Ezen a szomorkás, esőpermetező péntek estén vajon lehetett-e hangulatosabb, bensőségesebb kultúr-alternatívát találni egy akusztikus koncertnél? Egyáltalán igénylik-e Szombathely polgárai, hogy a két lakótelep által körülölelt SIC-be egy ezresért összebújhassanak ismert slágerek kicsit sem negédes romantikával átitatott dallamaira? Hát nem. Sokadszor sem. Annyit azért beáldoznánk a távolmaradók védelmében, hogy ehhez a stílushoz otthonosabb, hangulatközelibb helyszínen mi is jobban éreztük volna magunkat. Pusztán ötletként vetjük fel a SIC szimpátiánkat évek óta topon tartó, rétegzene iránt elkötelezett, megszállott, fanatikus és nagyratartott rendezvényszervezői előtt, hogy érdemes lenne esetleg "szövetkezni" olyan vendéglátóhelyekkel, ahova szervezésükben ehhez hasonló koncerttel tudnának asztalhoz ültetni potenciális ital- és zenefogyasztókat. Nekik is jobb lenne (lehetne), mert nem a színházterem kongana az ürességtől, és az egység is bizton profitálhatna belőle. Nemrég volt is erre jó példa, a Czutorchestra Cinema Cafés koncertje kapcsán. Node nyafogás off, becsülendő a kultúrmisszió, amit a SIC - immár pályázati források nélkül - felvállal, a családias hangulatú koncert pedig tízujjmegnyalósra sikeredett amúgyis! Pont úgy, ahogy egyébként vártuk.

Ráhangolásként Bryan Adams "Back to you" című, sorok írójának toplistájában is favorit dallal nyitotta meg Tamás a közel kétórás akusztikus kalandozást, a stílusok és hangulatok közti időutazást. Az első blokkban beköszönt a Honky Tonk Woman, egy zseniális Queen-feldolgozás, az I Want it All, egy jazz-standard, a Fly me to the Moon, az ABBA-örökzöld The Name of the Game és Eagle Eye Cherry Save Tonight-ja is. Ez utóbi dallal készült Tamás a Megasztárra - ütős választás lett volna! -, ám Cyndi Lauper populárisabb dala, a Time After Time mellett döntött. Nekünk az egyéniségéhez közelállóbnak tűnt a Save Tonight, nemcsak azért, mert a mi hangulatunkat is megmentette aznap este, hanem a virgássága, élettelibbsége miatt is.

A fentiekből is látható az a zenei spektrum, amit a repertoár felölelt, s akkor még nem is beszéltünk azokról a country-örökzöldekről, melyek közül az est során több is Tamás pengetője alatt pompázott. Egyik dalt sem nyújtotta hosszúra, 2-3 perces, könnyen befogadható, akusztikus bonbonokkal kínálta meg a közönséget. A blues sem lett mostohagyereke a koncertnek, Albert Collins Travellin' South-ja és Eric Clapton világslágere, a Change the World is méltó tálalásban, kellő zenei alázattal lépett le a színpadról. Amikor már azt hittük, vége a stílusparádénak, akkor betoppant a Whitesnake 'Here I Go Again' rockopusza, és az Igazából szerelem (Love Actually) című csúcsromantikus film betétdala, a Love is All Around (Billy Mack). Ezután újra visszakanyar a countryhoz, ugyanis 2009-ben a Song of the Year márciusi fordulójában egy saját dala, a Beautiful day a legjobb 5 dal közé került country kategóriában. A kicsit Keb Mo' stílusú nótát egy swing alapú klasszikus, a Robbie Williams által is sikerre vitt Beyond the Sea követte, majd csattanóként Kurt Weill Bicska Maxija (Mack the Knife) zárta a koncertet.

Ezekután úgy gondolja a T. Olvasó, hogy több zenei meglepetés már nem is érhetett minket? Téved. Hatalmas pacsit osztottunk ki az első ráadás Britney Spears paródiának, a Baby One More Time-nak, majd ennél is nagyobbat a Charlie-fricska Nézz az ég felének. Na jó, nem fricska volt, inkább csak egy Charlie-hangfekvésű sztingelés, kis szurkapiszka, megbök a bicska (Maxi). Egy Elvis-dal és egy Des'ree sláger (You Gotta Be) után keretbe foglalt koncert közkívánat(om)ra az estnyitó Bryan Adams számmal ért véget, ami immár az ötödik ráadás volt.

Kontor Tamást reméljük inkább motiválta a kisszámú, ám annál hálásabb közönség, mintsem egy semleges tömeg. Egy szál akusztikus gitárral kiállni a publikum elé egyébként is kihívás, pláne ilyen repertoárral. (Sorok írója a koncert után átcsorgott az NyME-SEK gólyatábori koncertjére, ahol egy fiatal punkrock banda gitárosa ecsetelte épp ugyanezt, aztán kontrasztként a "basszunk be" örökérvényű mondanivalójával el is lőtte ennek a kijelentésnek a valóságalapját, s vele együtt minden szimpátiánkat...).

Tamás ellenben maximálisan kivívta, s aki a péntek estét a négy fal közt töltötte képernyővillódzás kíséretében, az tényleg sajnálhatja, hogy egy közvetlen hangulatú, bensőséges kétórás unplugged koncerttel lett szegényebb.

Már kihűlt a színpad,
a lelátón csak néhány lámpa ég.
A leltár szerint minden hangszert elpakoltunk rég,
a hangmérnök meg a főnök a végső kézfogásra vár.
Csak a hosszú út maradt hátra már a :"Menjünk már"!

...

Most végre jó,
Végre valaki ennyirre vár, egész úton ennyirre félt.
Elhiszem, hogy fontos ember lettem, ez csoda ami engem ért.
Jó haza menni végre valakiért!

Jó volt eljönni is (a nyári zenei elvonókúra után) végre valakiért! Köszönjük Tamás az élményt!