Szent Márton Ünnep: lampionos felvonulás Szent Márton tiszteletére
Képgaléria megtekintése2021.11.13. - 00:45 | Büki László 'Harlequin'
Szerte Európában Márton napja tájékán mécsest szoktak gyújtani a műhelyekben a munkavégzéshez a korai sötétedés miatt. Innét ered a Márton-napi lámpás felvonulás hagyománya. Szombathelyen 2000 óta él ez a szokás. November 12-én este a Székesegyházban tartott vesperás után indult a lampionos, fáklyás felvonulás a Szent Márton szoborhoz, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök és dr. Nemény András polgármester mondott beszédet.
A lampionos felvonulás a Szent Márton Ünnep programjai közül az egyik legfontosabb és leglátványosabb esemény. Pénteken a Székesegyházban kezdődött a Szent Márton-vesperás, amelyre folyamatosan érkeztek a hívek, még alvó lámpásaikat maguk mellé téve hallgatták, mi mindent tanít a ma emberének Szent Márton élete.

A vesperás ünnepi énekeit követően a Székesegyháztól a Szent Márton templomig vonult a menet, melynek élén hagyományosan a Savaria Legio római viseletbe öltözött katonái haladtak. Őket követték az egyház és a város elöljárói, a kispapok, a fúvósok, a kórus, majd mindenki, aki lámpásával fényt vitt a szombathelyi éjszakába.

Meggyújtották a fáklyákat, a míves lampionokat, és a Legio felvezetésével több százan indultak a Szent Márton templom előtt álló, Rumi Rajki István szobrászművész által készített „Szent Márton megkereszteli édesanyját" szoborhoz, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök és dr. Nemény András polgármester mondott beszédet.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1941 szavazat



















































































Új hozzászólás