Kantátazenés istentisztelet örök élet vasárnapján az evangélikus templomban

Képgaléria megtekintése2024.11.25. - 14:45 | Bogdán Kriszta - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A szombathelyi evangélikus gyülekezet a november 24-i kantátazenés istentiszteleten Johann Sebastian Bach muzsikájával emlékezett és ünnepelte az örök élet vasárnapját, amin közreműködött a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar és a Savaria Szimfonikus Zenekar művészei, Nagy Anna (szoprán), Csapó József (tenor) és Hámori Szabolcs (basszus) énekes szólisták. Igét hirdetett Gregersen-Labossa György lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottság elnöke.

A Lakner-Bognár Nóra és Lakner-Bognár András által vezetett VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar a Szombathelyi Evangélikus Egyházközséggel karöltve méltó keretet adott az egyházi év végét jelző csendes, szerény ünnepnek, örök élet vasárnapjának.

Mire szólít ez az ünnep? Nyilvánvaló: mint ahogyan megannyi más ünnep is, visszatekintésre, számadásra hív; újra eltelt egy esztendő. Ám tekintetünket nemcsak a múlt, hanem a jövő felé is fordítja. Számos gyülekezetben örök élet vasárnapja az, amikor megemlékeznek az elmúlt esztendőben elhunyt testvérekről. Hiszen nem halottak ők; itt élnek szívünkben. Nem halottak. Csak előrementek. Ők azok, akik már az örök élet részeseivé váltak.

A szombathelyi evangélikus gyülekezet november 24-én a délelőtti istentiszteleten Johann Sebastian Bach muzsikájával emlékezett és ünnepelt. Bach muzsikája, ha van fülünk a hallásra, ha van szemünk a látásra, ha van szívünk a megértésre, az örök élet reménységével és bizonyosságával új távlatot nyit - a végtelen felé...

A protestáns zene fejedelme az egyetlen, a Szentháromság utáni 27. vasárnapra írt kantátáját, a 140-est Lipcsében komponálta. (A Szentháromság ünnepe utáni 27. vasárnap csak ritkán szerepel az egyházi naptárban; csupán akkor, ha húsvét ünnepe március 22. és 26. közé esik. Ez Bach lipcsei munkásságának időszaka alatt mindösszesen kétszer, 1731-ben és 1742-ben fordult elő.) A 140. kantáta dallamai először 1731. november 25-én csendültek fel a lipcsei Szent Miklós-templomban (Nikolaikirche).

A kantáta alapját a német evangélikus lelkész, költő és zeneszerző, Philipp Nicolai 1599-ben írt „Wachet auf, ruft uns die Stimme" című három versszakos korálja adta. Philipp Nicolai 1596-tól egy kis vesztfáliai város, Unna gyülekezetének lelkészeként szolgált. Beiktatása után rövidesen kitört a város történetének legnagyobb pestisjárványa, melynek nyomán mintegy ezernégyszázan haltak meg a gyilkos kór következtében. Nicolai maga is megbetegedett, s miközben orvosként segítette híveit, s lelkészként sorra búcsúztatta a halottakat, ő maga is a halálra készült. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy külső segítségre nem számíthat; egyedül az állhatatos és folyamatos imádkozás adhat erőt, támaszt, reményt számára. Az átélt borzalmak minden gondolatát a halál és az örök élet felé fordították. Ezekben a nehéz időkben lelkészi tanait, gondolatait naplójába jegyezte le. A pestis végül mégsem győzte le őt. A betegségből felépülvén naplóját kis könyvecske formájában, „Örök élet örömének tüköre" címmel megjelentette. Ennek függelékében két általa, az átélt borzalmak nyomán írt ének is szerepelt, a „Milyen szépen ragyog a hajnalcsillag" és a „Harsány szó kiált az égbe...", melyek később nemcsak számos keresztény énekeskönyvbe, hanem számtalan zeneszerző feldolgozása által a zeneirodalomba is bekerültek.

Bach ez utóbbi korált dolgozta fel szoprán, tenor és basszus szólistákra, négyszólamú kórusra és barokk hangszeregyüttesre írt 140. kantátájában. A kantáta Nicolai koráljának második versszaka köré épül fel, és szimmetrikusan szerveződik. A zeneszerző a korál három versszakát ismeretlen szerző szövegeivel gazdagította. A hét zenei tételt tekintve Nicolai korálénekének első versszaka az első tételben nagyszabású korálfantáziaként jelenik meg, melyben a korál a szoprán szólamban cantus firmusként vonul végig a többi szólam polifonikus szerkesztésű zenei anyagába ágyazva. A második versszak a negyedik tételben a korálelőjáték stílusában a tenor szólam tolmácsolásában, a harmadik versszak pedig az utolsó, hetedik tételben négyszólamú korálként csendül fel. A korál versszakait a szólisták egy-egy drámai recitativo (2., 5. tétel) és duett-ária (3. és 6. tétel) párja köti össze. A kantáta a földi és égi szerelmet, a földi boldogságot és a mennyei üdvösséget egyesíti. A tenor szólista a narrátor és egyben az őr is, akinek kiáltása a mennyei vőlegény érkezését jelzi; a basszus szólista Krisztust, a jegyeséhez siető vőlegényt testesíti meg, míg a szoprán a hívő lélek, a menyasszony. Klaus Hofman Bach-kutató szavai szerint a „Wachet auf, ruft uns die Stimme" (BWV 140) nemcsak a legszebb és legnépszerűbb, hanem a legérettebb is a zeneszerző korálkantátái közül.

A 140. kantáta a szombathelyi evangélikus templom istentiszteletén a bachi hagyománynak megfelelően a karácsonyt megelőző bűnbánat és felkészülés négyhetes adventi időszaka előtt, a Szentháromság ünnepe utáni 27. vasárnapon hangzott el neves szólisták (Nagy Anna - szoprán, Csapó József - tenor, Hámori Szabolcs - basszus), a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar művészeinek tolmácsolásában, Lakner-Bognár Nóra vezényletével. Orgonán Lakner-Bognár András orgonaművész játszott.