Megható búcsú a színházalapítótól - Jordán Tamás Feri bácsi köpenyében búcsúzott a színháztól
Képgaléria megtekintése2021.01.29. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'
Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház alapító direktora és Szabó Tibor, a színház újonnan kinevezett igazgatója sajtótájékoztatóval egybekötött, szűkkörű, társulati ülést tartott január 28-án. Az ügyvezető igazgatói feladatkör átadás-átvétele nem csak a Weöres Sándor Színház jelentős eseménye, a járványügyi helyzet miatt azonban a színház leköszönő igazgatója, Jordán Tamás ezt a rendhagyó formát választotta, hogy mandátuma lejártával elbúcsúzzon a szombathelyi közönségtől, a várostól, és a társulattól. Szabó Tibor pedig első ízben itt üdvözölte a szombathelyi közönséget, a várost és a társulatot, mint a színház 2021. február 1-jén hivatalba lépő igazgatója. A színház jelképes kulcsát a fenntartó nevében dr. Nemény András polgármester adta át Szabó Tibornak.
Meghatóan, külsőségektől mentesen, ám annál több érzést, érzelmet, lelki megindulást kiváltóan búcsúzott a színháztól Jordán Tamás színházalapító igazgató. A 9700 Feri bácsijának álma valóra vált, a "nagy mű", azaz a kőszínház áll, a társulat pedig "forog". A madáchi hasonlatot továbbgondolva: pihenhet az alkotó. Nem lesz könnyű béklyózni az ötletektől mindig túlcsorduló elmét, de talán nem is kell eztán sem. Hiszen innét a stafétát, a teátrum "mindent nyitó kulcsát" a színház egyik alapító tagja, Szabó Tibor veszi át. Jó kézből jó kézbe vándorol az a kulcs, a színház ajtaját pedig ezután is átlépi Feri bácsi.
Életünk meghatározó pillanatai, eseményei retinába, vagy emlékezetbe égnek. Ahogy sorok írójának, úgy Szombathely színházszerető közönségének is biztosan vannak olyan meghatározó színházi emlékei, élményei, amik innen előhívva újra életre kelnek. Arra biztatunk mindenkit, hívja elő ezeket Jordán Tamásról. Feri bácsitól Schultz úron át a 9. esküdtig. /BLH/
„... Nem szűnik a játék vonzása,
távozóban nézünk egymásra,
mert egymásban látjuk a jámbort,
aki a játékban király volt."
/Weöres Sándor: Vers a színházról/
2007. szeptember 27-én új fejezet vette kezdetét Szombathely életében, a város közgyűlése ugyanis megalapította a Weöres Sándor Színházat. A színház 2008 augusztusában kezdte meg működését az akkori HEMO épületében, és Thália papjai a szó legszorosabb értelmében felpezsdítették nemcsak a város, hanem az egész megye szellemi életét.
Jordán Tamás hatalmas, kaposvári korszakához hasonló energiával és lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, társulatával bemutatkozó műsorral járta végig a megye városait, hogy kedvet csináljon az előadásokhoz. A HEMO eredetileg nem színháznak készült, ám a mostoha körülmények nem szegték a szenvedélyesen elkötelezett csapat kedvét, például 2009 nyarán a színészek a főtéren tartottak fogadóórát a közönségnek. A 2008/2009-es évad első felében négy nagyszínpadi vendégelőadást tekinthettek meg a nézők. A Weöres Sándor Színház saját előadásokból álló bérletsorozata 2009. január 16-án a 9700 című előadás ősbemutatójával indult. A közönség nem maradt hálátlan, az új társulat iránti kíváncsiság hamarosan rajongásba csapott át, és egyre többen látogatták az előadásokat.
Az igazi áttörést azonban a 2011-es év jelentette, amikor az év elején átadták Thália új szentélyét, és egyben Szombathely önálló kőszínházát. Madách: Az ember tragédiájával avatták fel a korszerű épületet. A színház azóta teljesen belopta magát a megye kulturális életébe, nemcsak hagyományos előadásai, hanem a Thea-tér programjai is népszerűek. Mindez nem jött volna létre Jordán Tamás nélkül, aki vallja, hogy egész eddigi élete felkészülés volt arra, hogy Szombathelyen színházat teremtsen. Az ő kitartó munkája, elkötelezettsége, szervezőkészsége nélkül talán ma sem lenne városunknak önálló társulata. /Rozán Eszter/
A Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze érzelmesen, ugyanakkor a tőle megszokott színpadi játékossággal idézte fel csütörtökön, a sajtótájékoztatóval egybekötött társulati ülésen az elmúlt éveket, invitálta ismét "időutazásra" a megjelenteket. Köszönetét fejezte ki a társulat minden tagjának, a közönségnek, a városnak és az önkormányzatnak, amely annak idején egyhangúlag döntött a színházalapítás mellett, majd váltakozó intenzitással és lelkesedéssel ugyan, de támogatást nyújtott.
Jordán Tamás ezután "múltidéző mondatokat" olvasott fel, amelyekből a jelenlévők mint puzzle-darabokból összeállíthatták az elmúlt tizenhárom év képét, szabadon eldöntve, hogy amit összeraktak, az tetszik-e nekik vagy sem.
Szabó Tibor, aki szintén a kezdetektől tagja a társulatnak, reményét fejezte ki, hogy munkatársaival, segítőivel mielőbb folytathatja majd azt a munkát, amelyet a koronavírus-járvány jelenleg nagyon megnehezít. Az új direktor a társulati ülésen bejelentette, hogy a műsortervben szereplő két tavaszi bemutatójuk, a Nem félünk a farkastól és a Konyha premierje a vírushelyzet miatt elmarad, azokat csak a következő évadok valamelyikében mutathatják be. /Forrás: MTI/
Kapcsolódó írásaink:
Lokálisan fixált közönség - 9700 premier előadása a Weöres Sándor Színházban
2009.01.18. - 15:40 | Egyed Betti - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Merünk-e kockázatot vállalni és ha igen, mekkorát annak érdekében, hogy az áhított (kő)színházból valóság legyen? A 'Feri bácsi-projekt' fedőnév alatt futó, szovjet fridzsiderből átalakított, lokálisan fixált időgép különböző történelmi korokba viszi a „Szombathelyért Szeretnék Tenni Valamit Városvédő Bizottság" tagjait - akik kivételesen konszenzusra jutva, egyhangú igennel szavaztak a színházalapítás mellett -, hogy Széchenyitől Sobri Jóskán át, egészen Claudiusig időutazzanak a nemes ügy megvalósulása érdekében. A kétrészes zenés időutazás a Weörös Sándor Színház frappáns debütáló darabja!
2020.11.16. - 01:15 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'
"Egy Szombathely típusú vidéki városban nem lehet rétegszínházat csinálni, hiszen sokféle igényt és ízlést kell, ha nem is kiszolgálni, de figyelembe venni. (...) Sokat kell tennünk azért, hogy a jelenlegi és majdani közönség érezze, hogy minden egyes néző fontos számunkra. Ezt szolgálva igyekszünk majd olyan bérletrendszert kialakítani, ami minden társadalmi réteg és korosztály számára megfelelő kínálatot tud nyújtani." - Szabó Tibor Andrással, a Weöres Sándor Színház új igazgatójával készítettünk karantén-interjút.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás