Kocsis Korinna a 185. Anna-bál szépe - videóval
2010.07.26. - 17:15 | vaskarika.hu - Fotók: Bielik István
Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján az elmúlt hétvégén Balatonfüreden. Első udvarhölgynek Borkai Petrát, második udvarhölgynek pedig Piedl Annát választották - összesen több, mint 37 ezer szavazat érkezett a nézőktől, a közvetítést pedig több, mint 1 millió 400 ezren nézték.
„A szépség egy erény. Az a csoda, az a varázslat, amit női szépségnek hívunk. Ez az, ami egyedi, megismételhetetlen, megmérhetetlen. Ezen a bálon mégis megpróbáljuk összemérni az összemérhetetlen, annak biztos tudatában, hogy minden résztvevő győztes" - mondta Martonyi János külügyminiszter, a bál fővédnöke a 185. Anna-bál megnyitásakor.
Az Anna-bál védnökeinek és fővédnökének megnyitójával hivatalosan is kezdetét vette az esemény. Martonyi János külügyminiszter szerint „A legjobb most Balatonfüreden lenni, mert ezen a napon itt dobog a magyarság szíve."
Páva Zsolt, Pécs polgármestere kijelentette: öröm számára, hogy a város a bál díszvendégeként lehetőséget kapott arra, hogy bemutatkozzon Balatonfüreden is. Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere a bál történetéről szólva elárulta: az első Anna-bál megrendezése egybe esett a reformkor kezdetével. Talán éppen ez a titka annak, hogy ez az egyetlen bál, mely ekkora hagyománnyal rendelkezik ma Magyarországon. A hagyomány pedig tovább él, mert aki itt van, továbbviszi ennek hangulatát.
Az Anna-bálon, a nagymúltú balatoni mulatságban ezúttal is teltház volt: a vendégseregben számos ismert művészt és közéleti személyiséget lehetett felfedezni. A nyitótáncot - a palotást és a keringőt - a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatták be.
A bál szépét idén is nézők választhatták meg: Kocsis Korinna lett az Anna-bál legszebb hölgye; első udvarhölgye Borkai Petra, míg a második udvarhölgy Piedl Anna lett.
Kocsis Korinnának Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere adta át a fődíjat jelképező szalagot. A nyertes emellett átvehette a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajándékát Dr. Kőrös Endre marketingigazgatótól, valamint az Aranyalmát, melyet Prőhle Gergely, a külügyminisztérium helyettes-államtitkára adott át. A virágcsokrot Bóka Istvántól, Balatonfüred polgármesterétől kapta, de Kocsis Korinna emellett egy 150 ezer forintos ékszerutalvány boldog tulajdonosa is lehet a Royal Diamonds Ékszerház jóvoltából.
A Duna Televízió különdíját Cselényi László frissen leköszönt elnök adta át - 4 évvel ezelőtt az ő ötlete volt, hogy a bál szépét a Nemzet Televíziójának nézői válasszák meg -: egy kétszemélyes, egyhetes tengerparti nyaralásra szóló oklevelet nyújtott át a legszebb hölgynek. Cselényi László elmondta, a Sun & Fun Holidays Utazási Iroda által felajánlott törökországi utazásra a Nemzet Televíziójának stábja is elkíséri a szerencsés nyertest és kísérőjét: a filmet természetesen televízió nézői is megtekinthetik majd.
A tizenöt legszebbnek ítélt lányra 24 országból összesen 37613 szavazat érkezett, Magyarország mellett többek között Szlovákiából, Németországból, Ausztriából, Szerbiából, Svájcból, Izraelből, Romániából, Svédországból, Nagy - Britanniából, Montenegróból, Ukrajnából, Hollandiából, Horvátországból, Kazahsztánból, Írországból, Franciaországból, Belgiumból, Portugáliából, de érkeztek voksok az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Oroszországból, Ausztráliából és Peruból is.
Nézőket jövőre, a 186. Anna-bálra is várja a Duna TV a képernyők elé, hogy ismét ők dönthessék el, ki legyen a híres reformkori bál legszebb lánya!
Az eseményről készült videó itt megtekinthető!Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás