Most viszont a 4. rész után evidens módon adódik a kérdés, ki jön le nehezebben az ogredinasztiáról: a kasszák vad csilingléséhez szokott alkotógárda vagy a közönség? Előbbiek tutira nehezen, mert ismét nyújtottak egyet az ogrerétestésztán. Gondolom, abból indultak ki, hogy kapásból mellettük szól a 3D, aztán majd csak gyurmáznak valami fincsi tölteléket a tésztába.

Ha így okoskodtak, akkor csak mérsékelten lett igazuk. A film a 3D-effektek terén nem kiemelkedő, ezért különösebben nem is tesz hozzá az értékéhez. Akkor pedig, bármi fájó, marad a piszkos szellemi munka. Nézzük, képesek-e valami meglepő fordulattal színesíteni az eddig megismert Ogre-sagát!

Az alkotók nem szakítottak a hagyományokkal, az alaptörténet szempontjából maradtak a szokványos sémánál. A jó és rossz ismét úgy dönt, hogy csapó isten tudja hányadszor megmérkőznek egymással. Ugye, már most nem árulnék el titkot, ha felfedném a győztes kilétét? A Shrek 4 alapgondolata egy lényegét tekintve közhelyes szituáció köré rendeződik. Miért mindig csak akkor értékelünk valamit igazán, ha elveszítettük? Nem ér kamuzni! Aki azt állítja, hogy csak az ogrevilágban szokás ilyen malőrt elkövetni, az örüljön, hogy nincs pinokkió-orra.

A papás-mamás mindennapokat kóstolgató Shrek család a három ogreporonty babazsúrjára készülődik. A már jól ismert és családtaggá avanzsált szereplők mindegyike laza természetességgel tevékenykedik a szülinapi partin, leszámítva Shreket. Lemondó nosztalgiával gondol azokra az időkre, amikor még mintaszerű családapa helyett csak egy izzadságszagú ogre volt, akinek az üvöltésétől fejvesztve menekültek a népek, akinek szörnyűséges wanted-képe ott virított minden tisztességes fa oldalán.

Gyarló megingását azonnal kihasználja a rész ügyeletes főgonosza, Rumpelstiltskin. Megkörnyékezi az ogrét, és rádumálja egy ártalmatlannak tűnő vezércselre. Az egyezség értelmében Shrek kap egy napot, amikor elfelejtheti a pelenkákat, a hű hitvesét, szóval minden úgy lesz, mint régen. Cserébe nem kér sokat, csupán egy napot Shrek múltjából. A jóhiszemű pára nem hiába nem diplomázott kombinatórikából, a lehetséges következmények alapszintű mérlegelési képessége nélkül adja áldását a megállapodásra. Rumpelstiltskin az ogre születésnapját választja. Shrek hamarosan rájön, hogy ezáltal egy olyan alternatív világba csöppen, amely átírja a múltat. Mindenkit elveszít, és csak egy nagyon hajszálnyi esélye marad arra, hogy újra visszakaphassa a régi életét. Az utolsó mentsvára egy bűbáj, a nap végéig fel kell kutatnia és meg kell csókolnia Fiónát. De nem ám valami lanyha smaciról van szó, hanem kölcsönös szerelemből generált nyálcsere képes semmissé tenni a több, mint előnytelen paktumot.

E küldetése közben újra magához kell édesgetnie az eddigi barátait, köztük a Szamarat, aki most nem adja magát olyan könnyen. De aki még nála is keményebb dió, az maga Fiona, aki időközben minimum feketeöves amazonná avanzsált. Ő a vezére az ogrék titkos szövetségének, akik Rumpelstiltskin boszorkányhegyekkel karöltve kormányzott csúf birodalmát akarják megdönteni.

A legmókásabb pillanatokat szokás szerint a Szamárnak köszönhetjük, de az alternatív dimenzióban elhízott szobacicává változott Csizmás Kandúr is kitesz magáért. Az időközönként felbukkanó, a jó Gepettót bemártó Pinokkió is ütős poénokkal színesíti a sztorit.

Persze a legutolsó pillanatban sikerül Shreknek helyrehoznia a tévedését. A kérdés csak az, hogy mennyire és kinek éri meg asszisztálni a kapuzárási pánikrohamához? Számomra kissé elbizonytalanító, hogy ez a - 3D miatt még ijesztőbbnek ható - harcias jelenetekkel erősen tarkított rész mennyire könnyen emészthető kisgyerekek számára? A felnőttek viszont nem unják-e azt sok jellegtelen sötét banyát? Szeretjük-e egyáltalán Shreket annyira, hogy ezt a maraton lefussuk vele?

Az nem vitatható, hogy az ogresztori a maga kategóriájában kultfilm, nem véletlenül nyert Oscart az animációs mezőnyben, de talán pont ezért nem kellene a legendát elhalványítani ötletszegény folytatásokkal. Egyezzünk ki abban, hogy ezt a részt a könnyes búcsú által kiváltott meghatottságra hivatkozva még szerettük, de aztán most már becsszó, hogy itt a vége fuss el véle!