Összefogott a megye! - Nyolc mikrobusz vitt segélyszállítmányt Kárpátaljára
Képgaléria megtekintése2022.03.07. - 21:25 | Büki László 'Harlequin'
11 tonna adományt indított útjára hétfő délután a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, amit az egyházmegye plébániái, a Máltai Szeretetszolgálat, Szombathely Város Önkormányzata, Vas Megye Közgyűlése és a Zrínyi Ilona Általános Iskola gyűjtött. A 8 mikrobusznyi, 16 millió forint értékű segélyszállítmányt kedden reggel veszik át Tiszakeresztúron, az ottani görögkatolikus templomban, ahol a helyi karitász és más segélyszervezetek önkéntesei segítenek a rengeteg, a napi életkörülmények fenntartásához nélkülözhetetlen adomány tárolásában, szétosztásában.
"Amit most Szombathely város és az egyházmegye lakossága gyűjtött, az fantasztikus" - kezdte őszinte elismeréssel hangjában Tuczainé Régvári Marietta karitász igazgató a március 7-i sajtótájékoztatón, a Karitász Központ udvarán.
Komoly médiajelenlét kísérte a hatalmas segélyszállítmány útra bocsátását, ami megtiszteltek a város és a megye vezetői is. Majthényi László közgyűlési elnök, dr. Nemény András Szombathely MJV polgármestere, dr. László Győző alpolgármester és Czeglédy Csaba képviselő, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke - az összefogás legszebb gesztusaként - együtt pakolta az utolsó mikrobuszt dr. Székely János megyéspüspökkel, Asbóth Máriával, a Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi vezetőjével, valamint a karitász munkatársaival, önkénteseivel.
Tiszakeresztúron, ahova a szállítmány érkezik, éhínség van már, az ingyenkonyhákban és az idősek otthonában sem tudnak főzni, mert a boltokba nincs élelmiszer. Rengeteg tartós élelmiszert, konzervet, valamint bébiételeket visz emiatt a katolikus segélyszervezet Ukrajnába, ezenkívül rengeteg játékot a gyerekeknek, annak a közel több mint 100 gyereknek, akiket a háborús övezetből odamenekítettek.
A szombathelyi karitász igazgatója elmondta, ugyanezekre a dolgokra lesz itthon is szükség, mert nagyon sok család fog ideérkezni, és jelenleg is sok talált már ideiglenes szállást barátoknál, ismerősöknél, munkásszállón. A menedékkérőknek az Annunciáta Nővérek Házában alakítottak ki ideiglenes szállásokat, de kapott a karitász önkormányzati fenntartású lakásokat Szombathely város polgármesterétől, dr. Nemény Andrástól, valamint a MOP házban is 3 lakást. Ezenkívül a Martineum Felnőttképző Akadémia is tud fogadni menekülteket, és vidéken is számos helyen ajánlottak fel szállást, panziót a menedékkérők ideiglenes elhelyezésére.
A segélyszállítmányt dr. Székely János megyéspüspök áldotta meg és bocsátotta útra Isten segedelmével.
A karitász folyamatosan tudja fogadni az adományokat a Hollán Ernő 14. szám alatti központjában, valamint a Szombathelyi Egyházmegye összes plébániáján, ahonnan hétről hétre érkeznek be az adományok és itt válogatják ki, mi az, ami itt marad a Szombathelyi Egyházmegyében a menedéket kérő családok ellátásra, és mi az, amit Kárpátaljára kérnek. Leginkább tartós élelmiszerre, tisztálkodósási szerekre, piciknek bébiételre, pelenkára van szükség, ezzel lehet legjobban segíteni a családokat. Megtudtuk: szeretnének e hónap végén, azaz március végén, április elején még egy autóval elindulni Kárpátaljára.
A karitász számára -a segélyadományok koordinálásához- a szombathelyi Telekom kedvezményes áron biztosított mobiltelefont korlátlan beszélgetéssel, mivel a segélyszervezet bonyolítja a Szombathelyi Egyházmegyében a menedékkérők teljes ügyintézését. Az önkormányzat és a megye is a katolikus jószolgálati szervezetet bízta meg ennek koordinálásával, a mobilszolgáltató pedig a munka hatékonyságát kívánta segíteni adományával. Ezen a számon lehet majd a karitászt hívni probléma esetén, azaz minden ügyintézés ezen a telefonon fog történni.
A segélyszervezet külön köszöni a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola összes diákjának, tanárának adománygyűjtő munkáját, aminek eredményeként egy nagy mikrobuszra való édességet, játékot, kabalamacikat, babákat gyűjtöttek. Mivel Kijevből 100 gyereket most Tiszakeresztúrra menekítettek át, egy mikrobuszban csak a gyerekek ajándékait vitte a karitász Ukrajnába.
Már a határon várakozik a karitász-konvoj
Így segíthetsz hatékonyan:
A karitász Hollán Ernő utcai központjába konzerveket, készételeket, tisztálkodószereket, a hölgyek számára higiénés felszerelést, a gyerekeknek bébiételt, pelenkát és játékot is várnak.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász az adományokat az alábbi címen fogadja:
Karitász Központ (Szombathely, Hollán Ernő u. 14. - Hétfő-Péntek 7:00-17:00, Szombat 8:00-14:00 )
Adó 1%: Szombathelyi Egyházmegyei Karitatív Alapítvány
Az alapítvány bankszámlaszáma: 11747006-20120894-00000000 ; Adószáma: 19247665-1-18
Szállás felajánlását az alábbi űrlap kitöltésével teheted meg:
Önkéntesek jelentkezését az alábbi űrlapon várják:
Tartós élelmiszert az ország egész területén gyűjt a karitász aProgramkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás