25 éves a Büki Mentőállomás - Emléktáblát állítottak egykori megálmodójának, dr. Szalai Ferencnek
Képgaléria megtekintése2025.10.03. - 16:00 | Büki László 'Harlequin'
Október 2-án ünnepelte megalakulásának 25. évét a Büki Mentőállomás! Az ünnepségen részt vettek az egykori alapítók, a város vezetői és természetesen az igazi ünnepeltek, a mentősök! A jeles alkalomból dr. Szalai Gábor plébános és Simon Réka evangélikus lelkész közösen újra megáldották az épületet, majd felavatták a mentőállomás megálmodójának, dr. Szalai Ferenc háziorvosnak emléktábláját, amit Kenyeri Ferenc mentőállomás-vezető, dr. Németh Sándor polgármester és Kondora Bálint közgyűlési alelnök koszorúzott meg. Az emléktábla-avatót követően a művelődési házban egykori és jelenlegi városvezetők - dr. Szele Ferenc, Horváth Lajos és dr. Németh Sándor -, valamint szakmai vezetők - dr. Puskás Tivadar, Köcse Tamás, Kenyeri Ferenc - visszaemlékező gondolatait hallhatta az ünneplő közönség, majd elismerő illetve díszoklevelet kaptak a mentőállomás létrehozásában elévülhetetlen szerepet vállalók, valamint a jelenlegi szakmai szolgálat munkatársai.
A büki mentőállomást közös akarat hozta létre. Olyan emberek akarták, akik megértették, hogy az emberi élet folyamatos veszélyben van. Nem mindegy, hogy mikor és honnan indulhat a segítő erő. Nem mindegy, hogy az életveszélyes állapotok mikor kerülnek hatásos megoldásra, hogy mikor szűnhet meg a beteg kínzó fájdalma, gyötrelme.
Az állomás létrehozásában segítők nem elégedtek meg azzal, hogy a hazai törvények biztosítják az élethez, a testi épséghez való jogot, valamint az állampolgárok közötti esélyegyenlőséget az egészségügyi ellátásban. Tettek érte, kihasználták az adott lehetőségeket, ezzel Büknek és a környező településeknek növelték biztonságát, lehetőséget adva számos esetben az élet mentésére, annak megtartására.
/Lendvai Rezső és Kenyeri Ferenc zárógondolatai a Büki Mentőállomás másfél évtizede című könyvből - részlet/

A mentőállomás alapításának története:
1991-ben egy tanulmányúton volt lehetőségünk megismerkedni a nyugat-európai követelményekkel. A meglátogatott országok szinte mindegyikében törvényben rögzítették, hogy milyen legyen az a mentőállomás-hálózat, amelynek révén a meghatározott - 9 és 20 perc közötti - idő alatt kiérkezhetnek a bajbajutott emberekhez.
1992-ben a tapasztalatokról a Magyar Mentésügy című folyóiratban tettünk közzé egy publikációt. Ez volt az első írás, ahol megjelent a mentőállomás-hálózat sűrűségére vonatkozó igény és szándék, konkréten az, hogy hazánkban is a 15 perc belüli kiérkezésnek kell teljesülnie.
Vas megyében 1994-ben készült egy terv a megye sürgősségi ellátására. Ebben szerepelt többek között a mentőállomás-hálózat bővítése. Ezek közt szerepelt Bük, Répcelak és Őriszentpéter is. A büki mentőállomás alapításának igénye már korábban is felmerült. Dr. Birosz Béla főorvos bajtárs és dr. Szele Ferenc polgármester úr 1991-ben kötött egy megállapodást. Ebben az szerepelt, hogy a mentőszolgálat a nyári időszakban - májustól szeptemberig hétvégeken - nappali szolgálatként egy esetkocsi-szintű mentőautót Bükre rendszeresített. A felszerelést az Országos Mentőszolgálat, a dolgozók bérét az önkormányzat fizette.
Ezt a szerződést aztán 1992-ben megismételtük, s végül 1995-ben egy szándéknyilatkozatot írtunk alá a polgármesterrel, mely azt tartalmazta, hogy Bükön - tehát azon a településen, amely nem elérhető Szombathelyről 15 percen belül - kellene mentőállomást létesíteni.
Az első próbálkozások sikertelenek voltak, végül aztán 1998-ban Gógl Árpád egészségügyi miniszter tűzte zászlajára a sürgősségi ellátás fejlesztését, a mentőállomás-hálózat bővítését. Ekkor került be a programba a büki mentőállomás létesítése is.
1999-ben az V. Őszi Oxyológiai Szimpózium keretében leraktuk a mentőállomás alapkövét, majd a következő, VI. Őszi Oxyológiai Szimpózium keretében, 2000-ben felavattuk az új Büki Mentőállomást.
/dr. Puskás Tivadar visszaemlékezése a Büki Mentőállomás másfél évtizede című könyvből - részlet/

Dr. Szalai Ferenc háziorvos, Dr. Puskás Tivadar mentőszervezet vezető főorvos, Kiss Béla megyei vezető mentőtiszt és a település önkormányzatának akkori vezetői tekinthetők az állomás elsődleges megvalósítóinak.
A háziorvos biztatására az önkormányzat végig az állomásépítés mellett állt, akkor is, amikor az Országos Mentőszolgálatnak az építésre nem volt anyagi lehetősége. Az építés szükségességét bizonyította az is, hogy a Bükre kihelyezett mentőügyelet biztonságosabbá tette a bükiek és a környéken lakók életét.
Köszönet azoknak, akik még felkarolták az építést és bármilyen módon is a cél magvalósulása érdekében tettek. Így épülhetett meg 2000-ben ez a kivitelében, elrendezésében is értékes mentőállomás. Külön értéke, hogy az orvosi ügyelettel közös az elhelyezés, jelezve az összetartozást és a közös tevékenységet is.
A mentőállomást szeretik a bükiek, ennek számos megnyilvánulása észlelhető naponta. Az elsősegélynyújtó tanfolyamok tartása, a mentőnap és más bemutatók szervezése mind-mind azt mutatják, hogy a városnak szüksége van a mentőkre, a mentőknek pedig a városra. Már az építés során maximális odafigyelés volt a jellemző a polgármesterek részéről. Az önkormányzat képviselő-testülete minden olyan kérdésben támogatta az állomással kapcsolatban felmerült igényeket, amelyek elsősorban a felszerelések és az állomási körülmények javítását szolgálták.
A büki mentődolgozók értékelik az önkormányzati segítséget, mindezt azzal tudják meghálálni, hogy pontos és lelkiismeretes mentési munkát végeznek. A mentődolgozók képzése, továbbképzése pontos és mindenre kiterjedő, valamennyien alkalmasak a legmagasabb szintű beavatkozások elvégzésére.
Nem lehet megfeledkezni a Büki Őszi Szimpóziumokról, amelyek Bük városának a sürgősségi ellátáshoz való kitűnő hozzáállását elvitték az ország határain túlra is.
/Kenyeri Ferenc mentőállomás vezető visszaemlékezése a Büki Mentőállomás másfél évtizede című könyvből - részlet/
Aki életekért felel, minden elismerést megérdemel! Tisztelet és hála a mentősök munkájáért. Isten éltesse a 25 éves Büki Mentőállomást!





































































































Új hozzászólás