Verseket, novellákat írsz, megjelent két köteted, honnét ered az irodalom szeretete?

Azt hiszem, a mesék hallgatásával szívtam magamba, de nem tudom pontosan. Emlékszem, hogy a napköziben volt egy tanító néni, aki jutalomként mindig egy nagyon vastag és vékony lapú Benedek Elek mesekönyvből olvasott fel nekünk, ha megérdemeltük. A mai napig előttem vannak az ujjai, ahogy lapoz a következő oldalra. Nagy élményt jelentett, igazi varázslatot, ahogy a szereplők megelevenedtek a fejemben. Tudni kell ehhez, hogy otthon egyáltalán nem voltak mesekönyveim, és nem is olvasott nekem senki mesét. Pár év múlva, nyolc-tíz éves koromban teljes természetességgel, heti rendszerességgel cipeltem haza a könyvtárból az olvasnivalót.

2003-ban látott napvilágot a Csillag az égen című kisregényed, melyet családi tragédia, a kisfiad elvesztése ihletett. Mit kell tudnunk a könyvről?

A könyv terápiás céllal íródott, segített kihozni a mélyből.

2017-ben jelent meg a Felejtsd el a Lajost című regényed, melynek főszereplője a harmincas éveinek elején járó Grét, de ki ez a Lajos, és miért kell őt elfelejteni?

A Lajos tulajdonképpen nem egy férfit jelent, annak ellenére, hogy az egyik szereplőt Lajosnak hívják. Egy munkásszálló megnevezése (korábban Ludwig Hotel néven futott puccos szállodáé), és a munkamániás Grétnek ezt kellene elfelejtenie, főként a lelkileg lehúzó "lalikok" (a munkásszálló lakóit nevezem így a könyvben) nehéz sorsától kellene szabadulnia.

Egy antológia is fűződik a nevedhez, az Ugyanolyan mások, melynek szerkesztője és egyik írója vagy. Azt olvastam, hogy a kötet ötlete tőled ered, egyszer a vonaton találtál négy pogácsát, és elhatároztad, hogy odaadod egy hajléktalannak. Mi történt a folytatásban, hogyan lett belőle antológia, és milyen írások találhatók benne?

Egyik írója vagyok az antológiának, rajtam kívül ötvenhét szerző járult hozzá a kötet megszületéséhez. A szerkesztői munkámat inkább válogatásnak nevezném, mert sokan több írást is küldtek, hogy válasszunk belőlük. A tényleges szerkesztést, ami a könyvkiadás szakmai része, Káli Király István (író, könyvkiadó, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztivál szervezője és elnöke) végezte, mint ahogy az ötletem megvalósítását is ő karolta fel. Nekem soha nem sikerült volna a legalkalmasabb, legelismertebb írókat - akik mind-mind más politikai szemlélettel bírnak - egy csokorba fogni és a nemes ügy mellé állítani.

Mélyen megérintett a szegénységgel való újbóli találkozás, méghozzá annyira, hogy úgy éreztem, semmiképpen nem hamvadhat el ez az ötlet. Megmozgattunk minden követ, amit csak lehetett, persze, hiába: nem akadt finanszírozó. Rengeteg embert és céget megkerestünk, de mindenkinek bűzlött lehajolni a szegényekhez. Végül a győri Palatia Nyomda segített nagyjából anyagköltségen kinyomtatni a könyveket, melyeket nyolc alapítvány megsegítésére együtt finanszíroztunk Káli Király Istvánnal.

Ugyanolyan mások címmel működik egy Facebook-csoport is. Bemutatnád nekünk?

Az Ugyanolyan mások Facebook-csoport a fenti antológia címe is egyben. Azért hoztam létre, mert a szívem mélyén él a vágy, hogy legyen folytatása az elesettek támogatásának. Életben tartom a nevet, aztán ha elég erőt érzek magamban, talán lesz egy Ugyanolyan mások II. című kötet. Vagy talán az utánnyomása a meglévőnek sem lenne elvetendő. Addig is szeretettel várok minden csatlakozni vágyót.

Oszlopos tagja és moderátora vagy a szintén a Facebookon működő Magyar Irodalmi Rovatnak. Kik csatlakozhatnak hozzátok, milyen műveket vártok?

A Magyar Irodalmi Rovatban (MIR) szívesen látjuk a szárnyukat bontogató írókat, költőket, illetve az elismert szerzőket egyaránt.

Térjünk rá a költészetre, hány éves korodban írtad az első versedet? Emlékszel rá, miről szólt?

Az első verseimet az osztálytársaim szórakoztatására írtam, talán tízéves lehettem. Dalokat költöttem át vicces formájúvá. "Föl, föl vitézek a padlásra, a szent szalonna oltalmára..." Kb. ilyen zagyvaságok voltak.

Milyen témák ösztönöznek versírásra? Mi az, ami a leginkább megragad?

Jobbára akkor írok verset, ha megrezdül bennem a múlt húrja. Távol állnak tőlem a bájos, metaforákkal tűzdelt, virágos mezőket dicsőítő tünemények. Legtöbbször rímeket sem írok, csak hagyom kiáramolni magamból az érzelmeimet, gondolataimat. Sokszor úgy hiszem, se író, se költő nem vagyok, de aztán rájövök, hogy mégis.

Befolyásolja-e az ihletet a COVID-19 járvány, esetleg megjelenik a verseidben is?

Rányomja a bélyegét az életemre. Szárnyakat tör, de szárnyalásra késztet.

Szerinted mennyire népszerűek a mai világban a versek?

Azt nem mondanám, hogy túl népszerűek, de szükségesek. Muszáj oldani magunkban a járvány okozta stresszt. Művészet nélkül meghal az emberben az ember.

Szele Anna:

Azok emlékére, akik sohasem lehettek gyermekek

Én egyéves kislány voltam
bársonypuha, mosolygós álmokkal.
Én kisfiú és öt.
Én sem lehettem tizennégynél több.

Nekem heroint adtak.
Engem anélkül kínoztak.
Az én testemet széjjelszakították.
Az enyémet kéjek közt elpusztították.

Én test vagyok, eldobott kacat.
Én magamon kívül vagyok csak szabad.
Én nem sírok, én nem beszélek.
Én mindig remegek, mert mindig félek.

Én azt kívánom, hogy legyen már vége!
Én azt, hogy ki bántott, hulljon annak vére!
Én azt, hogy radírozzák ki itt ezt az egészet!
Én azt, hogy hinni tudjak megint a tündérmesékben!