A filmvetítést követő közönségtalálkozón Bokor Attila rendező elárulta, hogy görögkatolikus vallása és a Duna Televízió főszerkesztőjeként szerzett ismeretei vezették a vértanú püspök történetének megfilmesítéséhez. Bár korábban számos dokumentumfilmet jegyzett, ezúttal a játékfilmi formát választotta, mert vallja: „Istenről képekkel és zenével lehet jól beszélni."

A film valós alapokon nyugszik, olyan forrásokra támaszkodva, mint Puskás László atya fiának könyve, Teofila nővér feljegyzései, vagy a szovjet titkosszolgálat egykori tisztje, Szudoplatov emlékiratai. Megrázó jelenete a filmnek - és a valóságnak is -, amikor Romzsa Tódor a rádióban hallja saját halálhírét, mégis elindul templomot szentelni, vállalva a sorsát.

A vizuális világért a számos elismeréssel rendelkező operatőr, Máthé Tibor felelt, aki képzőművészeti látásmódját a világítás mesteri alkalmazásával vitte vászonra. A rendező egyik jellegzetes motívumaként a madarak is megjelennek a filmben, amelyek a transzcendenst, a felfelé tekintést szimbolizálják.

A film zenei szövetét Pejtsik Péter Requiem pro voluntarie defunctis című műve adja, amely azokért is szól, akik önként fogadták el a halált egy nemesebb cél érdekében. A hangulatot tovább emelik a Szent Efrém Férfikar felhangzó dalai.

A címszereplő, Dér Zsolt alakítását méltatva elhangzott: a színész rendkívüli alázattal készült, még a görögkatolikus liturgiát is behatóan tanulmányozta. Szlovák származása révén a filmben elhangzó idegen nyelvű mondatok is hitelesen szólaltak meg, arcának minden rezdülése a püspök belső erejét közvetítette.

A beszélgetés során elhangzott gondolatok a film magvát érintették:

„Mi értelme birtokolni a világot, ha közben elveszíti az ember a lelkét?"
„Aki kiáll a saját véleményéért, azt eltaszítják."

A Romzsa Tódor nem csupán egy történelmi emlékmű, hanem hitvallás a hűségről és az áldozatról, amely emlékeztet: a vértanú püspök halála - mely Jézuséhoz hasonlóan fulladásos volt - nem a vég, hanem a megdicsőülés kapuja.

Kevés olyan sors van a 20. századi magyar történelemben, amely ennyire csendes elszántsággal, belső fegyelemmel és tragikus következetességgel íródott volna, mint Romzsa Tódor élete. Nem volt forradalmár a szó klasszikus értelmében, nem szervezett ellenállást, nem szónokolt tömegek előtt. Mégis, a hatalom szemében veszélyessé vált, mert volt valami, amit nem lehetett tőle elvenni: a lelkiismeretét. 

2026. január 15-én érkezik a hazai mozikba a Romzsa Tódor című életrajzi film, amely a XX. századi keresztényüldözés egyik legismertebb magyar mártírjának életét, vértanúságát tárja a nézők elé. A Bokor Attila rendezésében elkészült alkotás nem pusztán történelmi tablóként, hanem az emberi méltóság, az igazság melletti kiállás és a hit erejének példázataként született meg.

Romzsa Tódor 1911-ben született Kárpátalján, egy olyan világban, ahol a határok gyorsabban változtak, mint az emberek élete. Gyermekkorától fogva fegyelmezett, visszahúzódó alkat volt, akit sokkal inkább érdekelt a tanulás és az elmélyülés, mint a látványos érvényesülés. Kortársai szerint már fiatalon volt benne valami megmagyarázhatatlan nyugalom, ami nem harsány, hanem szinte észrevétlenül hat másokra.

Pappá szentelése után Rómában tanult, kiváló nyelvtudással, széles látókörrel tért haza. Nem volt naiv. Pontosan látta, hogy milyen történelmi erők feszülnek egymásnak Kárpátalján. Amikor 1944-ben, mindössze 33 évesen püspökké nevezték ki, már tudta, hogy a sors nehéz feladatot mért ki rá. A háború után a szovjetek gyorsan és könyörtelenül láttak munkához: a görögkatolikus egyházat meg akarták szüntetni, beolvasztani, eltörölni.

A Kárpátaljára bevonuló szovjet hadsereg azt követelte tőle, hogy a görögkatolikus egyház csatlakozzék az ortodox orosz egyházhoz. Ezt Romzsa elutasította, amire válaszul 1947. október 27-én - Hruscsov kérésére, Sztálin engedélyével - merényletet kíséreltek meg ellene. A kórházban lábadozó, súlyosan sebesült fiatal püspök ott sem lehetett biztonságban. Takarítónőnek álcázott KGB-ügynök jutott be hozzá, aki halálos adag mérget, kuráre injekciót adott be neki. Halála nem volt nyilvános, nem volt drámai. Éppen ez benne a legmegrázóbb. Egy élet, amelyet csendben éltek, csendben is próbáltak eltüntetni, de ez mégsem sikerült.

Romzsa Tódor 1947. november 1-jén halt meg Munkácson, de emléke máig él. 2001-ben, II. János Pál pápa avatta boldoggá. Ferenc pápa pedig utolsó magyarországi látogatásakor, a hívőkhöz intézett beszédében Romzsát a hűség örök példájaként állította a magyarok elé.  

Romzsa nem volt látványosan lázadó. Nem kiáltványokat írt, nem konfrontálódott nyíltan. Egyszerűen nem írta alá azt, amit nem tudott vállalni. Nem volt hajlandó áttérni, nem volt hajlandó megtagadni közösségét. Apró, emberi gesztusai - egy látogatás, egy csendes bátorító szó, egy el nem mondott, de érezhető „itt vagyok" - többet jelentettek híveinek, mint bármilyen beszéd.

Kevesen tudják róla, hogy szenvedélyesen szeretett sétálni. A természet közelsége számára nem kikapcsolódás volt, hanem imádság. Ragaszkodott a saját napirendjéhez: ugyanabban az időben kelt, dolgozott, imádkozott. Ez a belső fegyelem tette lehetővé, hogy akkor is ember maradjon, amikor körülötte minden az embertelenség felé sodródott.

Romzsa Tódor története túlélte a rendszereket, az ideológiákat, a hallgatást. Ma már boldoggá avatott püspökként tisztelik, de emberi arca talán most kerül igazán közel hozzánk.

„Filmünk igaz történet alapján készült, mégsem a történelemről szól, hanem az emberiség örök, ma is aktuális kérdéseiről. Az erőszak ártatlan áldozatairól, az igazság és az istenhit mellett végletekig tartó kiállásról, az alapvető emberi jognak számító vallásgyakorlásról és annak mély, történelmi gyökereiről. Mindezt Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök sorsán keresztül kísérhetjük figyelemmel, nem feledve, hogy Kárpátalja, az ezeréves Magyarországhoz mindig hű magyar és ruszin lakosságának kálváriája megannyi hasonlóságot mutat a világ más földrészein dúló keresztényüldözésekhez." - emelte ki Bokor Attila, a film rendezője.

Hozzátette, hogy Romzsa Tódor története napjainkban is sok tanulsággal szolgál. Személye összetartotta a különféle nemzetiségeket. Nem számított, hogy ki ukrán, orosz, magyar, vagy szlovák. Csak a közös hit, ami a béke, a közösség egységének alapja volt. 

A film életének utolsó szakaszát dolgozza fel, egy esendő, mégis rendíthetetlen pap portréját tárja a közönség elé. Egy olyan emberét, aki nem akart hős lenni, csak hűséges a hitéhez, közösségéhez és akinek a története éppen ezért ma is fájón aktuális.

***

A nyolc nyelven beszélő, rendkívül intelligens, a közösségért minden áldozatra kész munkácsi püspök utolsó napjait felelevenítő film címszereplőjét Dér Zsolt formálja meg, mellette a további figurákat Lux Ádám, Bezerédi Zoltán, Kakasy Dóra, Magyar Attila, Jakab Tamás, Péteri Lilla, Quintus Konrád, Gere Dénes és Cserna Antal alakítja.

Bokor Attila producer - rendező filmje a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Cinecom gyártásában készült, Bokor Péter producer közreműködésével. A megtörtént eseményeket feldolgozó alkotás forgatókönyvét a rendező, Bokor Attila (56 csepp vér, Hazám, hazám) írta, operatőre a Kossuth-díjas Máthé Tibor (Az én XX. századom, Ópium - Egy elmebeteg nő naplója, Jutalomjáték), látványtervezője Tóth Andrea (56 csepp vér, Mancs, Itt érzem magam otthon), jelmeztervezője Balai Zsuzsa (Hajnali láz, Az énekesnő, A színésznő). A film vágója Király István (Valami Amerika, Futni mentem, Kontroll, Kincsem), a zenéjét pedig Pejtsik Péter (Torzók, Fehér Isten, Ferenc pápa: Buenos Airestől a Vatikánig) szerezte.