Konyhát és éttermet avattak Bükfürdőn
Képgaléria megtekintése2023.06.10. - 00:45 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László

Elkészült a Bükfürdő Thermal & Spa legújabb vendéglátóegysége, aminek ünnepélyes átadását június 9-én tartották. Az egység a fürdő gasztronómiai kínálatának központi konyhája, egyúttal Thermal Terrace néven étterme, amely a teljes nyári szezonnyitással együtt június 16-ától várja a vendégeket. A megnyitón köszöntőt mondott Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere és Cziráki László, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.
Az étteremavatóval lezárult a három konzorciumi taggal megvalósított, négy elemből álló „Bükfürdő 2021" projekt. Ebben a pályázatban vált biztonságosabbá a városrész szennyvízelvezetése és épült fel az ország egyedülálló szórakoztató-központja, a FunCity - összegezte dr. Németh Sándor, Bük polgármestere a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban megvalósított építkezéseket.
A gyógyfürdő ugyancsak ebben a projektben tudta bővíteni szálláshely-szolgáltatását, a Thermal Camping Bükfürdőt - emelte ki Cziráki László. A Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója számokat is sorolt: a "Bükfürdő 2021" projekt teljes támogatási összege 3,9 milliárd forint, ebből a fürdő 687 millió forintot fordított a két beruházásra, ezekhez 609 millió forint önerőt biztosított.
Dr. Németh Sándor, Bük polgármestere, Cziráki László, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, és Ágh Péter államtitkár, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője az ünnepélyes étteremavatón 2023. június 9-én (b-j)
"Azt ígértük, hogy Bük kiemelt turisztikai térség részeként lehetőségeket kap, ez az ígéret megvalósult" - kezdte köszöntőjét Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője az ünnepélyes étteremavatón. Aláhúzta: a megítélt támogatásokról szóló döntések a koronavírus-válság idején születtek, a megvalósult fejlesztések jó alapot jelentenek Bük, Bükfürdő turizmusa számára. A most lezárt fejlesztéssorozat mellett az ugyancsak a kormányzat által támogatott magánberuházásokat is említette, a kisebb és nagyobb szálláshelyfejlesztéseket. "Mindezeken a korona a Termál tér átadása lesz" - utalt Bükfürdő új agorájára, rendezvényterére Ágh Péter.
Erre sem kell már sokat várni, hiszen éppen június 9-én lezárult a tér műszaki átadása - tette hozzá Bük polgármestere. A „felöltöztetés" van már csak hátra, vagyis a Bükfürdő városrészközpontjában kialakított látogatóközpont tartalommal való megtöltése - ezzel pedig jelentős turisztikai beruházás-sorozat zárul Bükfürdőn.
Ilyen lesz Bük új fesztiválközpontja
2023.05.10. - 00:30 | Büki László

Bük hamarosan átadásara kerülő új agorájában, egy multifunkciós téren rendezik meg az idei Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivált július 19-22. között. A rendezvénytéren az utolsó simításokat végzik, mutatjuk, milyen helyszín várja majd a fesztiválozókat!
2023.05.27. - 20:00 | Büki László

Egyelőre tizenháromféle exkluzív minőségű, egyedi recept alapján készített fagyiból áll a kínálat, ami a nyár során bővülni fog. Bükfürdőn május 27-én mérték ki az első adagot a finomabbnál finomabb hűsítő édességből, mi Édes Csalogányt (az idei évben a Balaton fagyija lett) és Őrség aranyát kóstoltunk.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1914 szavazat
Új hozzászólás