2008. október 8-ig - Magyar reneszánsz - Modern reneszánsz csoportos kiállítás

Kiállítók: Czene Márta, Duronelly Balázs, Elek Imre, Engler András, Kósa János, Marton Zsolt, Mátrai Erik, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Szenteleki Gábor, Tóth Csaba, Varga Ferenc, Veres Gábor

A hosszú évtizedekig mellőzött, perifériára került figurativitás a reneszánszát éli, és egyre elterjedtebb a realista, tárgyias, vagy elbeszélő előadásmód. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Médium Galériájában kiállító művészek munkái egytől-egyig alapos és precíz szakmai tudásról árulkodnak, és továbbmutatnak a posztmodern nosztalgikus, cinikus és múltidéző álláspontján, miszerint a régi nagy mesterek és korstílusok magaslatait soha nem ostromolhatják már.

A kiállítás egyik érdekessége Marton Zsolt képsorozata. A grafikus-illusztrátor díjnyertes sorozatában a leonardoi anatómiatanulmányok világát idézte meg, hogy az amerikai Disney-mesefigurák nem létező anatómiáját vegye mikroszkóp alá.

A kiállítók közül három alkotónak van kötődése Vas megyéhez: Szenteleki Gábor körmendi születésű, ma Budapesten élő festőművésznek, Veres Gábor szobrászművésznek és Tóth Csaba festőművésznek. A többiek javarészt a fővárosban alkotnak, többen a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterének, Nagy Gábornak a tanítványai. (Nagy Gábor festőművész-tanár egyébként két képet is hozott a szombathelyi kiállításra.

A kiállítás helyszíne: MMIK, Médium Galéria (II. emelet)

2008. október 7-ig - Horvát akvarellek kiállítása

Helyszín: MMIK, Előtér Galéria

2008. október 10-től - MAROS SÁNDOR természetfotós kiállítása

Helyszín: MMIK, Előtér Galéria

2008. október 14-től - Oláh Mátyás László MÚLTAK RAKTÁRAI című kiállítása

A KIÁLLÍTÁS KONCEPCIÓJA

MÚLTAK RAKTÁRAI

A felvilágosodás eszméje hozta létre a Múzeum ideáját, mely az addig az arisztokrácia által birtokolt és élvezett magángyűjteményeket a nyilvánosság és a tudományos kutatómunka előtt megnyitotta. Mivel a felvilágosodás fokozatosan háttérbe szorította a vallásos világnézetet, a társadalom a művészetben fedezte fel újra a spiritualitást. A múzeum legrosszabb pillanataiban úgy jelent meg, mint az aktuális hatalom művészet és tudomány általi önreprezentációja. Ez lehetett a helyzet a XX. század elején, és ezért válthatott az avantgárd művészekből oly heves ellenérzést, hogy Marinetti és a futuristák be akarták záratni, le akarták rombolni a múzeumokat.

Ami a hagyományos múzeum-koncepcióból vállalható volt, az megmaradt: a múzeum, mint egy a művészetek, a tudományok, az oktatás és az ismeretterjesztés számára gyűjtő, a gyűjtött tételeket tudományosan feldolgozó és kiállító intézmény. Ám a múzeumoknak folyamatosan újra kell definiálniuk gyűjtési körüket a tudományok és a művészet új eredményeinek tükrében, ami a gyűjtési kör bővülésével jár. A kiállítások korábbi, mindent megmutatni kívánó pozitivista elve helyett azonban, mely egyfajta nyitott raktárként képzelte el a múzeumot, ma a kurátori koncepciók által szervezett kiállítások dominálnak, felvállalva a véleményalkotás kihívását, egyszersmind erős szelekciót eredményezve a bemutatásban. Egy másik kortárs múzeológiai tendencia, egyfajta jó értelemben vett popularizálódás. A mai múzeum a szűken értelmezett művészeti és tudományos tevékenységen kívül működő vállalkozássá akar válni. Le akar szállni az elefántcsonttoronyból, szórakoztatni akar, tömegeket csábítani, jegyeladási rekordokat dönteni, végül is szeretne érdekessé válni sok ember számára. A világ nagy múzeumaiban nagy forgalmú ajándék boltok működnek, ahol a klasszikusok aprópénzre váltása bögrék és pólók formájában éppúgy megtalálható, mint a színvonalas művészeti albumok, reprodukciók és másolatok. A British Múzeumban egész sétáló utcát alakítottak ki kávézókkal, boltokkal. A magyar múzeumokban az utóbbi évek siker kiállításainak egyik legfontosabb attribútumává vált a hosszan kígyózó sor. Míg a szocializmusban természetes volt, hogy múzeumba csak a szakemberek és egy szűk értelmiségi réteg járt, addig a legnagyobb nyugat európai múzeumokban a sorban állás szinte a turista program szerves része volt, és az ma is.

A "Múltak Raktárai" sorozat első darabjait 2003-ban festettem. Készítettem egy rajz és fotó sorozatot francia múzeumokról pár hónapos kint tartózkodásom alatt. Az ott töltött hónapokra nem kevesebbet tűztem ki célul magamnak, mint hogy Párizs összes múzeumát végigjárjam. Három kompozíciót („Király fejek", „Szobor testek", „Szent Márton oltárkép" címűeket) a cluny-i múzeum intérieur-jei, műtárgyai inspirálták, ezek a legkorábbi, 2003-as kompozíciók. A Musée Cluny derengő atmoszférája határozta meg az egész anyag alapvető hangvételét. Ez a múzeum lett a derengés és melankólia poézisének forrása.

A múzeum nem létező világok raktára. Múzeumba járni idők ès kultúrák közti utazás. A ránk maradt tárgyak és műtárgyak megérthetetlen mivoltukban egykor volt kontextusuk feltárására, képzeletbeli újra alkotására késztetnek. Lehetséges-e rekonstruálni egy kort, annak történeit, megérthetjük e a múltat vagy csak fennmaradt tárgyainak relációi léteznek tovább a múzeumok neutrális tereiben? A múlt dokumentumai múlt-hipotéziseinkkel ellentétben autentikusan kikérdezhető entitasok.

Múlt-interpretacióink gyakran követik a jelen felé mutató fejlődés-történet sémáját. A kultúrák közti különbségek az emlékezés eltérő formáiban vannak, melyek közt nincs okunk hierarchiát látni, és úgy állítani be őket, mint a saját civilizációnkhoz vezető alacsonyabb evolúciós lépcsőfokokat. A társadalmi emlékezet igénye minden civilizációban meglévő igény. A múzeum feladata átélhetővé, rekonstruálhatóvá, újrajátszhatóvá tenni a múltat, újabb és újabb választ adva a kérdésekre - mi a múzeum, mi a művészet, mi a kultúra? Tud-e kezdeni valamit az ember a múzeum jelenségével? Tudunk-e kezdeni valamit egykor volt társadalmi szituációk üres csigaházaival? Beépítjük saját kultúránk hamis üdvtörténetének alapzatába, vagy elgondolkodunk az emberek, korok és tradíciók egymásba fonódó, alakuló, hömpölygő áradatáról, a tradíció szerepéről kultúra és identitás kialakulásában? (Oláh Mátyás László)