A kerekesszék egy 1979-ben történt közlekedési baleset óta lett társa a vépi alkotónak, aki az idei Adventben szülőfalujában, Vasszécsenyben tárulkozott először a közönség elé. Az első képzőművészeti inspirációkat Pungor Zoltántól, a vasszécsenyi általános iskola akkori rajztanárától kapta, akinek rajszakköréből soha nem hiányozhatott Török László.

A balesete után először fafaragással próbálkozott, de rövid időn belül be kellett látnia, hogy ez kerekesszékből nem egyszerű élethivatás, és ekkor váltott a sokkal egyszerűbben kivitelezhető tollrajzokra. Nem csak műfajt váltott ezzel, hanem szemléletet is, mivel a figurális képzőművészetről áttért a nonfiguratív művészetre. Rövid időn belül egészen otthonossá vált számára ez a kifejezési eszköz, és megtalálta benne a saját, egyedi útját. A geometrikus, strukturalista absztrakciót vegyítette a kalligrafikus, organikus absztrakcióval. Így egyaránt elődjének tekinti Kandinszkijt, Klee-t, Vasarelyt, valamint Hans Arp-ot, Jackson Pollockot.

Az alkotótevékenységét azonban a/4-es, és a/3-as papír méretére kellett leszűkítenie a kerekesszék korlátozása miatt. Ugyanakkor kalligrafikus vonalkompozíciói a játék végtelen szabadságát sugallják, együtt kiállítva pedig a kontrasztokra épülő lapok hihetetlen derűt, életörömöt sugároznak.

Török László ornamentális művészete kis méretekre szorítkozik, azonban a kompozíciók vonallendülete és foltritmusa miatt valójában monumentális művészet, és ebből következőn murális méreteket követelnek maguknak.