Jazzikon a Lamantinon - Benny Golson kvartettje volt a szerdai nap sztárvendége
Képgaléria megtekintése2010.06.24. - 13:00 | Büki László 'Harlequin', Tomena Ákos
Miles Davis mondta még régen egyik basszusgitárosának: "az volt a baj, hogy hibátlanul játszottál. Merni kell kísérletezni, merni kell játszani." Az első sátras napon háromfogásos királyi menüben volt része a jazzrajongóknak, akik amellett, hogy kisérleteztek, hibátlanul is játszottak: a Finucci Bros Quartet koncertje előkészítette, a Csanyi-Lattmann Band muzsikája kímélte, míg Benny Golson kvartettje jóllakatta a harmóniákat befogadó 'hanggyomrunkat', azaz fülünket.
Játsszunk el a gondolattal, hogy a koraesti kávénk mellől kiszűrődő dalfoszlányok vezették kíváncsiságunkat a Lamantin Jazz Fesztivál rendezvénysátrába. Ami persze nem igaz, de miért ne lehetne így? Miért ne kávézhatna a T. Olvasó valamelyik főtéri teraszon, s miért ne téríthetné be az asztalok közt incselkedő zene, hisz a főtéri viharbiztos sátorban igazi 'terüljasztalkám' várta a korántsem viharmentes zene rajongóit és szimpatizánsait.
Bemelegítésként a Finucci Bros Quartet-et hallhattuk, akik jól képzett, fiatal muzsikusokból álló zenekar, gitár, basszusgitár, billentyű és dob felállásban. Kiemelendő közülük a gitáros, Balogh Roland, aki tavaly megnyerte a Montreux-i Jazz Fesztivál gitárosoknak kiírt versenyét. Ez a jazz műfajában felér egy filmes Oscar-ral, tehát a Viva Comet-díjasok vegyék el a mellük előtt tanyázó öklüket, mielőtt verni kezdenék. Hangzása legjobban talán Pat Metheny-ére hasonlított, a hangok mögött rejlő tudása, a harmóniák kidolgozottságán alapuló játéka pedig egész egyszerűen lenyűgöző volt. Amit egy kicsit hiányoltunk a kvartett játékából, az a színpadi testbeszéd. Hajós András nem kevés humorral jegyezte meg anno, hogy a jazz-ben nem az számít, ki mit játszik, hanem hogy milyen arcot vág közben hozzá... Hatásfokozóként bizonyára sokat dobna a produkción. Meg kell említenünk a basszusgitáros, Horváth 'Plútó' József kísérletezőkedvtől átitatott szólóit is.
Miles Davis mondta még régen egyik basszusgitárosának: "az volt a baj, hogy hibátlanul játszottál. Merni kell kísérletezni, merni kell játszani. "Horváth „Plútó" József - vagy ahogy Bordás József dobos felkonferálta: a basszusgitár Maradonája - nagyon is mert játszani, öblös sziporkái igencsak simogatták hallójáratainkat.
A kvartett javarészt saját számaival örvendeztette meg a publikumot, amiket Balogh Roland az ikertestvérével, a zongorista Balogh Zoltánnal közösen jegyzett. Üde színfoltként áthangszerelték egy 1975-ös orosz filmdráma betétdalát (A cigánytábor az égbe megy), a koncert zárásaként pedig súlyos dob-basszus témákkal megspékelt, funk-jazz elemekkel operáló darabbal (Thief) lopták be magukat a nem is oly titkos kedvenceink panteonjába.
Folytatásként - ha nem is olyan hosszan - Csanyi Zoltán - Lattmann Béla Band-je következett, akik olyan zenét játszottak, amit akár napestig elhallgatottunk volna. Sorok írójának első dzsesszközeli élménye a Kaszakő Jazz 'Édenkert' című lemeze volt, amiről két szám, a Dr. Q és a Jégeső rongyolta szét leginkább a barázdákat. A 80-as években fúziós jazzt játszó Kaszakő akkori merész, kísérletezőkedvű billentyűse Csanyi Zoltán volt - aki azóta Las Vegasban épített karriert -, basszerosa pedig Lattmann Béla. A két zenésznek most újra lehetősége nyílt arra, hogy együtt játszhasson, s a közös munka gyümölcse egy új hanghordozóban csúcsosodott ki. A "Walk on the beach" korong anyaga többnyire Csanyi Zoltán szerzeményeit tartalmazza, érezhető rajtuk a latin és R&B beütés, s ez a zenei sokszínűség képezte a kedd esti koncert magját is. Az est folyamán további három kitűnő muzsikussal ismerkedhettünk meg. Szendőfi Péter a hazai jazzdobolás emblematikus figurája, aki virtuóz játékával - Csanyi Zoltánnal és Lattmann Bélával közösen - világszínvonalú ritmusszekciót hozott létre. Lamm Dávid a fiatal generáció kiemelkedő alakja, aki korát meghazudtoló érett gitárjátékkal és muzikalitással bizonyította rátermettségét. A kvartett vendégművésze Horváth Kornél, ütős (szintén a régi Kaszakő felállásból), aki még gazdagabbá tette a zenei műfaj színvilágát.
Kevés jazzmuzsikus mondhatja újítónak magát, és még kevesebben büszkélkedhetnek azzal, hogy szó szerint újradefiniálták a jazz fogalmát. Az est, s egyben az eddigi fesztiválok talán legnevesebb fellépője, a jazz zene ikonikus alakja, Benny Golson és Quartet-je lépett a Lamantin színpadára. Benny Golson a jazzélet legnagyobb alakjaival zenélt eddig élete során - Duke Ellington, John Coltrane, Clifford Brown, Dizzy Gillespie, Miles Davis, Benny Goodman neve minden zeneszerető számára ismerősen cseng. Ő az egyetlen, ma élő művész, akinek 8 jazz-standardet köszönhetünk, melyek a mai napig újra és újra feldolgozásra kerülnek. Több szerzeménye ott szerepel minden jazz muzsikus „táskájában", repertoárjában, úgymint a Whisper Not, a Killer Joe, az I Remember Clifford, az Along Came Betty, de olyan tévésorozatok zenéit is neki köszönhetjük, mint a M*A*S*H és az Mission Impossible. Tenorszaxofonján érezni a jazz utánozhatatlanul amerikai ízét, technikája, szvingelése, szólóinak kidolgozottsága 81 évesen sem veszített varázsából. A jazzballadákat (pl. I Rememeber Clifford) úgy adta elő, amit rajta kívül kevesen tudnak, előadásmódjának gyönyörű hangtónusa volt.
Golson mellett ma este három kitűnő zenészt hallhatunk: Kirk Lightsey, zongoravirtuóz klarinétosként kezdte, majd ösztöndíj helyett a koncertezést választotta, klarinét helyett pedig a zongorát. Úgy tűnik, jó csere volt, hisz sikert sikerre halmozott, 1998-ban például a Downbeat magazin megválasztotta az év zongoristájának. A keddi koncerten komolyzenei kötődését is megmutatta: a Spring is here virtuóz futamai egy külön kis zenei egységet, oázist alkottak, koncert a koncertben érzést keltve a hallgatókban.
Douglas Sides ezzel ellentétben a zongoráját cserélte dobokra, szintén sikeresen. Zeneművészeti tanulmányai után látványos karrierbe kezdett: hírességek oldalán illetve saját zenekaraival készített lemezeket, koncertezett és komponált. A Lamantinbeli koncerten a Whisper Not című Golson-klasszikust olyan döbbenetes dobszólóval fűszerezte, hogy a szóló közepén kénytelen volt húzni a fellazult lábcinen.
Gilles Naturel, elismert bőgős nevét leginkább onnan ismerhetjük, hogy meghatározó tagja Johnny Griffin ritmusszekciójának. Szinte észrevétlenül, de annál pontosabban hozta a mézesbödön mélyeket, szólóiban a miles davisi instrukciókat szem előtt tartva bűvölte hangszerét.
Szombathely jazzt szerető közönsége a ráadás után sem akarta leengedni a színpadról a virtuóz négyest, akik közel kétórán keresztül ídézték meg az 50-es évek Amerikájának bebop és hard bop klasszikusait.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
Új hozzászólás