Kalocsai Péter, az ELTE DPK Történelem Tanszékének vezetője köszöntőjében elmondta, egy új kötet megjelenése mindig ünnepi alkalom, különösen akkor, ha első kötetes szerzőről van szó. Kisőrsi-Farkas Zsófia a Jaffa Kiadónál  frissen megjelent könyve, a Bicikli út a hóviharban - Ingázó nők a szocialista iparban a gyári munkásnők ingázásáról szól. Már a Horthy-korszakban indítottak vonatokat Sárvárról a szombathelyi gyárakban dolgozók számára, a falusi lakóhely és a munkahely közötti napi szintű közlekedés azonban a szocializmus első évtizedeiben teljesedett ki. Egy 1957-ben készült felmérés szerint Szombathelyen az országos átlaghoz képest is magasabb volt az ingázók száma.

Varga Zsuzsanna, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék vezetője arról beszélt, hogy ez a kötet valójában egyfajta hídépítés az ELTE budapesti egységei és a szombathelyi tagintézet között. Varga Zsuzsannát személyes kapcsolat fűzi a szerzőhöz, mivel Zsófia a tanítványa volt, és egy Kádár korról szóló szeminárium keltette fel az érdeklődését az 60-as évek munkásnői iránt. A szemináriumi munka inspirálta Zsófia szakdolgozatát is, majd a téma a doktori disszertációban teljesedett ki. A szerző elsősorban az államszocializmus ingázónak helyzetét és társadalmi megítélését kutatta. A doktori disszertációból pedig megszületett ez a kötet.

Kisőrsi-Farkas Zsófia egy sajátos műfajt teremtett, az interjúalanyokból kiemelt egy nőalakot, Szombat Jutkát, akit a középpontba helyezett, minden fejezet ezzel a nőalakkal kezdődik. Szombat Jutka huszonéves korában az erőszakos téeszesítés következményeként egyik napról a másikra gyári munkásnak állt. A falusi, nyolcgyermekes, földműves család tagjaként, Váton született fiatal lány az 1950-es évek második felétől naponta ingázott lakó- és munkahelye között, és hosszú évek teltek el az életében, mire a tornácot erkélyre, a vályogházat összkomfortos panelra cserélhette.

Szombat Jutka a falun született első generációs munkásokat képviseli. Abban az időszakban az ingázás szervesen hozzátartozott a mindennapi élethez, a szerző ezt a jelenséget helyezi vas megyei kontextusba az országos politikai és társadalmi háttér figyelembevételével.

A szerző alapos kutatómunkát végzett, interjúalanyokat kérdezett, levéltárakat látogatott, tanulmányozta a korabeli sajtót, korabeli filmeket, karikatúrákat nézett meg. A szerző széleskörű tájékozottságát mutatja, hogy gyűjtőmunkája során más diszciplínákat is szem előtt tartott.

Kisőrsi-Farkas Zsófia kihangsúlyozta, a kutatásai során elsősorban az érdekelte, hogyan éltek az átlagemberek a 60-as években. Abban az időszakban a többség gyári munkásként dolgozott, köztük sokan vállalták napi szinten a faluból városba való ingázást. Zsófiát az foglalkoztatta, miért vállalták ezek a nők télen-nyáron, esőben, szélben, napsütésben, hóban a biciklizést. Hogyan gondolkodtak erről a politikusok, hogyan jelent meg a korabeli sajtóban vagy a különböző művészeti ágakban. Arra is kíváncsi volt, magukra az interjúalanyokra hogyan hatott a korabeli politika, sajtó, film. A közeli falvakból azért jártak biciklivel a gyárakba, mert a busz- és vonatközlekedés erősen hiányosan vagy egyáltalán nem működött. Ausztria közelsége (imperialista ország) miatt  nem tartották fontosnak, hogy a nyugati országrész infrastruktúráját, közlekedését fejlesszék. A mindennapos ingázás, a háromműszakos gyári munka már önmagában is embert próbáló volt, otthon viszont újabb műszak várt az elcsigázott nőkre, házimunka, gyereknevelés, munka a földeken, állatok etetése, gondozása. Ez a generáció fáradhatatlan volt, ami hosszabb távon természetesen nem tett jót az egészségnek. Az első generációs munkások elsősorban a téeszesítés elől menekültek a városba. Az ingázás hosszabb távon egyre fárasztóbbá vált, 2,3, 4 év után sokan abbahagyták.

Nem mindenki vállalta a napi bejárást, akkoriban elterjedt és olcsó lakhatási forma volt az ágyrajárás, amikor csak egy ágyat béreltek, a tisztálkodást a gyárban végezték el. Az albérlethez jóval drágább bérleti díjért lehetett jutni. A hétvégén persze ők is hazamentek ellátni a ház körüli teendőket.

Nem volt egyszerű faluról bekerülni a városi gyárakba, általában egy munkahelyre legalább tízen jelentkeztek, és elsősorban a szombathelyieket vették fel a jobb helyekre, a vidékieknek a rosszabb, alacsonyabb fizetéssel járó munkák jutottak. Még akkor is kiszúrták a felvételkor, hogy valaki vidéki, ha ugyan szombathelyi lakcímmel rendelkezett, de a tájszólása vagy a falusias öltözete elárulta, hogy nem tősgyökeres városi. Akadt arra is példa, hogy nőként vasesztergályosként kellett dolgozniuk.

Az első generációs ingázók, gyári dolgozók mentalitása erősen különbözött a második, harmadik generációtól. Kisőrsi-Farkas Zsófia elmondta, hogy a falusiak nem jártak moziba, étterembe; amikor nem a gyárban dolgoztak, akkor a háztájiban végzett teendőikkel voltak elfoglalva. Még amikor végre sikerült az újonnan létesült lakótelepen lakást szerezniük, akkor is tartottak vidéken disznókat, vagy a város szélén lévő kiskertben tevékenykedtek. Az volt mottójuk:

„Munkára születtünk."

Paraszti gondolkodásmódjukat akkor is megőrizték, amikor már panellakásban laktak, például azzal, hogy a gyár ablakában paradicsompalántákat neveltek.

A szerző az interjúkészítés folyamatáról is beszélt. Több rokona is dolgozott a cipőgyárban, ezért nem volt nehéz őket szóra bírnia, a szövőgyáriak is szívesen megosztották vele a tapasztalataikat.

Kisőrsi-Farkas Zsófia: Bicikliút a hóviharban

Jaffa Kiadó, 2025

Ismertető:

Szombat Jutka huszonéves korában az erőszakos téeszesítés következményeként egyik napról a másikra gyári munkásnak állt. Az egy falusi, nyolcgyermekes, földműves család tagjaként, Váton született fiatal lány az 1950-es évek második felétől naponta ingázott lakó- és munkahelye között, és hosszú évek teltek el az életében, mire a tornácot erkélyre, a vályogházat összkomfortos panelra cserélhette.

Jutka történetén keresztül megismerhetjük, hogy az első generációs munkások többségének milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük a munkaközvetítő irodák kígyózó soraiban, a gyári futószalag mellett, az állomásokon a vonatra várva, vagy akár a hóviharban biciklizve. De legfőképp megérthetjük, hogy milyen nagyobb erők állhattak a hétköznapi emberek mindennapi döntései mögött.

KISŐRSI-FARKAS ZSÓFIA társadalomtörténész, az ELTE BDPK Történelem tanszékének oktatója. Alap- és mesterszakos tanulmányait az ELTE BTK-n végezte. Doktori címét 2022-ben szerezte az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris történeti Doktori Program hallgatójaként. Fő kutatási területe a 20. századi magyar társadalom.