A legmeghatóbb szertartáson, amelyen valaha részt vettem St. Martin bús szaxofonzenéje fogadta az érkezőket. Akik közelebbről ismerték az elhunytat, jól tudták, kedvenc előadója volt. A szertartás után a ravatalozótól, ahogy a menet közeledett a sír felé, hegedűszó foszlányai szűrődtek át a szélben hajladozó cédrusokon. Azt hittem érzékcsalódás áldozata vagyok. De nem, a sírnál háromfős cigányzenekar fogadta a gyászolókat. Az egyházi búcsúztató zárása után rázendített a prímás sokat szenvedett bohém barátom kedvenc nótájára. Szem nem maradt szárazon. Még az emlékébe is beleborzongok, azóta sem volt rám olyan hatással nóta, ami ott és akkor. A zenészek játéka mindenkiben megpendített egy-egy érzelmi húrt, az elhunyttal kapcsolatos emléket. Örökre elraktározódott bennem az akkori érzés. Nem kérdeztem, de biztos vagyok benne, hogy barátom rendelkezett a szertartás eme részleteiről, amikor hosszú, fájdalmas betegsége legyengítette, és érezte közeledni a sötét köpönyegű sorsot.

Azóta gondolkodom, milyen zenével szeretnék búcsúzni barátaimtól, szeretteimtől, mit szeretnék nekik üzenni egy dallal - a túlvilágról.

Deák Bill Gyula Hatvan csapás című lemezén felhangzó Zöld csillag első meghallgatásakor értettem meg a mára már klasszikus P. Box nóta (eredetileg Taurus szám, Radics Béla szerzeménye - a Szerk.) igazi mélységeit. Vikidál Gyula előadásában is átütő erejűen szólt, de Bill kapitány panaszos hangján szinte könnyfakasztó.

2003. augusztus 15-én Cserháti Zsuzsa temetésén elhangzott Egy elfelejtett dal ezreket érintett meg, és a rögös utat megjárt énekesnő halálával új értelmet nyert a szöveg.

Magyarországon az Ave Maria dallama még mindig az egyik leggyakoribb búcsúztató, ahogy Máté Péter Hull az elsárgult levél című dala is gyakori búcsúdala a gyászszertartásoknak, de egyre többen indulnak Presser Pici rekedtes hangján az utolsó nagy utazásra. Fényév távolság című száma a Padlásból valahogy másképp hangzik, mióta Kaszás Attila eltávozott közülünk. Aki hallhatta a dalt a művész előadásában - ahogy a halottak szellemeinek arról énekel, mennyire szeretne még élni, és mennyi dolga van még a Földön -, akaratlanul is személyéhez köti ezt a dalt, pedig sokan interpretálták. Tabáni István érzékeny és hiteles előadása a tehetségkutató versenyen szintén sokat tett Sztevanovity Dusán szövegéhez.

„Áldott ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értünk még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek."

A rockerekhez talán a Lelkünkből című megható dal illik, az Edda Művektől, ami Kun Péter, az együttes egykori gitárosának emlékére született. A külföldi dalok óriási tárházából talán Stinget lehetne kiemelni, aki maradandót alkotott Fragile című megható számával arról, hogy mennyire törékenyek vagyunk.

Egy biztos, a magyar nyelvű dal mindenkihez eljut, az angol nyelvűek befogadásához kell némi ismeret. Ez alól talán kivétel a Who wants to live forever (Ki akar örökké élni) Freddy Mercury megismételhetetlenül hátborzongató hangjával, a Hegylakóból.

A szövegek, dallamok alkotói pontosabban elmondják helyettünk érzéseinket, fájdalmunkat. A fenti válogatásnak némileg ellentmond az a tapasztalat, hogy a hozzátartozók az érzelmes, emlékeket feltépő dalok nélkül tán könnyebben átvészelik a szertartást...