Történt pedig, azokban a zivataros, szabadságharcos időkben, hogy a mi Petőfi Sándorunk a fehéregyházi csata éjszakáján megszállt az említett faluban. Lázár Márton vendéglős vak szolgájának állítása szerint két huszár és egy sebesült honvédtiszt állított be azon a bizonyos estén, és ő hallotta, ahogy a nevén szólították. A tiszt meghalt reggelre, a két huszár pedig odébbállt. Lázár Márton titokban, szolgája segítségével a kertjében temette el a Petőfinek vélt halottat, és haláláig őrizte a titkot, gondozta sírját. Egyetlen egyszer mesélt róla borozgatás közben barátjának, Gömöry Ferenc postamesternek, aki csak Lázár halála után, 1902-ben szabadult fel az esküje alól, és megírta a történetet egy szegedi lapnak, még rajzot is készített a sírról.

A lap eljutott Bálint Dániel székelykeresztúri asztaloshoz és temetkezési vállalkozóhoz, aki erős hazafias felbuzdulással, többedmagával a nevezett sírt feltárta. A megtalált csontváz felett nagy megrendülést érezve elénekelték a Himnuszt és mindannyian sírva fakadtak. Ezután Bálint Dániel elsőosztályú temetést rendezett a drága halottnak, nemzeti színű szalagokkal, tisztnek járó sortűzzel, és a timafalvi temetőben helyezték örök nyugalomra. Jóllehet, régóta kiderült már, hogy nem Petőfi maradványait rejti a sír, évente sokan zarándokolnak el ide, őrizve a legendát, a hazaszeretet és a költő iránti tisztelet jegyében.

De mi köze a körtefának Petőfihez?

1849. július 30-án forró, langyos este köszöntött be. A kúria ebédlőjében elfogyasztott vacsora után a háziak a körtefa alatti padokhoz tessékelték a vendégeket, köztük a mi Sándorunkat is. A legenda szerint a házigazda leánya, a tizenhat éves Varga Rózsika kérésére Petőfi egy háromszakaszos verset írt annak emlékkönyvébe. Egy másik legenda ezt úgy őrzi, hogy egy noteszlapra írta a verset, és asztalbontás után a tányérja alatt találták meg a háziak. A családi hagyomány szerint az emlékkönyv egy tűzvészben odalett, így azt sem tudni, miről írt a költő, ha írt egyáltalán. A helyi emlékezet azt tartja, hogy vacsora után a körtefa alatt elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét is, majd búcsút véve vendéglátóitól, szállására ment. A körtefa, amely alatt a szájhagyomány szerint Petőfi az utolsó estéjét töltötte, egy darabig még dacolt az idővel, 1940-ben még termett néhány gyümölcsöt. A Gyárfás család marhavérrel öntözte, hogy tovább éljen. 1963-ban egy vihar kettétörte, és végül az 1970-es évek elején végleg elpusztult. 1969-ben egy körtecsemetét ültettek melléje. 2002-ben a kihalt fa törzse vandalizmus áldozata lett, ezután restaurálták és konzerválták a törzset. A mellé ültetett csemete, amely szép naggyá növekedett időközben, védi a drága ereklyét.

A fával egy telken áll a Gyárfás család kúriája. Helyén már a késő középkorban is udvarház volt. A jelenlegi épületet a Wesselényi család építtette 1728-1788 között. 1805-ben Wesselényi Julianna, magyargyerőmonostori báró Kemény Lajosné örökölte. Fiúk, Kemény Pál ( 1793-1855) a szabadságharc idején „minden ezüstjét és ékszerét a haza oltárára tette".

Gyárfás Endre és sárosmagyarberkeszi Katona Ilona három gyermeke közül dr. Gyárfás Pál királyi közjegyző és felesége, Fejérváry Judit voltak a kúria utolsó tulajdonosai és lakói. Az 1942-ben megözvegyült dr. Gyárfás Pálnét 1946-ban kitelepítették az épületből, aki ezek után Angliába emigrált. A kúriában volt TBC-kórház, csángó gyerekeket befogadó központ, jelenleg gyermekvédelmi intézménynek ad helyet, nem látogatható. Petőfinek a Gyárfás kúriában elköltött utolsó vacsorájáról és a kertben történt jó hangulatú búcsúzásáról ifj. Varga Zsigmond is említést tesz egy Gyárfás Endréhez írt levelében, ezzel is alátámasztva a legendában foglaltakat, amelyben az édesapja által elmesélt történetet írja le, megemlítve benne a szép hangú Varga Rózát, édes testvérhúgát, és a közös nótázást a költővel. Másik szabadságharcos hősünk is megfordult itt ezekben a napokban, Petőfivel együtt: Zeyk Domokos, aki szállást is vett a kúriában. Bem tábornok hadsegédje volt, aki a fehéregyházi csatában küzdött a túlerő ellen, majd, amikor látta, hogy a vereség immár elkerülhetetlen, fogságba esni pedig semmiképpen nem akarván, társai szeme láttára szíven lőtte magát. Emlékét őrzi Székelykeresztúron a Zeyk Domokos Technológiai Líceum.

Végezetül álljon itt Kányádi Sándor szép verse a körtefáról:

Haldoklik az öreg tanú

Haldoklik az öreg tanú,
Petőfi vén körtefája.
Azt beszélik, ő látta volt
verset írni utoljára.

Alatta ült, onnan indult
éjfélkor a csatatérre.
Be rég is volt az a csata!
Van annak már jó száz éve.

Több is már mint jó száz éve.
S a körtefa ma is áll még.
De mögötte, körülötte
olyan kicsi lett az árnyék.

Úgy összement s gyümölcsöt is
ritkán ha vet néhány ága.
Híréhez hű méltósággal
Készülődik a halálra.

Hogy nem is pusztult el eddig?
Társai már rég kidőltek-
kemény idők jártak, de ő
ellenállott az időnek!

Várt, mert tudta, ki alóla
indult el, annak győzni kell.
S visszatér majd egyszer ide
egy hatalmas hadsereggel.

(1954)