Sugár Judit, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke köszönetét fejezte ki, hogy olyan sokan eljöttek a kiállításmegnyitóra. Megtudtuk, hogy hónapokkal ezelőtt született meg a gondolat, hogy Izrael állam hetvenöt éves évfordulóját méltó módon ünnepeljék meg. Sugár Judit megkereste Tóth Csaba festőművészt, hogy a képtárban található zsidó alkotók munkáiból hozzanak létre egy kiállítást. A másik indíttatást az adta, hogy Wilhelm Lujza festőművész örökösei öt évvel ezelőtt egy Wilhelm-képet adományoztak a hitközségnek. A Csendélet megtekinthető a tárlaton. Tóth Csaba a kiállítás kurátoraként szívügyének tekintette a tárlat létrejöttét, és teljes odaadással vetette bele magát a munkába.

Csapláros Andrea a Savaria Múzeum igazgatója bemutatta a Savaria Múzeum és a Szombathelyi Zsidó Hitközség eddigi közös munkáit. Az első a 2014-ben megnyílt Szemtől szemben kiállítás, melynek kurátora Kelbert Krisztina volt. A következő közös projektre 2019-ben került sor, a Fényíró Műhely című tárlat keretében a Zsidó Kultúra Házában. A Híres Szombathelyi Nők könyvsorozat is a közös munka része. A Border History project a századfordulótól 1989-ig dolgozta föl az eseményeket, egyik témája a holokausztot helyezte a középpontba. Idén nyílt meg Az ötvös című kiállítás, melyben egy zsidó család, a Bergerek ajándéka is megtalálható. 2023-ban egy szombathelyi vállalkozó segítségével a Savaria Múzeum megvásárolta Blau Márta memoárját, ez egy 1944-45-ös emlékirat, a 16 éves szombathelyi Blau Márta visszaemlékezései a deportálástól a koncentrációs táborokig.

Dr. Frölich Róbert országos főrabbi köszöntőjében arról beszélt, azt gondolnánk, hogy a zsidóság a képzőművészeteket mostohagyerekként kezeli, de valójában ez nem így van. A művészet célja valami újat létrehozni, újat kitalálni, nem öncélúan, csak azért, hogy legyen, hanem, hogy gyönyörködtessen, elmondjon valamit, átadjon egy érzést. A kiállítás képein sok stílus és árnyalat képviselteti magát. Ámos Imre Emlékezők című képe a reményt kelti a rabbiban, jóllehet a festő nem élte túl a holokausztot, mégis egy olyan idilli pillanatot ragadott meg, ami neki nem adatott meg. Ezekben a képekben az a nagyszerű, hogy mindenkinek mást mondanak.

A tárlatot Pados Gábor műgyűjtő, az Irokéz Gyűjtemény tulajdonosa nyitotta meg. Elmondta, hogy nem szokása kiállításmegnyitókat vállalni, most mégis ezt tette, saját érintettség okán. 1944 júliusában S. Judit szombathelyi lakos családtagját hat gyermekkel elvitték Auschwitzba Sopronból. A legkisebb gyerek kilenc hónapos volt és Juditnak hívták. Mindenkit azonnal a gázkamrába vittek, mert kicsik voltak és használhatatlanok a gyilkos gépezet számára. S. Judit szombathelyi lakos édesapja akkor 17 éves volt. Mengelének azt hazudta, hogy elmúlt 18. Aztán néhány hónap múlva, amikor hazatért harminchat kilóra fogyva, még mindig nem múlt el 18 éves. Szombathelyre jött, mert tudta, hogy a családját kiirtották, de reménykedett, hogy itt talál valakit, aki segíthetne. Gyöngyöskeresztre került a Viktória malomba, ahol távoli rokonok ápolták a rettenetes állapotban levő fiatalembert. S. Csilla szintén szombathelyi lakos nagymamája, Klein Rozália vette gondjaiba a fiút, aki tüdőbajjal és tífusszal is küszködött. Később, amikor megerősödött, a malomban dolgozott. Így menekült meg S. Judit édesapja. Pados Gábor S. Judit és S. Csilla kérésére vállalta el a kiállítás megnyitását. S. Judit Sugár Judit,  S. Csilla pedig Pados Gábor felesége, Sáfián Csilla.

Az Irokéz Galéria általában kortárs művészekkel foglalkozik, most mégis 20. századi művek láthatók tereiben. Ez nem véletlen, hiszen a mai magyar modern művészet kialakulásában fontos szerepet játszottak a magyar zsidó művészek.

Pados Gábor felsorolt néhányat közülük:

Farkas István festő, aki Auschwitzban halt meg 1944 júliusában, a 17 éves Ország Lili, aki az ungvári téglagyár gettójába került, szerencsére szüleivel Kassán le tudtak szállni egy haláltáborba induló vagonról. Ámos Imre 1944-ben egy német koncentrációs táborban vesztette életét. Jándi Dávidot 1944-ben agyonlőtték, mert szökni próbált a koncentrációs táborba tartó vonatról. Scheiber Hugó túlélte a zsidóüldözést, de egészsége maradandó károkat szenvedett. Vajda Lajos 1941-ben a budakeszi tüdőszanatóriumban halt meg. Czigány Dezső 1937-ben végzett saját magával és családtagjaival. Tettében minden bizonnyal a politikai helyzet is közrejátszott.

Ez a kiállítás hozzásegít mindannyiunk emlékezetének fenntartásában.

***

Az emberi szívnek két kamrája van, és izmai biztosítják az élő szervezet vérellátását. Az emberi identitásnak is két szívkamrája van, és itt is a két szívkamrának más-más a feladata, az egyik az individuális-, a másik a közösségi identitás életben-tartását biztosítja. Minden művészeti alkotásban ez a két identitáskomplexum áramlik évezredek óta. Az én-identitás a születéstől a halálig elkísér minden halandót, és e két átváltozásnál egyedül birkózik meg az emberi lét kapuőrzőivel.

A közösségi identitás a születés utáni második perctől a halál előtti utolsó pillanatig mellette van, de a lét két küszöbén egyedül kell átmennie az énnek.A közösségi identitás maga az emlékezet, ami minden művészet alapja, alfája és ómegája, ami egyben létközösség, sorsközösség és hitközösség, más szóval, kulturális, társadalmi identitás, lényegében elkülönülés, lehatároltság, különbségtétel, műveltségi karakter.

Az Irokéz Galéria jelen kiállítása a 20. századi magyar képzőművészet zsidó identitásukat felvállaló képzőművészek alkotásaiból egy szűk válogatás, amelyek a Szombathelyi Képtárban, a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményében és egy szombathelyi magángyűjteményben találhatók.

A kiállításon szereplő alkotók, magyar anyanyelvű művészek, iskoláikat, képzőművészeti tanulmányaikat ebben az országban végezték, így ezer szállal kötődnek annak történelméhez, kultúrájához, azonban szívidentitásukban megőrizték évezredes isteni kiválasztottságukat és küldetéstudatukat.

A Nagybányai Művésztelep hatása ott kisért a múlt század első felében született munkákon (Hermann Lipót), ezen belül is elsősorban az úgynevezett nagybányai neosoké (Jándi Dávid), az ezekből formálódó Nyolcaké (Berény Róbert, Czigány Dezső), majd a magyar aktivizmusé (Fenyő A. Endre, Schadl János, Scheiber Hugó). Perlott-Csaba Vilmos a Kecskeméti Művésztelep talán legjelentősebb alkotója. Perlott-Csabának, Bán Bélának és Scheiber Hugónak a munkássága átvezet már a német expresszionizmushoz, amihez sajátos egyéni karaktert ad Farkas István. Ő, Ámos Imre, Szántó Piroska és a Szombathelyről induló Wilhelm Lujza rokonságot mutat a Gresham-kör művészetével. Ide kell sorolni a kiállításon jelenlévő két szobrászt is, Bokros Birman Dezsőt és Vedres Márkot is.

Ámos Imrét azonban a Szentendrei festészethez is szálak fűzték, aminek karizmatikus alkotója volt Vajda Lajos és a vele szoros barátságban lévő Bálint Endre. Munkásságukban már a szürrealizmus hatása is jelen van, ők alapozták meg az Európai Iskola létrejöttét, aminek életfeltételeit 1949-ben diktatórikusan megszüntették.

A II. Világháború után Ország Lili az egyik legjelentősebb hazai szürrealista életművet hozta létre, míg a képgrafika terén Szemethy Imréről ugyanez elmondható. Schmal Károly mögött pedig a magyar neoavantgárd egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb, és legtalányosabb életműve áll.

A Szombathelyi Zsidó Hitközség, a Szombathelyi Képtár és az Irokéz Galéria ezzel a kiállítással tiszteleg a 75 éves Izrael állam és a többezer éves zsidó kultúra előtt.