Vicenza az észak-olaszországi Veneto tartomány városa, 111 ezer lakossal. A város latin eredetű neve győzelmet jelent. Vicentia ősi római város volt, i.e. 49-től, ám árnyékában tudott csak élni a közeli Patavium - azaz Padova városának.

Vicenza belvárosa Olaszország egyik legfontosabb művészeti, kulturális emléke, ennek köszönhetően jelentős idegenforgalmi célpont. 1994-ben az UNESCO belvárosát felvette a világörökség listájára, majd ezt kiterjesztette 1996-ban Palladio villáira, amelyek Veneto régió egész területén találhatók.

Andrea Palladio mesterre, a várost, de korát is meghatározó építészre vissza fogunk térni!

Sétára indulunk a városba: a városfal nyugati kapujától, a Porta Castello felől indulva. Itáliában nem ritkaság, ha találunk egy Garibaldi szobrot, itt most a Piazza del Castellón! Giuseppe Garibaldi ( 1807-1882 ) forradalmár, hazafi és tábornok, az egységes Olaszországért harcoló hadsereg egyik vezére volt. Szobrai száma is jelzi, hogy az olasz történelem egyik legnépszerűbb alakja. Szemben a szoborral megcsodálhatjuk a jellegzetes Porto Breganze Palotát.

Kilépve a nyugati kapun, a Porta Castellón, közvetlenül a városfal mellett léphetünk be a Salvi-kertekbe. A város legszebb parkja a XVI. században épült, tulajdonosa Giardino Salvi volt. A család utolsó sarjának halála után, a XX. század legelején lett közpark. A Seriola patak szeli keresztül, két partján egy-egy loggia áll, az egyik Palladio-é, a másik Longhena-é. A park modern képe 2009-ben alakult ki, akadálymentesítéssel, rózsakerttel és a megtartott romantikus szobrokkal. A park teli rajzoló, vázlatokat készítő képzőművész-növendékekkel s magunk is elgondolkodhatunk, hogy a galamb - szobor kapcsolat milyen filozófiai mélységeket tár fel.

A város kapuján belépve a Corso Palladion haladunk a központ, a Piazza dei Signori, a főtér felé. Itt áll a Basilica Palladiana, a város egyik jelképe. Elnevezése ellenére nem egyházi épület, hanem a városi tanács épülete volt. A rómaiak az igazságszolgáltatás központját hívták bazilikának. A XV. században épült s a XVI. században fejlesztették tovább. Torre di Piazza (Bissara) a Basilica Palladiana mellett áll, 82 méter magas torony. A XII. században kezdték el építeni, jelenlegi magasságát a XV. században érte el. 1945-ben bombatalálat érte, a kupola és a harangok is lezuhantak. Mai képét a 2002-es felújítás során kapta. A Piazza dei Signori főtéren áll a Loggia del Capitano, mely a helytartó palotája volt. A téren álló két oszlop egyikén Szent Márk oroszlánja, a másikon a Megváltó szobra áll. A város keleti oldalán, a falak mellett érünk ki a Bacchiglione folyó partjára.

A város híres ékszerkészítőiről és ruhaiparáról, évente háromszor rendeznek aranykiállítást. E mellett gasztronómiai főváros is! Büszkék a specialitásaikra, borászataikra, sajtjaikra és az olaszok puliszkájának számító polentára. Aki igazi gasztronómiai különlegességekre vágyik, annak érdemes ide eljönni. Véletlen, de így volt: szállásunk étterme birtokosa a "Város legjobb vendéglője" címnek. Ki is használtuk ezt a néhány ott töltött nap alatt: tenger gyümölcseitől a marhasültig, pasztától a tiramisuig. Még mielőtt bárki dőzsöléssel vádolna, elmondom, hogy néhány útleírással ellentétben visszafogott árakkal találkoztunk, akár az itthoniakkal összehasonlítva is. Ez az előnye annak, ha nem a turista sarcoló helyeken járunk és itt erősíthetjük meg azt a fontos olasz törvényt, hogy ahová a helyiek beülnek, oda nyugodtan bemehetsz te is.

Tudjuk, hogy az olaszokat nem szeretők - ezzel együtt nem ismerők - ragasztották rájuk a „magnagati", azaz macskaevő jelzőt. A háborúk alatt az általános élelmiszerhiány valóban szülhetett ilyen kényszert, ám a legenda alapja más. Náluk népszerű nyúlhús. A nyúl anatómiája, nagysága nem sokban különbözik a macskától. Kivéve a fejet és a lábvégeket! Máig nyulat csak úgy árulnak, hogy negyedelik, és minden negyeden rajta hagyják a lábvéget, bizonyítandó, melyik állat része. Régebben hentesek a nyúl fejét is a pultba tették bizonyítékként. Egyébként 1943-ban az olasz belügyminiszter rendeletben tiltotta meg a macskák élelmiszeripari felhasználását.

Kellemes sétát a város utcáin és hangulataiban a visszatérésig, merthogy ez az a város, ahol az építészetről valóban érdemes beszélnünk!