Ez alkalommal úgy döntöttem, egy kalap alá veszek két örökzöldet. Párszavas bevezető után kissé rendhagyó módon szeretném átnyújtani ajánló soraimat. Egyszerűen túl semmitmondónak tűnt volna számomra, ha e két könyvről ezermilliomodikként kellene elmondanom az elmondhatatlant. Talán akad, aki a cím alapján már kitalálta: az egyik könyv Antione de Saint-Exupéry: A kis herceg, a másik Alan Alexander Milne: Micimackó című műve. Mindkettő fellelhető 14cm x 11,5 cm-es kiszerelésben.

Biztos van, aki most lemondóan legyint, hogy ez a két könyv mindenkinek a könyökén jön ki, hisz „...Jól csak a szívével lát az ember..." blablabla. Hát, én bizony kétféle embertípust ismerek: nagyon sokan vannak, akiknek receptre íratnám fel a két könyv kötelező jellegű ismétlését. Lényegesen kevesebben azok, akik egy életen át képesek naiv tisztasággal látni a világot, ők viszont bármikor élvezettel olvassák újra eme klasszikusokat. Manapság elég hamar válunk olyan reménytelenül felnőtt felnőtté, akinek fogalma sincs arról, hogy a kalap valójában egy óriáskígyó, amely lenyelte az elefántot. Elfelejtjük meglátni a lényegest, elfelejtjük miképp nem szabadna élni, és ezt talán csak egy ránk csodálkozó ártatlan gyermeki szemből ismerjük fel. Mi van, ha nem érkezik mindennap valaki a B-612-es kisbolygóról, hogy az orrunkra koppintson? Akkor nagyot lendíthet az ügyön a Százholdas Pagony imádnivalóan szeleburdi csapata is. Karinthy fordításának köszönhetően groteszk nyelvi fordulatban gazdag stílusban élvezhetjük Milne könyvét. Azt hiszem, itt véget is érhetne az ajánló. Kérem, mostantól csak azok tartsanak velem, akik:

• még nem olvasták a filozofikus meséket, de nyitottak rá,
• akik szerint alapművek, és készek nosztalgiázni velem.

Micimackót időgépbe helyeztem, és a koordinátáknak megadtam aaaa... Szóval, ha rosszul idéztem meg a hangulatot, az csak az én hibám!

Micimackó ma szokatlanul korán kelt, ez annyira példa nélküli volt, ha nem saját maga tapasztalja, akkor egyedül Róbert Gidának hinné el, hogy ez megesett. Arra a megállapításra jutott, hogy valami nagyon rendkívüli dolog piszkálta meg medvetalpát, ami aztán nem átallotta száműzni meleg vackából. Ezt a méltánytalan eljárást szíve szerint kikérte volna magának, de nem tudta, hogy kitől. Minden eshetőséget számba kell venni, az ember sohase tudhassa... Lehet, hogy beköszöntött a változókor? Bagoly már egy ideje felhívta a figyelmet a lehetőségre. Kapuzárási pánik gyötörné? Kizárt... lenne, de bizonyítható módon mégsincs kicsukva. Bagoly hiába mondaná: „ a szokásos eljárás ilyen esetekben a következő...". Hát, pedig ő még a mai napig nem ismer semmiféle Szokásos Eljárás című állatot. Akkor meg csak egy a biztos, bárki is teszi mancsát a reteszre, és ha még ezen felül a lakaton matat, Őmackósága a vesztegzár azon oldalán óhajtana fogságba esni, ahol a mézes csuprok is tartózkodnak. Lévén ő egy Csekélyértelmű Ámdegyakorlatias Medvebocs, aki mackótudatra ébredése óta ösztönösen viszolyog a rejtélyektől, elhatározta, hogy felderíti mi is olyan pszichésen csiklandozó, mint a szösz. Kilépett kunyhója elé, rögtön megérintette a Hét Fenyőfák irányából áradó gyantaaromával édesített tűlevelű illatot árasztó fuvallat. A nap sugarai lustán nyújtózkodtak, és nem tolakodóan, de határozott módon átölelték az erdőt. Valami van a levegőben - gondolta Micimackó. Róbert Gida tanította meg neki, hogyan ismerheti fel ezt az érzést. Drága Csacsi Medvém! Figyelj és észre fogod venni, amikor egy hang azt mondja... Mit is? Kalandra fel!

Már éppen elindult volna gondolkodás nélkül, amikor azért biztonság esetét nem elfelejtve, visszament egy csupor mézért. Miután birtokba vette a fogalomrendszere által determinált legbiztosabb és azon belül is egyetlen dolgot, akkor már tényleg útra kelt. Egy pillanatra visszanézett, végigsimította Kovács János aranyló betűit - tán most érinti meg utoljára - és egy nagy lendülettel nyakába vette az ösvényt.

Malacka háza felé vette az irányt, szeretett volna búcsút venni kedves barátja hűlt helyétől. Malacka két hónapja költözött el, amikor is hírt kapott arról, hogy immáron ő sem ellentétes másoktól, akiknek szerény számításai szerint legalább két nagyapjuk van, de emellett még léteznek további Vérhogyishívjákjaik. Jelentkezett egy távoli rokona, akivel kellőképpen megbizonyosodva dinasztiát alkothat. Ő, akinek családneve Tilos az Á. és a semmiből felbukkanó Fűre lépni Ti. becsületes nevet viselő családtag minden bizonnyal egymástól nem messze ülő ágakkal vannak elválasztva a családfán. Megígérte, hogy visszatér, de addig is megkérte Micimackót, hogy néha látogasson el néhai hajlékába, mert ő avatott szemével rögtön látja, hogy minden rendben van-e és nem fenyeget-e véletlenül Ellenséges Fenevadak támadása.

Tovább haladt a Százholdas Pagony felé, most olyan tüzetesen vette szemügyre, mint eddig talán még soha, emlékezetébe véste békét sugárzó látványát, ki tudja látja-e még... Az ember sohase tudhassa. Látszólag Bagolynál is minden rendben van, még az igazak álmát alussza és amúgy sem szeretné felzaklatni egy felesleges érzelmi ráhatással. Vigyázni kell már az ő korában, felmegy a vérnyomása, amelynek folyománya, hogy rögtönzött kiselőadást tart a matatóniáról. Bagoly anatómiát szokott mondani, de annak nincs semmi értelme.

Nem vitte rá a lélek, hogy Füles mélázóhelye felé ne tegyen kitérőt, eztán már csak Róbert Gida házánál állt meg, bizsergéssel a szívében - amennyire csak bírta - átkarolta a számára legkedvesebb lakot, ahol az az ember lakott, aki nélkül nem tudta elképzelni a világot. Micimackó sok mindent nem tudott az életben, de azt biztosan tudta, hogy a semmi az a minden, ami Róbert Gida nélkül van. Legkedvesebb barátja rég felcseperedett, most egyetemre jár, nagyon okos és már pontosan tudja, hol található az Északi-Sark, pedig egykoron az expedíció sikere még a véletlenen múlt. Az emlékek annyira megrohanták, hogy tartott egy kis szünetet a nagy kövek és szirtek tövében, a felkorbácsolt kedélyállapotát pár nyalásnyi mézzel csillapította.

Micimackó olyannyira elmélyült a töprengésben, hogy észre sem vette, már rég elhagyta az ismerős vidéket. Alig hogy ezt észlelte, egy hangra lett figyelmes:

-Jó napot! - mondta a hang.

-Jó napot! - nézett körbe a gondolataiból kizökkentett Micimackó.

-Itt vagyok az almafa alatt. Szerintem ne húzzuk az időt, és gyorsan essünk túl a bemutatkozáson, én vagyok a Róka. Te ki vagy, és mi járatban vagy errefelé?

-Anyakönyvezetten Medveczky Medve a nevem, de a barátaim Micimackónak szólítanak. Azt, hogy miképp kerültem ide nem tudhassam, egy muris hangot követve jutottam idáig, és nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy meglelem azt a helyet, ahol a méz vízeséshez hasonló módon csordogál. Aztán mit tudom én, de most itt vagyok.

-Mókás egy fazon vagy hallod, felkeltetted az érdeklődésemet. Már alig reméltem, hogy történik valami érdekes. Az élet mifelénk borzasztóan egyhangú. A vadászok hajkurásszák a tyúkokat, van mikor a tyúkok a vadászokat, de szóra sem érdemes az egész. Jobban belegondolva lehet, hogy bennem van a hiba. Amióta elment, már nehezemre esik valaminek is örülni.

-Ki ment el? És nem jön vissza, ha majd egyszercsak lesz? Csekélyértelmű Medvebocsként nekem ennyi információ kevés.

-A Kisherceg. Pont olyan váratlanul érkezett, mint Te. Egy kisbolygóról esett a földre, és azért jött, hogy barátokat keressen. Először nem is akartam vele játszani, mert még nem voltam megszelídítve. Ugyanolyan volt számomra, mint bármelyik kisfiú... na jó... talán egy picit szimpatikusabb. Igazán meg akarta érteni, mit jelen kapcsolatot teremteni. Bár szórakoztató volt a társasága, először mégsem volt rá szükségem, de ahogy teltek a napok, egyre többet jelentett az a perc, amikorra vártam az érkezését. Szép fokozatosan a szívembe zártam, a Kisherceg a barátom lett. Már ha érted miről beszélek...

-Naná! Sok mindent nem értek, például azt sem, miért lett Trotechnikus az Elek, de azt igenis értem, mit jelent, ha barátaink vannak. Ott van például a Nyuszi, aki nehezen fogta fel, miért hordja csöppségét Kanga a zsebében. Számára a zsebrevágott pereputty elképzelhetetlen volt, majd később megértette milyen jó Zsebibabának az állandó meleg és testközeli oltalom. Nyusziban a sok minden mellett azt szeretem nagyon, hogy diszkrét bájjal tud úgy tenni, mintha nem venné észre, hogy felfaltam a heti elemózsiáját, ennek ellenére mindig szívesen látott vendég vagyok az otthonában. Barátságunkat az sem árnyékolja be, ha bejárati ajtaját személy szerint beárnyékolom beszorulás folytán. Na, és ott van a Bagoly, ő is a barátom! Mindig van számomra pár kedves szava, amit természetesen nem értek, de az akkor is olyan jó. Nem hagyhatom ki Fülest, aki senkihez nem hasonlíthatóan drámaian ásítja: Miért? Minekután és Amennyiben. És Malacka! Akivel oly sok veszedelmes kalandot éltünk át, pedig nem könnyű a haláltmegvető bátorság, amikor az ember egy egészen kicsi állatka.

-Hát, Te aztán nem veted meg a társasági életet! De amiről én beszélek az egy kicsit különlegesebb érzés. Átélni, mit jelent az, ha valaki pótolhatatlanul egyedivé válik a számodra, lénye és jelenléte díszbe öltözteti a szívedet. Én erősködtem, hogy a Kisherceg megszelídítsen, de mégis sírtam, amikor elment. Először azt gondolta, hogy semmit sem nyertem az egésszel, pedig de! A búza színe miatt, ami azóta is aranyló fürtjeire emlékeztet. Még mindig érted, amiről beszélek?

-Igen, csak egyet mégse annyira...Miért ment el a Kisherceg?

-Elment, mert honvágya volt, de leginkább azért, mert megértette, mit jelent számára a rózsája. Azáltal, hogy megtanult sok mindent a barátságról, rájött hogy felelős a rózsájáért.

-Nekem is van Kishercegem, csak éppen Róbert Gidának hívják. Egészen pici kora óta ismerem.

Most már felnőtt, de ha pácba kerülök, mindig ott van mellettem és kihúz a csávából. Így volt ez mindig. És amikor azt mondja: „Csacsi Mackó, ha tudnád...", akkor én úgy érzem, csakugyan tudom.

Róka! Visszatér valamikor a te Kisherceged?

-Nem tudom, de nem adom fel a reményt, addig is, amikor a csillagokra nézek, szinte hallom gyöngyöző kacagását.

-Róka! Gyere velem haza! Meglátod milyen jó lesz, amikor majd gyakran beszélünk összevissza egyszerre.

***

Olvassátok újra őket! Kikérdezem....