Pópa Kornél András fényképész tárlata a moziaulában
Képgaléria megtekintése2022.08.31. - 07:10 | Déri Norbert - Déri Fotó
Augusztus 25-én, csütörtökön nyílt meg Pópa Kornél András fényképész CREATIVE FINE ART c. fotókiállítása a moziaulában. A kiállítást Bangó Mária Mira, a rendezvény szervezője nyitotta meg családias hangulatban, majd az alkotó mesélt a falon elhelyezett fotók hátteréről, fűszerezve egy-egy történettel.
Pópa Kornél neve ismerősen csenghet a fényképész szakmán és fotózást kedvelők csoportján belül, alkotásai bejárták Prágát, Szingapúrt, Bangkokot, Kalkuttát, Ciprust, Szerbiát, és Romániát. Számos fotócsoportban követik képeit a közösségi portálokon és tagja a nagyváradi Varadinum Fotóklubnak. Magyarországon most először, Szombathelyen, a Savaria Történelmi Karnevál ideje alatt mutatta be emberközpontú alkotásait.
Hogy jobban megismerjük, néhány gondolatban a művészről:
Pópa Kornél András 1977. augusztus 29-én született Dicsőszentmártonon. Már korán, kisgyermekkorban nagyon vonzódott a fényképezőgéphez és a fotózás szerelmese lett. Nyolc éves korában szülővárosában (Erdély, Maros megyében) az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelyen járt fotós szakköre Tóni bácsihoz, akitől megtanulta a fényképezés alapjait és szeretetét. Első fényképezőgépét tízévesen kapta ajándékba szüleitől, egy hőn áhított Smena 8M típusú fotómasinát. A lakótelepen gyermektársait, játszópajtásait örökítette meg leggyakrabban Orwo, Agfa és Azomures filmekre, amiket saját maga hívott elő a „sötétszobában", a fürdőszobájukban.
23 évvel ezelőtt édesanyjával Magyarországra, Szombathelyre költöztek és itt vállalt munkát a Dobosi Kft.-nél karbantartóként. A Klíma és légtechnika berendezésekkel foglalkozó cég tulajdonosa és vezetése hamar felfedezte tehetségét és ma is támogatja a 45 éves fiatalembert, például a jelen fotókiállítás létrejöttében is.
2005-ben, az OFOTÉRT-ben vásárolt első 2 Megapixeles FUJI típusú digitális fényképezőgépével barátait, családját és virágokat fotózott. 2016-ban vett első komolyabb fényképezőgépével családját és gyermekét vette lencsevégre. Hosszú idő alatt szerzett tudásával és gyakorlatias hozzáállásával kitapasztalta, hogy ráérezzen az alkotás örömére. A fotózás kedvelőből 2020-ban vált hivatásos fényképész, amikor Nagyváradon egy akkreditált fotóstanfolyam keretein belül elvégezte a Fényképész szakmát.
A most kiállított 36 fotó hangulata magával ragadja az embert, igazán egyedi stílust képvisel, amelyet a művész Conceptual Vintage-nek nevezett el. A CREATIVE FINE ART cím is tükrözi, hogy Kornél a kreatív, különleges dolgokat szereti megjeleníteni képein. Talán elsősorban a festmények adják számára az inspirációt, és az Internet adta lehetőségeket kihasználva sokat tanul más művészek és fotósok munkáiból. A világ hálóadta lehetőségeknek köszönhetően barátságok is szövődtek, akikkel a mai napig is tartja rendszeresen a kapcsolatot. Kedveli és példaképének tartja a Temesváron élő Paul Adrian Chis-t és a mostanában az „Internetről eltűnő", Ausztráliában élő, indiai származású „Sangeeta Mahajan" fotóművészt.
A Conceptual Vintage stílus, amit Kornél képvisel, véleménye szerint megköveteli, hogy fotóháttérként festett vásznakat használjon. Mivel a kézzel festett hátterek ára nagyon magas, úgy gondolta, saját háttereket készít. Néhány kísérlet és próbálkozás után megszülettek az első saját készítésű festett hátterei, amiből több mint 10 db készült.
2020-ban négy alkalommal jelentek meg fiáról, Márkról készített fotói nemzetközi magazinokban. A legnagyobb sikerének a "6TH BALKAN EXHIBITION 2021." fotópályázatra beadott képeinek elismerését tartja. A versenyre 11 képet küldött be, 58 ország jelentkezőiből 4 fotóját díjaztak:
1. „Old Time Boy " c. fotójára két aranyérmet is kapott.
B People kategóriában DIPA " (Danube International Photo Association) Gold Medal és PSA (Photographic Society of America) Gold Medal
2. „The Time" c. fotójával aranyérmet kapott.
MoL (Master of Light - Kanada) Gold Medal"
3. „Innocence" c. fekete-fehér képével aranyérmet kapott.
MoL (Master of Light - Kanada) Gold Medal
4. „Unspoken words" c. három képből összeállított munkájával aranyérmet
„FIAP" (Internationale Fédération of Photographic Art) megtisztelő dicséretet kapott.
A „Portrait of beautiful girl" c. munkáját két bronzéremmel és egy fotószalon szűri éremmel díjazták.
A „The girl with an unlit cigarette" c. alkotásra dicséretet kapott.
Tervek szerint idén lesz még egy kiállítása Szombathelyen, de már töri a fejét egy új stílusirányzaton, a „non personal" ábrázolás jegyeit hordozva. A 36 db kiállított kép között megtalálhatók az elismerést és díjakat kapott alkotások.
A kiállítás 2022. szeptember 11-ig megtekinthető az Agora-Savaria Filmszínház aulájában.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás