Tulajdonképpen két ember eredménytelen harcából, folyamatos tévedéseiből, egymással szembeni színjátékából, és önmaguk becsapásából láthatunk jeleneteket. Détár Enikő és Rékasi Károly vállalta a feladatot, hogy Marianne, illetve Johanes alakjában tükröt tartsanak a nézők elé. Drámai történetüket az teszi igazán tragikussá, hogy tudjuk, nem egy egyszeri, vagy kitalált történetről van szó. Bizonyára jónéhányan szembesültek a székekben ülve azzal, hogy bizony ők is hasonló cipőben járnak.

Egy olyan cipőben, mely kívülről még olyan, mint amit most emeltek le a bolt polcáról, amelyet mindig kipucolnak, karbantartanak, s melyet gazdája minden reggel fokozott figyelemmel húz fel. De nem elég ám a külcsínre figyelni! A cipő akkor is elszakadhat, ha belülről nem ápolják. Sőt! Ilyenkor még rosszabb, hisz hirtelen, mindenféle előzetes jel nélkül foszlik el az, ami tegnap még a miénk volt.

Johan, a férj szerepében: Rékasi Károly

Az első jelenetben Marianne és Johan is olyan, mint egy újonnan vásárolt cipő. Mindketten kifogástalan öltözékben, kifestve, magabiztosnak tűnő testtartással ülnek a színpad közepén elhelyezett díványon, és egy tv-s talk-show résztvevőiként a külső hangszórókból jövő műsorvezetői kérdésekre válaszolgatnak. Itt még csak a rövid, tőmondatszerű válaszaik, és a ritkán beállt kínos csend utalhat arra, hogy azért mégsem olyan felhőtlen minden.

A következő, otthoni képből aztán kiderül, hogy tényleg nem az. Nem csak cipőiket, és makulátlan ruhájukat vetik le, de a külvilág felé mutatott modorukat is. Ha az egyik leteszi a párnát a földre, a másik felveszi. Ha a férfi olvasna, Marianne tv-t néz, és chipset eszik, zacskóból. Utóbbi felettébb idegesíti Johant, és kétszer is megismétlődik a jelenet, amikor kiönti neki egy tálba. Még koccintani sem tudnak együtt, mert a nő lehúzza az italt, mielőtt a férfi magának is töltene. S inkább elalszanak egymás mellett hazug szavak kíséretében, minthogy szeretkeznének. Nemcsak az életben, de az ágyban sincsenek egy hullámhosszon. Sok apró, látszólag jelentéktelen, talán még ésszel alá is támasztható kifogás. De éppen ezek a kis hibák házasságuk teljes leépülésének az okai.

Néhány jeleneten keresztül látjuk még őket, hogyan öltenek jelmezt és maszkot, hogy elbújjanak a világ és önmaguk elől, de Johan hamarosan véget vet a színjátéknak. Bejelenti, hogy beleszeretett egy 23 éves lányba, és elmegy vele, maga mögött hagyva majd 20 év házasságot, és két gyereket.

Détár Enikő, mint Marianne

Détár Enikő Mariannéje az addig nagyvilági nőből egy sebezhető, összetört, az élet értelmét nem találó kislánnyá lesz. De nem csak ezzel a szerepével azonosul tökéletesen, hisz ugyanolyan hiteles jogásznő, mint a válási papírok aláírásakor látott vad, csábító. Nemcsak ruhái, de mozdulatai, gesztusai is követik hullámzó lelkiállapotát. Ha kell sír, majdnem idegrohamot kap, szigorú ügyvédhez méltóan beszél, anyaként siratja elvetetett gyermekét, vagy könyörögve térdre ereszkedik. Ugyanígy Johannak is több arcát ismerjük meg. Az utolsó jelenetekig úgy van láttatva, hogy egy kemény férfi, aki ha lelkileg maga alatt is van, nehezen mutatja ki érzelmeit. Míg Marianne mellett öltönyös úriember, addig Paula oldalán inkább sportos fiatalnak mutatkozik. S hogy melyik az igazi? Egyik sem. Talán a darab végén megismert, beteges, plédbe burkolózott kisfiú lehet ő, aki hagyja, hogy döntsenek helyette.

Nem ismerik sem egymást, sem önmagukat. A színpad közepére állított fehér kanapé is többet „tud" róluk. Ez a központi hely, itt zajlanak a főbb események: hol kórházi ágy, hol otthontalan otthon, hol a szex és az eltitkolt vágyak fészke, hol az igazság szülőháza.

Ugyancsak ezen a kanapén látjuk őket újra együtt a válás után egy évre, immáron szeretőként. A „se veled, se nélküled" című darab folytatódik! Most látszólag boldogok, még beszélgetni is tudnak egymással. Most már együtt nézik a tévét, koccintanak, s a chips is jó zacskóból. Marianne, aki mindig arra vágyott, hogy valaki fogja a kezét, állítólag a céltalan szabadságban találta meg boldogságát, élete értelmét. Ellenben Johan még mindig visszasírja az otthont, és az unalmas hétköznapokat. Nem mintha annyira szeretné volt feleségét, csak szüksége van biztonságra. Paula adhatott volna ugyan neki, de ő egy más világ, akinek nem fontos, hogy ragyogjon a lakás, vagy, hogy mit szólnak mások. Mindezért cserébe fel kellett volna adnia előző életét, de erre képtelen volt. Hisz már a darab elején, a tv-s „műsorvezető" is megjegyezte róla: „Johanes fél a jövőtől".
Annak ellenére, hogy együtt alszanak el némi nyugalomban, egyikőjük sem lett boldog, vagy elégedett. Csupán egy másik álruhát és maszkot öltöttek... Úgy, mint mi is tesszük azt napról napra. Mindig más ruhájába bújunk, és jeleneteket játszunk...