"Megelégszem, ha majd halálom után pár száz évvel emlegetik a nevemet..." - SZÉLL K.-SZÉLL T.: i. m. II. 191. old.

"Világéletében magányos farkas volt, aki a maga útját járta. Talán ezzel magyarázható, hogy szellemiségében, kultúrájában mindig szabad, független és ösztönös maradt... A művészet volt a légkör, amiben biztosan, szívesen és otthonosan mozgott... Egész életében szemérmes visszahúzódás jellemezte." SZÉLL K.-SZÉLL T.: i. m. II. 204., 207. old. 

Gyöngyös part

Mészáros József életműve valójában két pillérre támaszkodik. Az egyik a magyar festészeti hagyomány. Szinte minden nagyobb festőnk egy kis muníciót adott számára. Paál László harmóniákat feltáró látásmódja, Szinyei Merse Pál tájfestészetének derűje, Munkácsy realista hangvétele, Mészöly Géza szelíd lírája, Ferenczy Károly nagyvonalú, dekoratív festésmódja, Koszta Józsefnek a néplélekkel azonosuló, bensőséges hangja, Tornyai János "izzó hangulatú túlfűtöttsége, nagyfokú drámaisága", Nagy Balogh János "témaszegénysége", Rudnay Gyula magyar érzésű romantikája, Fényes Adolf hősies empatikussága a magyar vidék valóságához, Szőnyi István szinte már mitikus, a paraszti kultúrát heroizáló természetessége és nem utolsó sorban Derkovits ösztönös igazságkereső társadalomlátása. 

A másik pillér, amire ez az életmű "felboltozódik", a művész eredeti, elégikusan egyéni hangja, amit sokan melankóliaként is értelmeztek. Ez a hang talán onnan eredeztethető, hogy minden témájához érzésein keresztül kapcsolódott, ahogy Saint-Exupéry megfogalmazta: "jól csak a szívével lát az ember". Valódi élményfestészet az övé. "Talán nehéz lesz elhitetni, hogy a művész a természetben nem tudományos igazságot, hanem impressziót keres, és művében nem látleletet akar adni, hanem élményt." Már korai, líceumos éveiben így fogalmaz: "...a festő nem csak akkor festő, ha ecsettel a kezében vászonra veti élményeit, hanem akkor is, amikor szemlélődik, és a látottakat elraktározza. Sokszor ez többet érhet, mint egy rosszul festett kép... érzésből kell összefoglalni és élettel megtölteni..." 

 
Mosónő

A festő, miként a költő, az emóció világából táplálkozik, a lírai én szivacsként szívja magába az átélt élményuniverzumot, ez hozza mozgásba a benne szunnyadó alkotóerőt, aminek következtében végleges formát ad a látott és átélt dolgoknak, hozzáadva az összes hasonló, korábban megélt élményemléket. Művészete olyan, mint az élete. Egyszerű és tiszta. Nem köntörfalaz, kimondja azt, ami a szívén fekszik. Úgy, ahogy a környezetében élők is látják.

Mészáros József legfontosabb műfaja a tájkép volt, sok esetben az életképpel összefűzött tájkép. Az életképet azonban nemcsak a tájképpel fűzte össze, hanem az enteriőrrel és a portréval is. Az ilyen típusú művei is "műfaji átfedések", természetesen azért, mert az eredeti élményt, a "valóságot", sőt az annál nagyobb létesszenciát, az "igazságot" nem lehet skatulyázni, rideg műfaji határok közé szorítani.  

Forrás: Tóth Csaba:"Az ismert formavilágon belül is lehet korszerűt teremteni" - gondolatok Mészáros József életművéről"
Vasi Szemle