 90 millió forintos segélyezési keretet állapított meg, amelyet áprilisban és májusban folyósított a legnagyobb bajba került előadók megsegítésére. A szervezet saját forrásból segíti az előadókat: a támogatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom maga termel meg.







Új hozzászólás