A kőszegi posztós céhek, a kőszegi textilipar előzményei

Kőszeget a 19. század második felében elkerülte a kapitalista fejlődés. A Semmeringbahn (1853) és a Déli-vasút Sopron-kanizsai vonalának megépítésekor (1865) e két vasútvonal holtágába szorult a város, amely korábban az Adria és a Bécsi-medence között folyó tranzitkereskedelem egyik áteresztő állomása volt. Megszűnt a tőkebeáramlás, nem volt komolyabb ipari beruházó kedv, így a kőszegi manufaktúraalapítások a 20. század elejére tolódtak át. Az egykor nagyon gazdag kőszegi céhes iparból a feudális társadalmi válságot tulajdonképpen csak a textilipar élte túl. Erre támaszkodva jöttek létre a kőszegi textilüzemek. A nagyipar megjelenése előtti elszigeteltséget nagyban oldotta a város gazdag céhes ipara.

A történeti Vasvármegye egyetlen szabad királyi városában az első céh 1504-ben alakult, ezt követően még 54 működött az évszázadok során. Nincs az az iparág, amely itt művelőre ne talált volna. Kőszeg falai között nagy számmal éltek szeg-és szerkovácsok, tűcsinálók, szűcsök, tímárok, gerencsérek, szappanosok, csizmadiák, sarkantyúkészítők, kolompárok, gombkötők, puskaművesek, süveggyártók és szűrszabók. Sőt éltek itt harang-s orgonakészítők, körzőcsinálók, kesztyűsök, rizspor- és parókakészítők is. Kézműveseik a céhek korában világlátott emberek, akik közül sokan - mint segédek - vándorlásuk ideje alatt Németországban, sőt Belgiumban is megfordultak. Külföldi iparosoknál magukat továbbképezve magukkal hozták a finom formaérzéket, az ipari technikát, és általában a felvilágosodás szellemiségét, a polgári öntudatot.

A 17. századtól kezdve a többi iparos közül - számban, tekintélyben és jómódban - a híres kőszegi posztósok tűntek ki leginkább. Posztójuk keresett cikk volt a dunántúli vásárokon. A 19. század első felében beköszöntött a gőz és gép korszaka, ami nagy lendületet adott az ipari fejlődésnek, és lassacskán elsorvasztotta a kisipart.

A kőszegi posztóipar sem kerülte el sorsát, de végül nagy erőfeszítések árán, a modern technika vívmányait felhasználva, 1845-ben 800 darab részvény kibocsátásával Ertl János városbíró indítványára elhatározták a kőszegi posztógyár megalapítását, hogy ezzel is javítsanak a város közgazdasági viszonyain és emeljék annak forgalmát.

Még ugyanebben az évben hozzáláttak a modern gyár építéséhez a Pulverstampf-réten. Biztató eredménnyel kecsegtette az érdekelteket Kossuth Lajos és társainak a hazai ipar védelmére megindított hazafias propagandája és a különféle „Iparvédő egyesületek" keletkezése is.

De a vállalat még meg sem izmosodott, máris szomorú válság elé nézett, amikor 1848-ban kitört a forradalom és szabadságharc, majd kellő forgó tőke hiányában az üzem beszüntette működését. Mindezt elsősorban az osztrák kormánynak a magyar vállalattal szemben tanúsított szűkkeblűsége s Rohonczy Ignác császári hadi biztoshoz intézett tiltó parancsa okozta, miszerint a gyár büntetés terhe alatt posztót a magyar felkelőknek nem szállíthat. A polgárságnak az a törekvése, hogy a gyárat újraindítsa, dugába dőlt. Gazdag felszerelését, gépeit 1859-ben potom áron eladták.

A kőszegi posztósok azzal is igyekeztek a haladó kor szellemével lépést tartani, hogy tökéletesítették ipari technikájukat és egész üzemi berendezésüket, a modernebb szövőszékek és a második közös kalló felállításával, új helyszínen, a mostani nemezgyár területéhez tartozó alacsony épületben. Azonban a kellő anyagi erő hiánya miatt a mindinkább előtörő nagyipari termeléssel sem mennyiség, sem minőség, sem ár tekintetében nem tudtak már lépést tartani. 1885-ben Bieberauer Vilmos, Schmidt Mihály s Gabriel József, mint utolsó művelői ennek a valamikor nagy jelentőségű iparágnak, még részt vettek gyártmányaikkal az 1885-ös budapesti ipari kiállításon, ahol aranyérmet nyertek munkájukkal. Hét évvel később azonban a kőszegi posztósok kézműipara teljesen megszűnt.

1896-ban a régi kalló helyén nemezgyár létesült, amely nemezt, fezt, és kalapformákat szállított a Balkánra, Kis Ázsiába, Lengyel-, Finn- és Észtországba. A nemezgyárat alapító Eisner Kamill 1923-ban Sisak- és Fémárugyár néven egy másik gyárat is alapított Kőszegen, a régi posztógyár épületében. A gyárban különféle gyapjúból nemezeléssel keményebb, tömörebb és vastagabb sisaktompokat állítottak elő további feldolgozásra, például a tűzoltóság, a rendőrség, a csendőrség, a katonaság számára, de exportra is dolgoztak. A gyár nagyüzemileg 1930-ig működött, ekkor az épületet a Tanítóképző Intézet foglalta el, majd 1947-ben végleg elbontották a komplexumot. Kisüzemileg 1940-ig néhány emberrel folyt még ezeknek a sisaktompoknak a gyártása a város egy másik épületében.

Az Első Magyar Nemez-, Posztó-és Kalaptompgyár^­ megalakulásától a ma is működő Nemezgyárig 

1896-ban Eisner Frigyes és Eisner Kamill testvérpáros megalapította az egykori posztós céh helyén az Első Magyar Nemez- Posztó-és Kalaptompgyárat. Az Eisner Testvérek Első Magyar Nemezgyára, vízierővel működő saját villamos telepet rendezett be 1905 végén. Termékeivel 1906 nyarán, Szombathelyen az áruminta-kiállításon is részt vett, ugyanezen év őszén a bukaresti kiállításon ezüstéremmel tüntették ki. A város is méltányolta a gazdasági életben betöltött szerepét: 1907 elején saját téglagyárából önköltségi áron nagy mennyiségű téglát bocsátott rendelkezésre munkáslakások építése céljából.

A miniszterelnökség a gyár részére 1907-ben a magyar korona országai egyesített címerének használatát engedélyezte. A nemezgyár termékeinek kétharmadát számos európai országon kívül Dél-Afrikába, Észak- és Dél-Amerikába, valamint Elő-Indiába és Kínába exportálta.

1917-ben az országosan elismert, jó nevű Nemez Ipartestület átalakult, új neve Nemezgyár Részvénytársaság lett, és felvásárolta a csődbe jutott csipke-és hímzőgyárat. 1918-ban nagyobb külföldi (osztrák és svájci) tőkebevonással létrehozták az Első Magyar Nemez-, Posztó- és Fezgyár Részvénytársaságot. Az 1918. évi megalakulástól a város két ellentétes részén, de közös (bécsi) irányítás mellett működött a nemezgyár és a korábbi Első Magyar Hímzőipar Soukup és Korb gyár helyén létesült posztógyár. Az első és a második világháború ideje alatt a Kőszegi Posztó-és Nemezgyár nagy fontossággal bírt.

1949-ben mindkét gyárat államosították, a két gyár Kőszegi Nemez-és Posztógyár Nemzeti Vállalat néven működött tovább. 1963-ban a vállalatot a Kőszegi Bútorszövetgyárral, a Soproni Szőnyeggyárral, a Szombathelyi Takarógyárral, valamint a Tatai Szőnyeggyárral egyetemben a szombathelyi központú Lakástextil Vállalathoz csatolták.

A nemezgyárat 1992 szeptemberében az Agropartner Holding Rt. vásárolta meg a Lakástextil Vállalattól. 1997-ben Bio-Nemez Kft. néven vált ismertté az üzem. Termékeik egy része kizárólag természetes alapanyagokból készült, 100% gyapjúból, műszál hozzáadása nélkül. Ausztriában az ottani bio-házakban használták fel ezt a természetadta anyagot.

Az 1990-es évektől fokozatosan csökkent a nemez iránti kereslet. Ennek oka a műanyagok előretörése egyes iparágakban, az olcsó munkaerő révén kedvezőbb árú termékek beáramlása Ázsiából. 

A 19. században épült gyár hírnevét 2016-tól Fodor Ilona és Hargitai Éva építi tovább, Multifelt Factory jogcím alatt. A cég nevében szereplő „multi" kifejezés a filc sokszínűségére enged következtetni. Fodor Ilona a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán tanult, majd a mesterképzést a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatta, ahol külgazdasági szakirányon közgazdaságtanból diplomázott. Ezt követően Budapesten maradt, energetikai területen, a MOL Nyrt-nél helyezkedett el, ott dolgozott majd húsz évig közgazdászként. Régiós projektmenedzserként vállalatfelvásárlásokkal foglalkozott, főleg külföldi olajvállalatok privatizációja során vezetett tárgyalásokat, adott ajánlatot és készítette elő a szerződéseket. Hargitai Évával egy családi nyaralás keretei között találkozott, akkor került szóba először a kőszegi nemezgyár. Éva akkoriban programtervező matematikusként egy szoftverfejlesztő konszern marketingmenedzseri feladatait látta el. A gyes alatt a webáruházában a gyár filceit értékesítette, és már korábban a gyár megvásárlásán gondolkodott. Barátságuk mély bizalommá alakult, Éva álmát így már ketten építették tovább. Az újabb „ipari forradalmi hullám"-ot így csak a Kőszegi Nemezgyár élte túl, utolsó mohikánként képviselve az egykor virágzó Vas megyei könnyűipari ágazatot.

Hargitai Éva és Fodor Ilona - Fotó: Fodor Ilona Facebook oldala

A Nemezgyár fennmaradásában nagy szerep jutott Ilona és Éva kreativitásának, szorgalmának, a természetes alapanyagok iránti szeretetének. Mindennek alapja nagyfokú környezettudatosságuk. Hargitai Éva sajnos 2020 májusában autóbalesetben elhunyt, helyét az üzleti életben Olasz Éva vette át. A nagy múltú gyár igazi ékszerdoboz az ékszerdobozban. Falai között az ipari matuzsálemek a levegőben szálló gyapjúszálak homályában féltve őrzik ipartörténetünk egy darabját. Végigjártuk üzemcsarnokait, próbáltuk magunkban feleleveníteni a múlt képkockáit, az 50 éves dolgozói jubileumát ünneplő Sopár Jakab elbeszélése alapján, jelenkori, illetve jövőbeli terveikbe pedig a tulajdonostársak beszámolójából nyerhettünk bepillantást.

A Multifelt Factory 2024-ben elnyerte a Generali EnterPrize díjat a környezetvédelem iránti elkötelezettségéért! A díjat Szilágyi Áron Fenntarthatósági Nagykövet adta át Fodor Ilonának és Olasz Évának. - Fotó: Multifelt Factory Facebook oldala

A nemez előállításának alapanyaga, technológiája

Mielőtt elmerülnénk a nemez előállításának rejtelmeiben, ismerkedjünk meg Rigó István rőti völgyi juhász rövid életútjával. A nemezgyártól egy kőhajtásnyira helyezkedett el a birkák akolja. Háromszáz birka legelt az 1950-es években az osztrák határ szomszédságában. Rigó István Debrecenből érkezett, korábban Balmazújvárosban élt. Hosszú ideig juhászkodott Semsey grófnál, majd a debreceni görbe Balogh Istvánnál. 1950-ben a debreceni Mezőgazdasági Akadémia foglalkoztatta. Később az akadémia egyik tanára,-aki később Kőszegre került főagronómusnak,- elhelyezte a juhászt a helyi mezőgazdasági technikum tangazdaságába, ahol családjával még szolgálati lakáshoz is jutott. Rigó István tartja magát a pásztorélet törvényeihez, de a város és a gyár szomszédságában már ő is sokat változott. Fején svájci sapkát, lábán gumicsizmát viselt. Még varjúszárny-nagyságú bajszát is levágta, mivel állandóan kiverte a levest a kanalából. A rövid ráhangolódás után kanyarodjunk vissza ipartörténeti látogatásunk fő útvonalához.

A technológiáról annyit kell tudni, hogy a gyapjúhoz jak-, kecske-, teve-, vagy marhaszőrt kevertek, ezt kiegészítették a természetes szálnak tekinthető viszkózzal. Manapság kizárólag birka szőrrel dolgozik a gyár. A nemezgyártásban az állati szőröknek a hő és a gőz hatására mutatott változékony tulajdonságát használják ki.

Alminőségű gyapjú esetében, annak feldolgozása előtt szükség volt az alapanyag növényi szennyeződésektől való megtisztítására. Ezt a célt szolgálta a karbonizálás, amely az alábbi munkafolyamatokat foglalta magában: savazás, égetés, semlegesítés, mosás, szárítás. A savazó kád lyukacsos kazettájába tömték a gyapjút, majd egy 40-50% hígítási arányú kénsavat tartalmazó kádba merítették. Miután az alapanyag elhagyta a savazó kádat, meghatározott ideig állni hagyták, majd centrifugálták. 130^° C-on kiégették, hatására a növényi szennyeződés elszenesedett, kivált az anyagból. A neutralizálás fázisában a körmosókádban legalább tíz percig áztatták, közömbösítették a gyapjút. Végezetül ismét centrifugálták és megszárították. A gyár karbonizáló részlege manapság üzemen kívül van, mivel a gyár a 21. században kizárólag jó minőségű gyapjúval dolgozik.

A következő előkészítő művelet a farkasolás, amikor fémfogak laza szerkezetűvé tépik szét az anyagot. Műszaki nemezek esetében, melyek elérhetik a 2-3 centiméter vastagságot, nem szükséges alaposabb farkasolás, így ebben az esetben egy egységes farkasológép végzi az adott műveletet. A konfekciónemez - melynek vastagsága 1-4 mm - már finomabb bontást igényel, következésképpen a többegységes farkasológép szerepe kerül előtérbe. A farkasológépekbe etetőszekrény adagolja a gyapjút. A farkasolt anyagot ventilátorral kamrákba fújatják, zsákokba gyűjtik, innen szállítják a kártoló üzemcsarnokába.

A kártológép három egysége teljes bontással, áttetsző fátyolt képez a már laza alapanyagból. A fátyol egy végtelenített bundakendőre tekeredve kanyarog a gép falécekből álló hengerei között, egészen addig, amíg el nem éri a kívánt vastagságot. Ezt követően a bundakendőt elvágják, feltekerik.

A következő feldolgozási folyamat a nemezelés. Az alapkendő viszi előre az anyagot, miközben az alja keresztülmegy egy vízzel teli merítővályún. A bundát a gőzölő asztalnál nedvesítik, majd az öntöttvas nemezelő asztal alá kerül, amely excentrikus mozgással préseli egymásba, akár három perc leforgása alatt a finom gyapjúszálakat. Vékony konfekció esetében több bundát nemezelnek egyszerre úgy, hogy a bundarétegek közé kendőt helyeznek, vastagabb áru előállítása esetén két bundát nemezelnek össze.

A filcet, méretre kallózva még tovább tömörítik. A konfekciót kevésbé kallózzák, ellenben a csiszolókorongok kőkemény tapintásúak. Az automata gépek megjelenése előtt a régi hagyományos kallózó gépeket mind fából készítették a nemezgyár asztalos-műhelyében. Fakalapácsok csattanásait visszhangozták a környező hegyek. A kalapácsos kallózó gépek erős fizikumot igényeltek. A nemezt kézzel helyezték a gépbe, kézzel szedték ki a gépből, sőt, kézzel nyújtották. Idegenvezetőnk, Sopár Jakab, 1970-ben a karbantartó műhely dolgozójaként részt vett e régi kallózó gépek transzmissziójának megalkotásában. A konfekciónemezt manapság hengeres kallózó géppel tömörítik. A műszaki nemezt kallózás előtt savazzák, hogy a gyapjúszálak erősebb rostjai, könnyebben egymásba tömörüljenek. Erre a célra egy másik savazó kádat alakítottak ki. A nemezelt anyagot gömbbe csavarják, emelőszerkezettel megfogják, majd a kádba engedik. A méterblokkokat más módszerrel-, úgynevezett kalodában engedik a savas közegbe. A hengeres kallógépek gumi alapú alkotóelemeit viszont a sav kikezdi, így a ma már minimális rendelésre készülő műszaki nemezt hagyományos kalapácsos gépen kallózzák, melyet két ember kezel, egyfolytában forgatva a nemezt, mivel hosszú távú állandó pozícióban becsípődhet, kilyukadhat.

Mosásra, közömbösítésre szintén saját rezsiben készült fa mosókádak állnak rendelkezésre. A közömbösítés szódával történik. Túlzott mosás esetén a kallózott anyag visszanyúlhat. Természetesen ennek a technológiának is megvan a mai, fémből készült változata. Víztelenítésre a konfekciónak centrifuga, a műszaki nemeznek hengeres víztelenítő gép áll rendelkezésre.

A mosást követi a festés. Kettő festőkádban a vékonyabb konfekció-, és dizájn filceket festik, a harmadik kádban a vastagabb konfekció éri el a kívánt színhatást. A műszaki nemezt nem festik, kivéve nagyon ritka esetekben a nyeregnemezt. A nemezgyár jelenleg 43 színmintával dolgozik. A meleg, de nem forró vízbe sót, ecetet tesznek. A só a festék erőteljesebb oldódását, az ecet a festés tartósságát segíti elő. A festési idő három-négy órát vesz igénybe.

A 21. században a filc festéséhez a Multifelt Factory Kft. svájci cégtől beszerzett szintetikus festékeket használ, amelyek a legmagasabb, „Ökotex 100" tanúsítvánnyal rendelkeznek. Laboratóriumi vizsgálatok támasztják alá, hogy a mai modern kor filcei illékony szerves

vegyületektől mentesek. A végterméket szárítják, ezt követően pedig noppolják. A konfekciónemezt tűkre helyezve engedik be a kúpkerék meghajtású, lánctovábbítású automata szárítógépbe. Noppolás során csipesszel leszedik a nemezre tapadt szöszöket. A műszaki nemezek az isser szárítókban rácsokra tekerve pihennek két-három napig, vastagságtól függően. A műszaki áru szélezése szélező asztalon tolókéssel történik. A konfekciót sima asztalon ollóval szélezik. A kieső anyagot zsákokba teszik, majd tépőgépen feltépik, a színezetlen anyagot visszatáplálják, a színes hulladékanyag felhasználását, jelentőségét a későbbiekben a tűzött nemez kapcsán tárgyaljuk.

A vasaló szomszédságában egy modern stancológép található, mely a vásárlóval történő külön egyeztetés alapján a kívánt formára vágja a nemezt. Mint látjuk, a nemez előállítása

nagyon vízigényes technológia, ahhoz azonban, hogy vizet tudjanak nyerni, szükség volt a Gyöngyös patak medrében egy duzzasztógát megépítésére.

Működésének első évtizedeiben a gyapjú, illetve egyéb állati szőröket feldolgozó üzem a nagymérvű vízfogyasztás miatt egyfolytában pereskedett a vízi molnárokkal. A nemezgyár Kováts Rezső „kőszegi kútfúró"-hoz fordult, aki nem messze a gyártól a sziklás talajban bőséges vízforrásra bukkant. A perdöntő kút megszületésével, mindkét fél nagy örömére, pont került az ügy végére.

1976-ban a Latex Kőszegi Nemezgyárában 480 m³ vizet használtak fel naponta. 1966 óta működött az a tisztító berendezés, amely a Gyöngyös patak vizét megtisztította. Néha óránként eldugult a kavicsszűrő a rendszeres, nagy megterhelés miatt. Ezért vált szükségessé egy előülepítő kiképzése, ahol a patak hordalékát lerakódtatták. Az 1976-ban épült 3280 m³ köbtartalmú víztározót a Gyöngyös-Répce menti Vízrendezési Társulat készítette el. A gyakorlatban úgy zajlott a folyamat, hogy a nemezgyárhoz tartozó zsilipen keresztül került a patak vize az előülepítőbe, onnan a kavicsszűrőt tartalmazó vízház hatalmas medencéjébe. A szűrt vizet egy szivattyú a kikészítőüzemben található víztoronyba nyomta fel. A víz nyomását szabadesés biztosította. A kazán működéséhez lágy vízre volt szükség, melyet ionizáló berendezés biztosított. A vízház megfelelő működéséről három vízház kezelő asszony gondoskodott. A 21. században a vízház már nem működik, a csökkent termelés vízszükségletét a nemezelőcsarnok alatt elhelyezkedő saját kút biztosítja.

A gőz előállítására a vállalat csúcséveiben kettő szenes kazánt üzemeltetett. A kazánok fűtése lignittel történt. 1954-ben már egy 350 lóerős ellennyomásos gőzgép tette gördülékenyebbé a termelést. Mellette a generátor termelte a villanymotoroknak az áramot. Fogaskerék-rendszerrel építették össze a generátort a gőzgéppel. A gépegységet központi olajozással látták el. Az olajat a felmelegedés ellen vízzel hűtötték. Ez a gép látta el a gyárat elektromos árammal. Tizennégy légkörös új kazán termelte a gőzt, melyet a megnövekedett tűztér következtében alacsonyabb kalóriaértékű szénnel is fűthettek.

Az égésből származó melléktermékek a 31 méter magas, nyolcszögletű, tetején gömb alakú kéményen keresztül távoztak. A kémény mára korszerűtlenné, balesetveszélyessé vált, lebontották, helyét fémből készült gázkéménnyel pótolták. 

Fodor Ilona a Nemezgyár vétele előtt ellátogatott barátnőjével és üzlettársával, Hargitai Évával egy németországi filcgyárba, ahol ugyanazt a technológiát vélték felfedezni, mint a kőszegi gyárban, csak modernebb gépekkel.

Kőszegen a hagyomány keveredik a modernitással.  Nagyon modern, automatizált gázkazán dolgozik a gyárban, az elektromos energiát napelemek segítségével nyerik. Ugyanakkor gépeik nem mai darabok, ellenben kiválóan javíthatók, felújíthatók. A két tulajdonos hölgy pár éve beruházott egy kártolóba, előtte stancoló gépbe, varrógépbe, felújíttattak további gépeket. Fokozatosan, céltudatosan haladnak előre. A következő időszakban épületrekonstrukciót és energiahatékonyság-növelő beruházásokat terveznek, például nyílászárócserét, világítás korszerűsítést, tetőszigetelést.

                                                                                             (Folytatjuk...)

Felhasznált Irodalom:

SZABAD FÓRUM Rusvay Lajos: Még egyszer a magyarországi lengyel menekültekről Takáts Géza; Bariska István: Mozaikok a Lakástextil Vállalat Kőszegi Bútorszövetgyárának életéből (1978. 112. p.)  Honismeret, 1981. 9. évf. 55-56. oldal

Https://www.kvmkl.hu/allando-kiallitasok/kismesterségek

Taucher Gusztáv: Kőszeg ipara Trianon előtt és után In:Chernel Kálmán: Kőszeg szab. kir. város múltja és jelene- Auguszt János: A régi kőszegi posztóipar szomorú históriája- Városi Levéltár- A kőszegi Ipartestület levéltára = Polgári fiú- és leányiskola, Kőszeg 1928, 3. 9. 10. 11. oldal

Https://tmte.hu/wp-content/uploads/2023/11/MTT202304_50_Koszeg.pdf Lázár Károly: Fejezetek a kőszegi textilipar történetéből.

Egyháztörténet, egyházi irodalom/Harsányi László: A kőszegi zsidók-. A magyarországi zsidó hitközségek monográfiái 6. (Budapest, 1974.) IV. fejezet: A kőszegi zsidóság 1938-ig, az újratelepüléstől a Horthy-korszak első zsidótörvényéig 146-147. oldal

„Mozgásba jött" az önállósult Nemezgyár = Vas Népe, 1995. február 24. 47. sz. 4. oldal

Van mit megtapintani, látszik, miből mi lesz = Vas Népe, 2020. szeptember 8. 210. sz. 9. oldal

Farkasolnak, kallóznak és ünnepelnek. Kis magyar gyári  történet = Népszabadság, 1997. szeptember 9. 210. sz. 8. oldal

Több, mint háromszáz kutat nyomozott ki a föld mélyében varázspálcájával egy kőszegi építész = Új Nemzedék 1943. január. 25. 19. sz. 7. oldal

Előtisztító-víztároló Kőszegen = Vas Népe 1976. április. 22. 95. sz. 1. oldal

Új erőtelep működik a kőszegi Textilművek Nemezgyárában. Jobban megy a munka = Vasmegye, 1954. augusztus 15. 193. sz. 7. p. (Megtekintve: 2024. augusztus 15.)

A juhász panasza = Vas Népe, 1964. május 20. 116. szám