Bár Sámuel királyunk alig három évig, 1041 és 1044 között uralkodott, s pontosan azt sem tudjuk, ki volt valójában, páratlan eredmény volna, ha a régészeink rábukkannának a sírjára.

A hagyomány szerint I. István király húgának férje volt, aki a honfoglalókkal jött be, és talán a kabar eredetű Aba nemzetségből származott. A palotaispán címet viselte, azaz a birodalom második embere volt államalapító királyunk után, s bizonyos, hogy kivette a részét az állam megszilárdításáért folytatott küzdelmekből. Minden reménye megvolt arra, hogy Imre herceg halála után ő örökölje a koronát. István azonban másképp rendelkezett. Másik sógorára, Orseolo Péterre hagyta országát. Vannak, akik érthetetlen döntése nyomán feltételezik, hogy Sámuel valójában nem a sógora, hanem a veje - valamelyik lányának férje -, esetleg unokaöccse - valamelyik lánytestvérének gyermeke - lehetett Istvánnak, és a király túl fiatalnak tartotta ahhoz, hogy átvehesse a helyét. Nem így gondolták azonban azok a magyar főurak és egyházi vezetők, akik Péter országlása ellen fellépve meghívták a trónra.

Így Sámuel a magyar történelem első választott királya, majd a trónharcokkal terhes időszak áldozata lett.

A német segítséggel visszatérő Péter 1044 júliusában, a ménfői csatában legyőzte Sámuel seregét, aki menekülés közben hunyt el. Halálának körülményeiről így ír a Képes Krónika: „Aba király elfutott a Tisza felé, és ott egy faluban, egy régi veremben azok a magyarok, kiknek király korában ártott, megölték, aztán eltemették egy templom mellé. Néhány év múlva, midőn testét kiásták sírjából, szemfedőjét és ruházatát ép állapotban találták, és sebhelyeit begyógyulva; aztán eltemették újra, saját monostorában, Saáron."

A „régi verem" mint a gyilkosság helyszíne gyanúsan értelmetlen kifejezés, de a történészek biztosan állítják, hogy félrefordítás történt.

A szláv „debra" szó, amely egyebek mellett üreget, mélyedést jelent, valójában Debrő, azaz a mai Feldebrő falura utal. Itt kerülhetett sor a gyilkosságra. „Saár" pedig, hol Sámuel király monostora állt, nem más, mint Abasár, ahol most a nagyszabású régészeti feltárás zajlik. 

A lelőhelyhez szervezett sajtóbemutatón Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy a feltárás rendkívül gazdag leletanyaggal szolgál. „Kevés olyan emlékhelyünk, régészeti lelőhelyünk van, amely ennyire összetetten és ilyen jó állapotban mutatja be az Árpád-kori templomok, apátságok, királyi központok kialakítását, elhelyezkedését. Hasonló feltárás ilyen nagy területen az utóbbi évtizedekben nem volt" - mondta. 

Az abasári Bolt-tetőn a hatvanas években hatalmas művelődési házat húztak fel, és az építkezést nem előzte meg régészeti feltárás. A terület másik sarkában a valamikori téeszelnök épített családi házat, lelkiismeret-furdalás nélkül szétdúlva az akkor már részben feltárt, Árpád-kori körtemplom egy részét. Ez a kis rotunda valószínűleg a legkorábbi létesítménye a most kutatott épületegyüttesnek. Nem Aba Sámuel építtette, hanem az apja vagy a nagyapja, talán Géza fejedelem korában. 

„Itt a kereszténység ezeréves emlékeivel állunk szemben, amelyeket a kolostor 11. századi megépítése után belefoglalnak a kolostorba, és keresztelőkápolnaként használják egészen a pusztulásáig, a török kor végéig" - fogalmazott Makoldi Miklós, miközben a területen körbevezette a látogatókat. Elmondta, hogy a kultúrcentrum alatt van a hajdani kerengő kútja, és azt is megemlítette, hogy az utca túloldalán, az egyik udvarban ma is gótikus kövekből rakott kutat használnak. Bizonyára a kolostorhoz tartozott az is. 

A gótikus kút kapcsán elmesélte, hogy Abasárról jobbára csak Árpád-kori emlékek jutnak eszünkbe, de a kolostort egészen a 16. századig használták. Akkor feldúlták a törökök, és romjai még évszázadokon át uralták a környéket. „Véleményem szerint a hatvanas évek építkezései, illetve a velük járó tereprendezések tüntették el a földből kiálló maradványokat, annyira egységes a romok magassága" - tette hozzá.

Az írás itt folytatódik